Tech & Rights

Ellenőrzés alá vonja a civileket a lengyel kormány

A Liberties egyik tagszervezete, a Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért, valamint a Lengyel Helsinki Bizottság rendkívüli aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a kormány megfigyeli a civil szervezeteket.

by Polish Helsinki Foundation for Human Rights
"A rendőrségnek és a demokratikus állam egyéb szolgálatainak politikailag semlegesnek kell maradniuk, és csakis a törvény alapján és annak keretein belül szabad fellépniük. Elfogadhatatlan, hogy a rendőröket politikai célokra használják fel és visszaélnek az operatív előirányzatokkal. Minden jogsértéssel kapcsolatos bejelentést alaposan ki kell vizsgálni, és amennyiben a vádak beigazolódnak, az elkövetőket jogi és fegyelmi felelősségre kell vonni," áll a HFHR és a Lengyel Helsinki Bizottság igazgatótanácsának illetve igazgatóságának közleményében.

A HFHR egy nyílt levelet is eljuttatott Beata Szydło miniszterelnöknek, amelyben felháborodásának ad hangot az ellenzékiekkel és az aktivistákkal szembeni fellépések miatt.

Nagyszabású művelet

Sajtójelentések szerint a megfigyelés módszeres és megtervezett műveletnek tekinthető. A hivatalos magyarázatokkal szemben azzal a céllal hajtották végre, hogy információkat gyűjtsenek az érintettekről, nem pedig azért, hogy megóvják a biztonságukat.

A rendfenntartó szervek műveleti módszerek széles tárházát vetették be, ideértve a zárt láncú községi tévéhálózatokhoz hozzáférő, hang- és képanyagot is rögzítő gyalogos és autós követést végző csoportok alkalmazását.

A megfigyelést végző csapatok a nyilvános adatbázisokkal összeköttetésben álló arcfelismerő rendszert is alkalmaztak. Az írás arra is kitér, hogy a rendőrség zabolátlanul hallgatja le a telefonokat, noha ilyen intézkedést csak bírósági felhatalmazással szoktak hozni.

"Hadd hangsúlyozzuk megint csak, hogy a fenti lépések messzemenően korlátozzák az egyének jogait és szabadságjogait, így a magánélethez való jogot, a szólásszabadságot és a gyülekezési szabadságot. A megfigyelési módszerek törvénytelen alkalmazása teljességgel elfogadhatatlan, különösen ellenzékiekkel és civil aktivistákkal szemben. Ráadásul a helyzetről készült sajtóbeszámolók sem adnak okot rá, hogy törvényesnek véljük az ilyen módszerekhez való folyamodást," írja levelében a HFHR.

'Káros hatás'

A HFHR magyarázatot kért a rendőrségtől a közelmúltbeli sajtóbeszámolókkal kapcsolatban, egy olyan jelentést, amelyben részletesen elemzik a végrehajtott megfigyelési műveletek hatókörét és célját. A szervezet továbbá bírósági és közigazgatási eljárás keretében felülvizsgálatot is kért a szóban forgó intézkedésekről.

A HFHR erről először 2017 júliusában adott ki közleményt, miután kiderült, hogy ellenzékieket és aktivistákat tartanak megfigyelés alatt. A szervezet a nyilatkozatban hangsúlyozza, hogy a fent említett csoportok engedély nélküli megfigyelése "káros hatással" bírhat a közért folytatott tevékenységükre nézve, egyrészt, mivel eltorzítja a szabad és demokratikus államban zajló politikai folyamatokat, másrészt pedig akadályozza a civil társadalom fejlődését és elveszi a hatósági intézkedések feletti civil ellenőrzés gyakorlásának lehetőségét.