Menekültek a határnál: az 2014-es bulgáriai helyzet

A Szíriából és máshonnan érkező menekültek továbbra is nehezen léphetnek be Bulgáriába, ahol 2013-hoz képest 2014-ben 60 százalékkal csökkent az országba érkezők száma.

Az előző évhez képest 2014-ben csökkent a Bulgáriába érkező harmadik országbeliek száma - erre jutottak a Helsinki Bizottság, a Belügyminisztérium Szervezett Bűnözés Elleni Főigazgatósága és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által kiadott, a Bulgária területére való belépés lehetőségével és a nemzetközi védelem biztosításával foglalkozó háromoldalú jelentés szerzői.

Küzdelem és áramlatok

Bulgáriában 2014-ben összesen 4 467 harmadik országbelit tartóztattak le, amiért okmányok nélkül lépte át a határt, ami 60 százalékos csökkenést jelent 2013-hoz képest, amikor 11 243 harmadik országból való személyt tartóztattak le ugyanemiatt. Bulgária ugyanis szigorította a Törökországon keresztül érkező vegyes összetételű migrációs áramlatok okozta nyomás enyhítésére hozott intézkedéseit, és ennek köszönhetően jelentősen csökkent azoknak a harmadik országbelieknek a száma, akiket letartóztattak a zöld határsáv mentén. Törökországban jelenleg több mint 2 millióan várnak védelemre, csakhogy itt harmadik országból érkező menekültek nem kaphatnak menedéket a Genfi Egyezmény alapján.

Az EU-ba érkező, vegyes összetételű migrációs áramlatok hátterében a kiélesedett közel-keleti konfliktusok, a térség politikai instabilitása és az úgy nevezett Iszlám Állam fokozódó befolyása áll. Akárcsak a korábbi években, továbbra is a szíriaiak vannak (58 százalékos) többségben azok között a harmadik országbeliek között, akik a török határon át próbálnak meg okmányok nélkül belépni Bulgáriába. Ebből is látszik, milyen katasztrofális helyzet uralkodik Szíriában, és mennyire reménytelen azoknak a szíriaiaknak a helyzete, akik az EU-ban keresnek menedéket.

Kísérő nélküli gyermekek

A határellenőrzés szigorítása és a vegyes összetételű migrációs áramlatok szabályellenes mozgásai megelőzésére hozott intézkedések elsősorban a kényszerű migrációt érintették. A bolgár belügyminisztérium adatai szerint 2014-ben 6 400 harmadik országbeli (főleg szír, iraki és afgán) személytől tagadták meg hivatalosan a Bulgária területére történő belépést, és toloncolták vissza őket mindenekelőtt Törökországba. Holott ezeknek az embereknek valószínűleg nemzetközi oltalomban kellene részesülniük, mivel olyan országból származnak, ahol üldöztetésnek, fegyveres konfliktusoknak és válogatás nélküli emberi jogsértéseknek vannak kitéve.

A jelentés országos rendszerszintű javulásként veszi figyelembe a büntetés tilalma elvének megfelelő alkalmazását azok esetében, akik okmányok nélkül érkeznek az országba illetve tartózkodnak ott. 2014-ben javulás volt tapasztalható továbbá abban, ahogy a határon bántak a kísérő nélküli menedékkérő gyermekekkel, a Határőrség ugyanis a helyi gyermekvédelmi szolgálathoz irányította át a kísérő nélkül érkezett gyerekeket, ahol segítettek nekik beadni a menedékkérelmüket. Az Állami Menekültügyi Ügynökségnek ugyanakkor többet kellene tennie a tolmácsszolgáltatás biztosításáért és a menedékkérők 24 órán belüli nyilvántartásba vételének érdekében.

A jelentés teljes szövege bolgárul és angolul tölthető le.