Miért helytelen a bevándorlók fogvatartása

Hiába bizonyítottak a káros hatásai és létezik számos ígéretesebb módszer, Európában egyre elterjedtebb a bevándorlók fogvatartása.

Noha bizonyítottan káros módszer és számos jobb megoldás létezik, ráadásul az EU-s szabályok értelmében csak végső esetben lehetne hozzá folyamodni, a menedékkérők elzárása egyre elterjedtebb Európában. A minden korábbit felülmúló mértékű bevándorlással megbirkózni képtelen uniós tagállamokban az a gyakorlat alakult ki, hogy az országba érkezóket a menedékügyi eljárás idejére önkényesen megfosztják a szabadságuktól, és folyamatosan szigorítják a fogvatartásukra vonatkozó jogszabályokat.

Franciaországban például idén év elején 45-ről 90 napra emelték az elzárás maximális idejét, és a nemzetközi emberi jogi szervezetek kérése ellenére sem tiltják a kísérő nélküli kiskorúak fogvatartását. Horvátországban ráadásul újabbant törvényben korlátozzák a civil szervezetek és a jogászok bejutását a fogvatartási központokba.

Mindennek igen magasak az emberi költségei. Az eleve traumatizált menedékkérőknek a méltóságukba tipornak és teljesen tönkretehetik őket azzal, hogy zárt központokban tartják őket fogva, különösen, ha ott különböző visszaéléseknek is ki vannak téve. A magyarországi hatóságoknak például az a taktikájuk, hogy kiéheztetik a menedékkérőket, napokon át nem adnak nekik enni, így próbálják meg rábírni őket arra, hogy távozzanak az országból.

A fogvatartás elvileg az illegális bevándorlás kezelésére szolgáló módszer. Az érvényes dokumentumokkal nem rendekező külföldieket szokták addig őrizetben tartani, amíg átesnek a különféle - személyazonossági, egészségügyi és biztonsági - ellenőrzéseken, aminek során megállapítják a státuszukat. A folyamat gyakran kitoloncoláshoz vezet. A kormányzatok ezen felül politikai eszközt is látnak fogvatartás intézményében, amennyiben ezzel kívánják elérni, hogy a lakosság biztonságban érezze magát és kivédeni a további bevándorlási hullámokat - noha a fogdával való fenyegetés bizonyítottan nem hatékony elrettentő eszköz.

A fogvatartást helyettesítő módszerek

A fogvatartás mellett számos egyéb, gyakran jobb megoldáshoz folyamodhatnának a hatóságok (kattints ide a részletesebb ismertetőhöz). Ezeket két nagyobb csoportra oszthatjuk: a kényszerítés illetve az elköteleződés alapú módszerekre.

A kényszerítés alapú módszerek, így a rendszeres jelentési kötelezettség, az elelktronikus nyomkövetés vagy a dokumentumok átvétele a megfigyelést és az ellenőrzést segíti ugyan, csakhogy büntető jelleggel bírnak. Igen gyakran alakalmazzák például a rendszeres jelentési kötelezettséget, mivel könnyen végrehajtható és nem nagyon eszközigényes. Ugyanakkor gátolhatja az egyén mozgásszabadságát, valamint a kitoloncolással való fenyegetés folytán nyugtalanító és félelmetes lehet a számára, különösen, ha rendőrörsön kerül rá sor.

Az elköteleződés alapú módszerek ezzel szemben bevonják az egyént a menekültügyi eljárásba, aki így több támogatásban és gondoskodásban részesül, és rendszeresen tájékoztatják arról, hogyan áll a kérelme. Mindez erősíti a menedékkérők és a hatóságok közötti bizalmat. Azt is tudni, hogy azok, akik igazságosnak látják az ügyükben lefolytatott menekültügyi eljárást, szabálykövetőbbek és adott esetben könnyebben elfogadják a státuszukkal kapcsolatban hozott negatív döntést, ami csökkenti a szökés kockázatát.

A belga hatóságok 2008-ban kipróbálták, milyen, ha a kitoloncolásra váró családokat úgynevezett hazatérítő otthonokban helyezik el. A családtagok elhagyhatták a lakhelyüket, járhattak iskolába, vallási ünnepekre vagy vásárolni. Bár a kísérlet igen eredményesnek bizonyult, 70-80%-kal nőtt a szabálykövető magatartás és fele annyi volt az egy személyre eső költség, mint a fogvatartás esetében, 2014-ben mégis vége szakadt. A gyermekeket azóta is zárt intézményekben tartják fogva Belgiumban. Petíciót is indult annak érdekében, hogy véget vessenek ennek a gyakorlatnak.

Az elköteleződés alapú módszerek akkor igazán hatékonyak, ha szociális munkások is szerepet játszanak bennük. Az ő feladatuk a menedékkérőket támogatása abban, hogy biztosan hozzájussanak a jogi segítséghez és a szükséges információkhoz. Ez az ügyvitelnek nevezett megközelítés a szociális munkások jóvoltából hidat ver a menedékkérők, a hatóságok és a közösség közé, továbbá "ügyük tisztázására" törekedve egyénre szabott tartós vagy legalább átmeneti megoldást kínál. A bolgár, ciprusi és lengyel civil szervezetekből álló Nemzetközi Fogvatartási Koalíció (IDC) három kísérleti projektjének időközi értékelése kimutatta, hogy az ilyen programban résztvevők 97%-a mindvégig kitartott az elköteleződése mellett a menekültügyi eljárás során.

A fogvatartást helyettesítő módszerek előnyei

Az alternatív módszerek sok szempontból előnyösebbek, mint a fogvatartás. Először is azért, mert humánusabbak. Tiszteletben tartják a bevándorlók méltóságát és igyekeznek tenni a jóllétükért, főként, ha gyerekről vagy más sérülékeny csoport tagjáról van szó. Emellett, miután rendeződött az illető bevándorló státusza, továbbra is támogatással szolgálnak akár a befogadó társadalomba történő integrációját, akár a kitoloncolását kell elősegíteni.

Másodszor, az ilyen módszerek hatékonyabbak, mint a fogvatartás. Sokkal nagyobb arányban váltanak ki szabálykövető magatartást, mivel tisztelettel bánnak az egyénnel, megfelelő életkörülményeket biztosítanak a számára, és az illető ezért inkább hajlandó lesz együttműködni a hatóságokkal.

Végül pedig a fogvatartást helyettesítő módszerek rendkívül költséghatékonyak. Az alacsony működési költségek és a kitoloncolásnál jóval gazdaságosabb önkéntes hazatérés elősegítése folytán az IDC szerint a hagyományos bánásmódnál akár 80%-kal olcsóbbak. Az EP szakértői csoportja, az Európai Parlament Kutatási Szolgálata 135 euróra becsüli az egy fogva tartott menedékkérőre fordított napi kiadást, míg a befogadóállomásokon az egy főre eső napi költség csupán 34 euró.

Az önkényes fogvatartásnak nincsen helye a demokráciában

Alapvető emberi jogaink közé tartozik a szabadsághoz és az önkényes fogvatartással szembeni védelemhez való jog. Benne foglaltatnak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és jogi státuszától függetlenül mindenkire vonatkoznak.

Még a törvényes elzárás is csak végső esetben alkalmazható. Ha nincsen más lehetőség, a fogvatartási központoknak be kell tartaniuk az EU által megszabott minimum követelményeket és tiszteletben tartaniuk az alapvető jogokat, például hozzáférést biztosítani a jogi és orvosi segítséghez. A törvények betartását rendszeres ellenőrzés hivatott biztosítani.

A kormányok ahelyett, hogy egyre inkább a fogvatartás módszeréhez folyamodnak, jobban tennék, ha kísérleti projektekkel próbálkoznának és fokoznák a civil társadalommal való együttműködést. Az olyan szervezetek, amelyek a hatóságok helyett gondoskodnak a fogvatartottakról, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek és tisztában vannak egy-egy térség sajátosságaival, illetve az érintettek bonyolult sokféleségével.

A legfontosabb pedig az, hogy a kormányok tiltsák be a sérülékeny személyek, így a gyermekek, az idősek, az orvosi ellátásra szorulók, a terhes nők és az emberkereskedelem áldozatainak fogva tartását. (Ami a gyermekeket illeti, bíztató fejlemény, hogy 2018 májusában az Európai Parlament határozatában betiltotta az ilyen eljárást.) Ezek a személyek védelemre szorulnak és semmilyen körülmények között sem szabadna őket fogva tartani.

Ám nyilvánvaló előnyeik ellenére a hatóságok nagyon ritkán alkalmazzák a fogvatartást helyettesítő módszereket, mivel túlságosan elvontnak látják őket. Pedig számos reménykeltő lehetőség van arra nézve, hogyan kerülhető el, hogy ártatlan embereket megfosszanak a szabadságuktól, ráadásul az adófizetőknek sem kerülnének annyiba, mint a jelenleg alkalmazott módszerek. Ideje tehát, hogy szélesebb körben alkalmazzák őket.