Félretájékoztatás a médiában: honnan tudni, mi megalapozott, és mi nem az?

Túlélőkalauz tekintélyelvű rendszerekhez sorozatunk legutóbbi részében mindenkit felszólítunk rá, hogy mutasson rá az igazságra és tényekkel fegyverezze le a tudatlanságot. Ha senki sem szegül szembe a tekintélyelvűek hazugságaival, a végén ők győznek.

Remek, mondhatják erre, de mégis hogyan? Még ha valaki ért is hozzá, kinek van ilyenre ideje? Egy tényfeltáró újságírót meg szokás fizetni, amiért órák hosszat újra és újra ellenőrzi az állításait, de nekem ki fog fizetni?

Van egy jó hírünk. A legtöbb hazugságot, féligazságot, félretájékoztatást és rémhírt könnyen ki lehet szúrni. Elég hozzá néhány praktika ismerete.

Elsősorban is utána kell nézni, hogyan jelennek meg megbízható híroldalakon a gyanúsnak tetsző állítások. Cáfolják őket? Egyforma érvekkel? Ha nem, vajon felhoznak-e bármit a saját álláspontjuk igazolására? És mennyire megbízhatók ezek a tények?

Persze, most nyilván azt kérded: honnan tudni, melyik híroldal megbízható, és mitől lesz megbízható egy tényállítás?

A híroldalaknál érdemes megvizsgálni, kik állnak mögöttük. A közismert, nagyobb európai weboldalakban általában meg lehet bízni. Ha nem tudod, vajon a kedvenc tekintélyelvű figurád hazudott-e, illetve félresiklatta-e az igazságot, nyugodtan nézd meg, mit mond róla a BBC, a Deutsche Welle vagy a France 24. Akad ugyanakkor pár nagyobb, Európában aktív híroldal, amelyiket jobb, ha elkerül az ember. Ilyen például a Russia Today vagy a Sputnik. Ezek előszeretettel tájékoztatnak félre és tüntetik fel kedvező fényben a tekintélyelvűeket.

A kisebb orgánumok esetében az URL-t kell megvizsgálni. Ha például ".infonet"-re végződnek, nem pedig arra mondjuk, hogy ".co.uk", vagy abszolút közkeletű weboldalnak látszanak, viszont az URL-ükben a kelleténél több betű szerepel (pl. ww.bbc.co.uk.co vagy www.thebcc.co.uk), gyanakodni lehet rá, hogy ezek nem megbízható források, ezért érdemes másik után nézni, ha ki akarjuk deríteni, mi az igazság valamely tekintélyelvű kijelentéssel kapcsolatban.

Az elfogultság emberi dolog

Ha rendben levőnek tűnik az URL, akkor annak érdemes utána járni, ki áll az adott információ mögött (rólunk innen lehet tájékozódni). Ne feledd, hogy az igazság nem mindig fekete-fehér. Legalábbis a hétköznapokban biztosan nem. Mindannyiunknak megvannak a magunk korlátai és elfogultságai. Én például igen elfogult vagyok egy bizonyos fajta fagylalt iránt. Úgyhogy jobb, ha meg se kérded tőlem, hogy a te kedvenc fagyid tényleg olyan jó-e. Biztosan nemet fogok ugyanis mondani. Ha viszont futószerkóról kérdezel, amiben nemigen vagyok érdekelt, ugyanakkor sokat futok, biztosan sikerül elfogulatlanul állást foglalnom valamilyen futózokni előnyeinek illetve hátrányainak a kérdésében.

Hírforrások és hivatkozások

Az is támpontul szolgálhat, hogy a megbízható hírforrások általában hiperlinkeket adnak meg a további kutakodáshoz és referenciákkal is szolgálnak, míg a kevésbé elismert médiaorgánumok nem szokták megemlíteni, milyen forrásokból merítik az állításaikat. Az elismertebb oldalak részletesen elemzik az adataikat, miközben az álhíreket közlő orgánumok onnan ismerszenek fel, hogy elavult információkra hivatkoznak, mintha azok még érvényesek volnának, és olyan felméréseket, amelyekre alig pár tucatnyian válaszoltak, úgy állítanak be, mintha reprezentatívak volnának az országos közvéleményre nézve. A megbízható híroldalak közismert szakértőktől (vagy tekintélyes kutatóintézetek és egyetemek munkatársaitól) kérik meg, hogy fejtsék ki az álláspontjukat az adott ügyben, ezzel szemben a megbízhatatlanok önjelölt "szakértőket" kérdeznek, vagy meg se mondják, milyen forrásból származnak az általuk idézett szakértői vélemények.

A populisták kikezdik a közvélemény bizalmát

A tapasztalat azt mondatja velem, hogy szerda reggelre legalább 10 olyan tartalmú megjegyzés szerepel majd a Túlélőkalauz legfrissebb, a közösségi médiáról szóló részénél, miszerint az EU a legfőbb tekintélyelvű intézményrendszer, valójában a legnagyobb tömegtájékoztatási eszközzök terjesztenek propagandát, hazugságokat és tájékoztatják félre a népet, és hogy nyilván egy Soros-bérenc készítette ezt a videót. Szomorú, hogy így van, de korántsem meglepő. Egy magára valamit is adó diktátor pontosan tudja, hogy csak úgy adhatja el a hazugságait, ha megingatja a közvélemény bizalmát mindennel és mindenkivel szemben, aki bírálni meri őt: ezért mindenekelőtt az EU-t, a legfőbb médiaorgánumokat és az emberi jogi szervezeteket kezdi ki. Démonizálja a kritikusait. És van, aki ennek bedől. Az ilyesfajta hazugságok ugyanis könnyű magyarázattal szolgálnak az élet számos, nehezen emészthető problémájára, értelmet adnak a dolgoknak és biztonságérzetet keltenek. Abba nem lehet beleszólni, ki miben hisz. Túl magas volna a hitehagyás érzelmi kockázata, hiszen ki ismerné be szívesen, hogy mindeddig becsapták őt a kedvenc vezetői?

Egy pillanatra se felejtsük azonban, hogy az állampolgárok legjava nem hiszi el, hogy a saját kis tekintélyelvű vezetője az igazság forrása volna. Velük érdemes beszélni a félretájékoztatásról és a hazugságokról, nekik (tisztelettudóan) meg lehet mondani, ha (tudatlanul) hazugságokat terjesztenek a közösségi médiában, és rá lehet irányítani a figyelmüket a megbízható hírforrásokra. Ez volna tehát a dolgunk, mindannyiunk dolga. A demokráciának szüksége van rád!





Az oldal megtekintéséhez el kell fogadnod a harmadik fél sütijeit.