Emberi jogok: nem ölelhetjük őket magunkhoz, de azért szeretetreméltóak

Soha sem szorultak még annyira védelemre a szabadságjogaink, mint manapság. Nézd meg és oszd meg a videónkat és állj ki velünk együtt minden európai jogainak és szabadságjogainak védelmében!

December 10-én ünnepeljük az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 69-dik születésnapját. Számos európai országban autoritárius vezetők vették át a hatalmat, ezért nagyobb szükség van az - elsőként az Egyetemes Nyilatkozatban megfogalmazott - emberi jogok védelmére, mint valaha.

Nem hiheti már senki, hogy mi, európaiak, nyugodtan hátradőlhetünk.

Emberi jogi visszaélések nem csak távoli országokban történnek. Immár súlyosan európai problémáról van szó.

A lengyel és a magyar kormány újraszövegezte az igazságszolgáltatásról szóló törvényeket, lecseréltek a bírókat, hogy a maguk javára fordítsák a legfőbb törvényszéket, és egyik általuk hozott törvényt se nyilvánítsák alkotmányellenesnek.

Romániában több százezren azzal kezdték az évet, hogy az utcára vonultak a korrupció ellen - hogy azután a kormány válaszképpen olyan törvényeket hozzon, amelyek célja a komolyabb tiltakozások ellehetetlenítése. A spanyol kormány által bevezetett "szájkosártörvény" pedig határt szab annak, mit mondhatnak, illetve írhatnak le törvényesen a tüntetők és az újságírók.

Nyugat-európai országok, mint Hollandia vagy Németország, amelyek valaha a magánélet védelmének fellegvárát jelentették, ma más államok nyomában adatokat gyűjtenek mindenről, amit csak művelnek az emberek az online térben.

Több EU-s országban is vagy elhallgattatták, vagy a kormány illetve a hatalommal bíró elit a saját céljaira kisajátította a demokrácia egyik fő alkotóelemét: a médiát.

Lassan tömegsírrá alakul a Földközi-tenger, miután a kormányok egyszerűen hagyják, hogy tízezrek fulladjanak meg, mielőtt még biztonságba kerülhetnének az EU-ban.

A jogaink védelmében és a visszaélések ellen küzdő aktivistákat pedig számos EU-s országban zaklatják és elnyomják.

A Liberties és annak tagszervezetei nap mint nap azon fáradoznak, hogy segítsenek ezen a helyzeten, ugyanis ma minden korábbinál nagyobb szükség van a jogaink védelmére, amelyek a szabadságot és a biztonságot jelentik a számunkra.

Nézd meg a videónkat, és állj ki velünk együtt, hogy életre keltsük Európában a jogainkat.

Ha tudsz, arra kérünk, egy kisebb összeggel támogasd a munkánkat, vagy állandó támogatóként akár havi adományt is eljuttathatsz hozzánk.