Halálhoz vezető erőszak vizsgálata Litvániában

Cigarettacsempészek autós üldözése Litvániában azzal ért véget, hogy egy határőr lelőtt egy tizennyolc éves fiút. Az eset nyomán óriási vita kerekedett az országban az erőszak alkalmazásával kapcsolatban.

42 000 euró értékű cigarettaszállítmány. Autósüldözés az erdőn át. Egy tizennyolc éves fiú életét kioltja az egyik határőr fegyveréből származó puskagolyó. A csempészet elleni küzdelem során bekövetkezett halálos kimenetelű eset óriási vitát váltott ki Litvániában a határőr módszereivel és az erőszak túlzott alkalmazásával kapcsolatban.

A csempészcélra használt, Belorussziából Litvániába tartó Peugeot 607-es jármű vezetője nem vette figyelembe, hogy a határőrök azt jelezték neki, álljon meg. A levegőbe leadott figyelmeztető lövések után a határőrök a kocsi kerekeire céloztak, azonban sajnos a vezetőt is eltalálták, és a fiatalember belehalt a sérüléseibe.

Aggasztó tendencia

Nem most először vonják kérdőre a litván hatóságokat az erőszak túlzott alkalmazása miatt. Litvánia 2008-ban már elveszített egy ilyen jellegű pert, amelyet az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) indítottak az ország ellen. A Juozaitienė és Bikulčius v. Litvánia ügy részletei sokban hasonlítanak a mostani eset körülményeihez: ott két fiatal menekült egy járművön, akik semmilyen közvetlen veszélyt nem jelentettek, mégis lelőtték őket a hatóság emberei. Az állam még csak vizsgálatot sem indított az ügyben, nemhogy vádat emeltek volna az érintett tisztek ellen.

"[Az ilyen tett] akkor sem igazolható, ha máskülönben erőszak alkalmazása nélkül lehetetlen volna letartóztatni a menekülő személyt," állította az ügy kapcsán az EJEB előtt a litván kormány egy képviselője, aki szerint az EJEB esetjogából nem következik, hogy szükséges volna megállapítani, hogy a letartóztatásra kijelölt személy veszélyt jelent-e mások életére vagy épségére nézve, illetve gyanúsítják-e valamilyen súlyos erőszakos bűncselekménnyel.

A nyilvánosság előtt tett kijelentések visszaütnek

"Túlzott volt a fegyverhasználat, ezért véleményem szerint nagyon komoly vizsgálatot kell indítani szolgálati felelősség és kötelezettségszegés ügyében," jelentette ki Dalia Grybauskaitė litván elnök, akit hevesen bíráltak amiatt, hogy még a vizsgálat lezárása előtt megfogalmazta a következtetéseit.

2002-ben Litvánia éppen egyes tisztviselőknek az ártatlanság vélelmének elvét megszegő megjegyzései miatt veszítette el a Butkevičius v. Litvánia ügyet Strasbourgban, amelyik amiatt indult, mert egy korrupcióval vádolt volt parlamenti képviselő elleni perben megsértették az igazságos tárgyaláshoz való jogot.

A litván bűnüldözési módszereket várhatóan alapos tárgyalás előtti vizsgálatnak vetik majd alá, a bíróságnak pedig egy igen nehéz és messzemenő következményekkel járó ügyben kell majd döntenie, amelyik minden bizonnyal számos bonyolult kérdést vet fel úgy a halálhoz vezető erőszak alkalmazásával, mint az ártatlanság vélelme elvének esetleges megszegésével kapcsolatban.