Democracy & Justice

Mi történt eddig a jogok és a demokrácia védelmére létrehozott alap ügyében?

Ha eddig nem követted volna az általunk folytatott kampányt, most felveheted a fonalat. Cikkünkben elmeséljük, honnan jött az új pénzalap ötlete, és milyen akadályokat kellett legyűrnünk eddig, hogy meg is valósulhasson.

by Israel Butler
A jogaink védelméhez több támogatásra van szükségük a civileknek!

Ha valaki követi a híreket, annak bizonyára feltűnt az európai politika szélsőjobbra tolódása az elmúlt években. Az autoriter populista erők egyre jobban szerepelnek a választásokon, például Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban vagy Ausztriában. Előfordul, hogy bekerülnek a kormánykoalícióba, sőt az is, hogy a többség rájuk szavaz, ahogyan az történt Magyarországon és Lengyelországban.

Az autoriter populisták félelemmel kövezik ki a hatalomhoz vezető utat. A társadalmi problémákat különféle bűnbakok, így a migránsok, az LMBTI személyek, a feministák és az etnikai kisebbségek nyakába varrják. Kormányra kerülésüket követően egyből célba veszik a bíróságokat, ezért a bírák egyre nehezebben tudják ellátni a jogaink védelmét. Megpróbálják kisajátítani a médiát vagy legalább is nyomást gyakorolnak rá, hogy az a kormánypropaganda szócsövévé váljék. Támadást intéznek a jogokat és a demokráciát védő csoportok ellen, hogy elhallgattassák a nyilvános kritikát.

Elsőként a Liberties jelentetett meg kutatási eredményeket az aktivisták elhallgattatását célzó európai kormányok által alkalmazott legfőbb taktikai módszerekről. Rágalomhadjárattól kezdve aktatologatásig, különféle szabályozásokon és a pénzforrások elapasztásán illetve befagyasztásán át sokféle eljárást alkalmaztak. Két éve azt javasolta a Liberties, hogy az EU egy új pénzalap létrehozásával ugyanúgy segítsen a jogokat és a demokráciát Európában védelmükbe vevő csoportoknak, mint az európán kívülieknek.

Idekattintva te is segíthetsz megvédeni a demokráciát: küldd el az előre megírt emailünket a Bizottságnak!

Az elképzelésünk azóta egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Ezért egy új kutatás nyomán a Liberties közzétette, pontosan hogyan is nézne ki ez az új, Európai Értékek Eszközének elnevezett pénzalap. A javaslatot több száz jogvédő és demokráciapárti csoport, az ENSZ és az EU Alapjogi Ügynöksége is támogatta. Április végén pedig az Európai Parlament képviselői túlnyomó többséggel megszavaztak egy olyan határozatot, amelyik az Európai Értékek Eszközének létrehozására kéri az Európai Bizottságot.

Most az Európai Bizottság térfelén pattog a labda. A Bizottság kijelentette, hogy több pénzt szánna az EU-n belül tevékenykedő jogvédő és demokráciapárti csoportok támogatására. A testület május 30-án adja majd ki az új támogatási programra tett javaslatát, az Igazság, jogok és értékek Programot. Az azonban nem világos, milyen lépéseket szándékozik tenni. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy nem kívánja figyelembe venni az Európai Parlament álláspontját, és csak kisebb változtatásokat eszközölne a meglévő szabályokon. Ez pedig két okból is elfogadhatatlan. Először is a jogvédő csoportok így nem jutnának kellő támogatáshoz ahhoz, hogy életben és épségben tartsák az európai demokráciákat. Másodszor az EU-s intézmények közül egyedül az Európai Parlamentet választják meg közvetlenül az európai polgárok. Amennyiben tehát az EU félvállról veszi a legerősebb demokratikus felhatalmazással rendelkező intézményt, nem állíthatja magáról, hogy a demokrácia védelmezője.

Ezért kérünk arra, írj levelet annak a két bizottsági tagnak, akik segíthetnének ebben a helyzetben, és kérd meg rá őket, gondoskodjanak róla, hogy a támogatási programra benyújtott javaslatban az Európai Parlament kérésének megfelelően szerepeljen az Európai Értékek Eszköze.

Idekattintva te is segíthetsz megvédeni a demokráciát: küldd el az előre megírt emailünket a Bizottságnak!

Idekattintva több, a témához kapcsolódó cikket és szakpolitikai dokumentumot is találsz.