Szexuális visszaélés áldozata megállapodásra jutott a katolikus egyházzal Lengyelországban

Egy lengyel férfi, akit gyermekkorában bántalmazott a lengyel katolikus egyház lelkésze, beleegyezett az egyház ellen indított polgári perének rendezésébe, de a pappal szemben indított pert tovább folytatja.

Ez az első olyan eset Lengyelországban, ahol egy szexuális visszaélést elszenvedő személy polgári pert indított a katolikus egyház ellen. Az illető most egyezségre jutott a Koszalin-Kołobrzeg püspökséggel és egy plébániával.

Marcin K.-t tizenkét éves korában több hónapon keresztül szexuálisan bántalmazta Zbigniew R. lelkész. A lelkészt 2012 decemberében bűnvádi eljárás során kétéves börtönbüntetésre ítélték. Noha az ítéletet megerősítették és véglegesnek mondták ki, a lelkész orvosi okokra hivatkozva elkerülte a börtönbüntetést.

'Keresztény jótékonyság'

Marcin K. 2013-bankeresetet nyújtott be Zbigniew R., a Koszalin-Kołobrzeg püspökség és a St. Adalbert római katolikus plébánia ellen, és kártérítést igényelt személyes érdekeinek megsértése miatt. Az elsőfokú bíróság megszüntette a püspökséggel és a plébániával szembeni eljárást, ugyanakkor a lelkésszel szembeni kereset ügyében az eljárás lefolytatása mellett döntött.

A lelkész elleni, továbbra is fennálló polgári perben Marcin K. 50 ezer zloty (12 500 euró) kártérítést kér az őt ért erkölcsi sérelem miatt. A tárgyalást elnapolták anélkül, hogy meghatározták volna, mikor kerül sor a folytatására.

'Korszakalkotó ügy'

"Örülünk, hogy megállapodás született Marcin K. és a szóban forgó püspökség illetve plébánia között. Egyértelműen korszakalkotó ügyről van szó, ahol az egyház képviselője által elkövetett pedofil bántalmazás áldozatának sikerült érvényesítenie az igazságát," közölte Irmina Pacho, a Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért jogásza. "Követni fogjuk a Zbigniew R. elleni pert, amely még nem zárult le."

Több országban is, így például Németországban vagy az Egyesült Államokban, előfordult, hogy pedofil papok áldozatai megállapodást kötöttek az egyházzal, amely így tulajdonképpen beismerte az intézményi felelősségét az ilyen esetekben.

Marcin K.-t Wojciech Dobkowski ügyvéd képviselte a perben pro bono alapon. A Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért megfigyelőként vett részt az eljárásban.