Büszkeség és balítélet: nem engedték be a szexmunkások szószólóit a budapesti Pride-ra

A Pride-mozgalom elvileg a kirekesztés és a diszkrimináció ellen küzd. De mi van akkor, ha a Pride szervezői maguk rekesztik ki illetve diszkriminálják a leginkább segítségre szorulókat, vagyis az LMBTI szexmunkásokat? Ez történt Budapesten.


Szervezetünk, a Jogriporter Alapítvány sérülékeny csoportok, például kábítószerfogyasztók és szexmunkások emberi jogaiért küzd, elsősorban internetes cikkek és videók révén történő felvilágosítás útján.

Ezért nagy örömmel fogadtuk a Budapest Pride felkérését arra, hogy vegyünk részt az idei felvonulás videós megfigyelő projektjében, amelynek keretében az esetleges emberi jogsértéseket dokumentálták az idei, július 2-án megrendezett felvonuláson.

Sajnos az öröm nem sokáig tartott, ugyanis kiderült, hogy a Pride szervezői nem engedélyezték egy kerekasztal-beszélgetés megtartását a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete és a Transvanilla Transznemű Egyesület szervezésében, amelynek témája a szexmunka lett volna. A szervezők szerint egy ilyen kerekasztal veszélyes lett volna a Budapest Pride-ra, mivel a szexmunkát szabadon választható munkának állítja be, miközben az a patriarchális társadalom elnyomási struktúrájára épülő intézmény.

A szexmunkásokkal való beszélgetésnek végül a Magyar Nők Szövetsége adott helyet, az eseményről a rövid videót készítettünk.

Az oldal megtekintéséhez el kell fogadnod a harmadik fél sütijeit.

A Pride szervezőinek válasza nem elégített ki minket, ezért elvi okból nem vettünk részt az idei menet jogvédő-dokumentálásában.

Még ha minden egyes szexmunkást erőszak és kizsákmányolás áldozatának tekintünk is, aki kizárólag kényszer hatására végzi a tevékenységét, akkor is abszurd megtiltani nekik, hogy a saját nézőpontjukból, a saját tapasztalataikról beszéljenek.

A hajléktalanság is a társadalmi igazságtalanság terméke, mégsem rekesztjük ki a diskurzusból a hajléktalanokat, még ha egyébként ők magukat nem tekintik is áldozatnak. Ha valakit erővel a tehetetlen és tudatlan áldozat szerepébe kényszerítünk, az rendkívül paternalista megközelítés, ami további megbélyegzéshez vezet.

Vajon etikus-e, hogy egy problémával kapcsolatban leginkább érintettek csoportját nem engedjük szóhoz jutni, mert szerintünk ők rosszul látják a saját helyzetüket?

El lehet jönni a rendezvényükre, lehet vitatkozni az álláspontjukkal, lehet arra törekedni, hogy többféle, alulreprezentált érintetti perspektívát látassunk, más szervezeteknek is lehetőséget adjunk rendezvényt tartani ugyanabban a témában, de elvitatni az érintettek tapasztalatainak eredetiségét és megvonni tőlük a szót - az bizony nem ad okot a büszkeségre.

"Semmit rólunk nélkülünk"

A szervezők másik érve, miszerint ők csak egy olyan kerekasztalnak adnának helyet, amelyik többféle nézőpontot mutat be, szintén gyenge. Tavaly teret adtak egy olyan panelbeszélgetésnek, ahol kizárólag az abolicionista oldal feminista képviselői kaphattak szót, és egyetlen érintett sem volt jelen.

Ha a "semmit rólunk, nélkülünk" elvet komolyan vesszük, akkor egy szexmunkáról szóló beszélgetésre nem meghívni egyetlen szexmunkást sem ugyanolyan elfogadhatatlan, mintha egy női jogokról szóló konferenciára nem hívnák el egy nőt sem.

A szexmunkások már a Pride-mozgalom kezdeteikor is fontos szerepet játszottak, amikor 1969-ben az erőszakos rendőri fellépés miatt transznemű szexmunkások fellázadtak a rendőrség ellen. Az első követ egyes beszámolók szerint Sylvia Rivera, egy latino transznemű szexmunkás dobta el, aki 1970-ben megalapította a STAR (Street Transgender Action Revolutionaries) nevű szervezetet és a hetvenes években aktívan részt vett az LMBTI polgárjogi mozgalomban, mely szétválaszthatatlanul összefonódott a szexmunkások jogaiért folytatott küzdelemmel.

Társadalmi igazságtalanság

Mindkét mozgalom középpontjában ugyanazok az elvek és célok állnak: az egyén joga a szexuális önrendelkezésre, arra, hogy az állam ne tolakodjon be a magánszférájába és a hálószobájába, és ne érje diszkrimináció a szexuális orientációja és a nemi identitása alapján.

Az LMBTQ fiatalokat jobban sújtja a hajléktalanság, a szegénység, a munkanélküliség és a társadalmi kirekesztés, mint cisz/heteró társaikat, sokan ezért keresnek megélhetést a szexiparban. A transznemű emberek igen jelentős része mind a mai napig szexmunkából él, és a transzfób gyilkosságok túlnyomó többségét is szexmunkások ellen követik el.

Az LMBTQ fiatalokat jobban sújtja a hajléktalanság, a szegénység, a munkanélküliség és a társadalmi kirekesztés, mint cisz/heteró társaikat, sokan ezért keresnek megélhetést a szexiparban. A transznemű emberek igen jelentős része mind a mai napig szexmunkából él, és a transzfób gyilkosságok túlnyomó többségét is szexmunkások ellen követik el.

Ha a szexmunkásokat nem hallgatjuk meg, akkor a transznemű emberek jelentős részét rekesztjük ki a saját sorsukról folyó diskurzusból.

Nincs vita abban, hogy a társadalmi igazságtalanság többféleképpen megnyilvánul ezen a területen, a szexmunkásokat nagyon sokféle módon megbélyegzik és kizsákmányolják. Ugyanakkor hibás lenne azt feltételezni, hogy a szexmunkások mind az emberkereskedelem tehetetlen áldozatai lennének, puszta eszközök, akiket adnak-vesznek.

A szexmunkások gyakran éppen azáltal válnak duplán is áldozattá és megbélyegzetté, hogy a társadalom stigmatizálja és hatóságilag üldözi a szexuális szolgáltatások konszenzuális adás-vételét és nem tesz különbséget emberkereskedelem és szexmunka között. A Stonewall bár szexmunkás vendégei legalább annyira lázadtak a szexmunkával szembeni leereszkedő bánásmód, mint az LMBTI-embereket érő diszkrimináció ellen

Videó: Takács István Gábor

Forrás: Drugreporter.net