Ez (még) nem a történelem vége

Úgy harminc éve azt állította egy bizonyos szerző, hogy a nyugati liberális demokráciák kora lejárt, mostantól másfajta társadalmi szerveződéseké a terep. Hűha!

Huszonkilenc évvel ezelőtt egy viszonylag ismeretlen politológus, Francis Fukuyama megjelentetett egy tanulmányt a The National Interest című, kisebb washingtoni folyóiratban. "A történelem vége?" címet viselő esszé szerzője azonmód világsztár lett. Fukuyama azt írta "a nyugati típusú liberális demokrácia" "az emberiség ideológiai fejlődésének végpontja", "a kormányzás végső formája s mint ilyen az egyemes történelem vége lehet". A "nyugati eszme" egyértelműen világméretű győzelmet aratott, hiszen a liberalizmus ideológiai versenytársai mind kihaltak vagy haldokolnak.

A társadalom "magasabb rendű formája"?

Mire három évvel később megjelent Fukuyama A történelem vége és az utolsó ember című sikerkönyve, a Szovjetúnió már nem létezett. Hasonlóképpen eltűnt a cím végi kérdőjel is Fukuyama művéről. A történelem véget ért. Győzött a nyugati liberális demokrácia. Fukuyama ezt nem úgy értette, hogy a világ összes társadalmából egy-kettőre sikeres liberális demokrácia válik. Hanem, hogy majd "feladják ideológiai igényeiket, miszerint az emberi társadalom fejlődésének más jellegű, magasabb rendű formáit képviselik".

Most, huszonkilenc évvel később azt kell mondanunk, Fukuyama túlzottan optimista volt. A történelem ugyanis azóta letért arról az egyenes vonalú pályáról, amelyen szerinte haladnia kellett volna. Nem csak arról van szó, hogy a demokratizálódó országok nem voltak képesek rendre kialakítani a liberális intézményeket. Kifejezetten semmibe is veszik az ilyen intézményeket. Közben azt állítják, hogy sokkal jobbat is el tudnak képzelni. Olyasvalamit, ami valóban az emberi társadalom fejlődésének más, magasabb rendű formája.

A nyugati liberális demokrata értékeket vallók egyszeriben ellenségekké váltak. Az illiberális demokratáknak (ahogyan önmagukat nevezik, noha egyáltalán nem tarthatók demokratáknak) feltétlenül ellenségekre van szükségük. Fáradhatatlanul hozzák létre és mélyítik el a társadalmi megosztottságokat. Azt hangoztatják, hogy aki hisz az igazságszolgáltatás függetlenségében, a média szabadságában, a jogállamban és más hasonlókban, az nem csak, hogy ellenzéki, hanem áruló is. Mert nem hajlandó elfogadni az ország többségének akaratát, inkább a saját útját járná. Azaz eladná az országot a Sátánnak.

Az oldal megtekintéséhez el kell fogadnod a harmadik fél sütijeit.

Beszélgess, ne háborúzz

Mindez igen veszedelmes. Nem csak, mert nem igaz. Hanem azért is, mert a békés együttműködéshez nélkülözhetetlen valamilyen alapvető társadalmi konszenzus megléte. Ahhoz, hogy békésen együttműködhessünk, beszélni kell tudnunk egymással. Meg kell tudnunk állapodni abban, mi tekinthető vitának. Meg kell tudnunk védeni az álláspontunkat és megpróbálni meggyőzni a másikat arról, hogy ha nem is ért vele teljesen egyet, attól még van értelme. Egyikünknek sem jó, ha folyton harcban állunk. Gazdaságilag sem előnyös és az általános jólétünket sem fokozza.

Fukuyama azt írja "A történelem végé?"-ben, hogy "a történelem vége szomorú időszak lesz. Amikor az elismerésért folytatott küzdelemnek, annak, hogy az életünket áldozzuk egy teljesen elvont célért, a világméretű ideológiai harcnak, aminek a merészség, a bátorság, a képzelet és az idealizmus köszönhető, a gazdasági számítás, a technikai problémákon és környezeti ártalmakon való rágódás és az egyre kényesebb fogyasztói igényeknek való megfelelés kényszere lép a helyébe".

Nem tehetek róla, de én nosztalgikusan gondolok vissza arra az időre, amikor véget ért.

Az oldal megtekintéséhez el kell fogadnod a harmadik fél sütijeit.