A köztünk levő különbségek áthidalásával kikövetelhetjük a kormánytól a gondoskodást

Egyes politikusok gyűlöletkeltéssel próbálják elvonni a figyelmet arról, hogy nem képesek megbirkózni a COVID-19 járvánnyal. Bíznak benne, hogy a kisebbségek hibáztatása közepette nem figyelünk fel a sorozatos kudarcaikra. Ne hagyjuk! Fogjuk össze!

A kormányoknak az a dolguk, hogy biztonságban áttereljenek bennünket a járványon. Amikor megszavazzuk, kik vezessenek bennünket, arra hatalmazzuk fel őket, hogy mindannyiunk javát szolgálják. Egyes politikusok azonban nem a közélet szolgálatáért választották ezt a szakmát, hanem azért, hogy jól megszedjék magukat. Bármi áron kormányra akarnak kerülni és a hatalomban maradni. Amikor nem sikerül nekik valami, mindent megtesznek érte, hogy másokat hibáztatva eltereljék a figyelmünket a saját kudarcaikról.

Az ilyen politikusok és a hozzájuk közel álló újságírók hazugságokkal, félretájékoztatással és azzal, hogy a koronavírus okozta károkért másra terelik a felelősséget, igyekeznek egymás ellen fordítva megosztani bennünket. A külföldről hozzánk kerülőket, a kínai kormányt, a romákat, az LMBTI személyeket vagy az iszlám vallás követőit okolják a gondokért. Holott ők a hibásak, mert képtelenek voltak meghozni a vírus terjedését megakadályozó döntéseket, illetve biztosítani számunkra a szükséges segítséget és ellátást.

Miért akarnak megosztani bennünket?

A vírus terjedésének időszakában megugrik a fertőzések és a halálesetek száma, hiány támadhat kórházi ágyakban és sokan, akik elvesztik a munkájukat, anyagi gondokkal küzdenek. Természetesen mindannyian tudni szeretnénk, mi az oka mindennek. Miért nincs elég orvosi felszerelés, miért nem tesztel többet a kormány, miért engedték meg olyan sokáig a szórakozóhelyeknek és a vendéglőknek, hogy nyitva tartsanak, és miért nem arra fordítják az adóbevételt, hogy a megsegítsék a munka nélkül maradtakat?

A politikusok nem kedvelik a nehéz kérdéseket. Ugyanakkor odafigyelnek a szavazóikra, tudni akarják, mi zavarja őket, és megpróbálnak megfelelni a problémáikra, illetve jobban végezni a dolgukat.

Sajnos vannak országok, ahol egyes politikusok csak azt próbálják meg elérni, hogy a szavazók ne is foglalkozzanak lényeges kérdésekkel. Félretájékoztatás révén másokra hárítják a felelősséget, hogy eltereljék a figyelmet arról, amit elrontottak. Például a korrupcióról, hogy ahelyett, hogy kórházi fejlesztésekre adták volna, inkább a haverjaiknak osztogatták szét a közpénzt. Vagy arról, hogy az adónkból gazdag vállalkozásoknak, nem pedig munka nélkül maradt dolgozóknak nyújtottak gyorssegélyt. Vagy az illetékesek rossz döntéseiről, lévén tapasztalat és képzettség helyett személyes szívességek alapján osztogatják a kormányzati állásokat.

Miért baj mindez?

Az egyes társadalmi csoportok hibáztatására kiagyalt hazugságok terjesztésével egymásnak ugrasztják a közösségeinket. Akik erősen előítéletesek, kapva kapnak az alkalmon, hogy piszkáljanak, megfélemlítsenek, akár fizikailag megtámadjanak másokat, csak, mert úgy néznek ki, ahogy, a saját isteneikhez imádkoznak, vagy a maguk módján élik a szerelmi életüket. Márpedig a származásuk vagy a kinézetük miatt inzultálni másokat a gyűlöletbeszéd illetve a gyűlöletbűncselekmény minősített esetei. Olyan ártalmas viselkedésmód, ami emberi jogi törvények megalkotására indította az európai kormányokat, és ezek alapján az ilyen cselekmények súlyosabban büntetendők, mint amikor nem állapítható meg rasszista vagy homofób indíték.

Amikor olyasmi miatt, mint a külseje, bántalmazás ér valakit, a közösségeinket egyben tartó szövet is foszlásnak indul. Nehezebb odafigyelni egymásra, együtt dolgozni, ha gyanakvással tekintünk azokra, akik másképp néznek ki vagy másképp beszélnek.

Sokan elbizonytalanodunk, és nem kérjük számon a kormányon, miért nem teszi a dolgát, annyira összezavarodunk, hogy már nem tudjuk, ki tehet a problémákról. Vannak, akik felveszik a harcot a rasszizmussal szemben, és megpróbálják helyreállítani a közösségeinket összetartó bizalmat. Mások viszont, akik bedőlnek nekik, tovább terjesztik a hazugságokat.

Amíg ferde szemmel nézünk egymásra, bizalmatlanság és bizonytalanság uralkodik rajtunk, nem tudjuk összeszedni magunkat ahhoz, hogy rábírjuk a kormányt, tegyen meg mindent a biztonságunkért. Ezért maradhatnak a hatalomban, még ha nem állnak is a hivatásuk magaslatán, az olyan politikusok, akiket valójában nem érdekel, mi lesz velünk.

Mit tegyünk?

A hataloméhes politikusok és elvbarátaik a médiában mindannyiunkat veszélybe sodornak azzal, hogy egészségügyi vészhelyzetben egymás ellen hangolnak bennünket. Miután kudarcot vallottak a pozíciójukban, ellentétet szítanak közöttünk, hogy ne vegyük észre, amit elrontottak, és ne jusson eszünkbe kieszközölni a mindannyiunkat megillető bánásmódot. De nem kell, hogy mindezt tétlenül nézzük.

Minden alkalommal, amikor az ilyen politikusok vagy médiatársaságok gyűlöletbeszédbe vagy erőszakba torkolló hazugságokkal meg akarnak osztani bennünket, bűncselekményt követnek el, amiért felelősségre kell őket vonni. A többi politikus vegye a bátorságot, és nyilvánosan ítélje el a gyűlöletbeszédet. A gyűlöletbeszéd akkor is üldözendő, és a károsultaknak jár a támogatás, amikor egyszeri emberek az elkövetők. Minderre amiatt is szükség volna, mert csak így érti meg mindenki, hogy társadalmunk nem tűri meg az ilyen viselkedést.

Azt is elérhetjük, hogy a politikusaink ne tudjanak egykönnyen férevezetni bennünket. Például azzal, hogy óvjuk a közszolgálati média függetlenségét, és vigyázunk rá, hogy elegendő forrással rendelkezzen a minőségi hírszolgáltatáshoz. Ha mindig tudjuk, hova forduljunk megbízható tájékoztatásért, kevésbé tudnak megvezetni bennünket.

Vezetőinknek kötelességük, hogy gondoskodjanak rólunk. Ha a köztünk levő különbségeket áthidalva összefogunk egymással, nem csak a közössgeinket erősíthetjük meg és tehetjük gondoskodóvá, hanem a közös hangot is megtalálhatjuk ahhoz, hogy határozottan felszólítsuk a politikusokat: a társadalmunk minden tagjának jólétéért vállalják a felelősséget!