Tech & Rights

Koronavírus Spanyolországban: Rendőrségi túlkapások és a bírói jogvédelem hanyatlása

A spanyol kormány rendkívüli állapotot hirdetett ki. Ilyenkor természetesen korlátozzák a szabadságjogokat. De nem hagyhatjuk, hogy erre az alapvető jogok, úgy is, mint a védelemhez vagy a tisztességes tárgyaláshoz való jog is rámenjen.

by Daniel Amelang

Hovatovább a múlt ködébe vész, amikor március 14-én a Miniszterek Tanácsa elfogadta a szükségállapotot kihirdető 463/2000 számú királyi rendeletet. Ilyen kivételes helyzetben a végrehajtó hatalom valamelyest korlátozhatja, ám fel nem függesztheti az alapvető jogainkat. Spanyolországban most másodszorra hirdettek meg szükségállapotot. Először a légiforgalmat ellenőrzők 2010-es sztrájkja idején került ilyenre sor, amikor aztán a hadsereg vette át az irányításukat.

A királyi rendelet sokféle logisztikai kérdésre vonatkozik, üzletek bezárásától kezdve a hadsereg mozgósításán keresztül odáig, hogy igazolható ok nélkül tilos kimenni az utcára. Ám az ügyvédek számára, akik folyvást járhatnak emiatt a bíróságra, minden bizonnyal a második kiegészítő rendelkezés a lényeg, melyben ez áll: "A büntetéseket felfüggesztik és felfüggesztik illetve megszakítják valamennyi joghatósági rendelkezés eljárásjogi határidejét." Egyszóval teljesen megbénult az igazságszolgáltatás.

A következő bekezdés felsorolja a büntetőjogi rendszer leállása alóli kivételeket: "a felfüggesztés illetve megszakítás nem vonatkozik habeas corpus eljárásokra, az ügyvédi szolgálatra illetve a fogvatartottaknak nyújtott támogatásra, távoltartási rendelkezésekre, sürgősségi börtönfelügyeleti eljárásokra, valamint a nők és gyermekek elleni erőszak megelőzését szolgáló intézkedésekre."

Tehát a rendelet egyértelművé teszi, hogy továbbra is teljesíteni kell ügyvédi szolgálatot. Hiába csökkent felére a bűnözés, folytatódnak a letartóztatások, és egyre többeket vesznek őrizetbe a szükségállapot megsértése miatt. Azonban jogállamban tűrhetetlen, hogy bírósági kontroll nélkül fosszanak meg embereket a szabadságuktól. Az elítélteknek jogukban áll bírói testületnél megkérdőjelezni a letartóztatásuk jogszerűségét és nyilatkozatot tenni a jogaik védelmében.

A rendelet azt is kimondja, hogy "a vizsgálati szakaszban a bíró vagy a bíróság természeténél fogva sürgős és ezért halaszthatatlan eljárás lefolytatása mellett dönthet". Az ügyvédi szolgálat és a sürgősségi törvényszéki vizsgálat lefolytatásának lehetősége intézményesen biztosítja a védelemhez való jog érvényesülését.

Csakhogy elmélet és gyakorlat olykor nem esik egybe, a megfelelő védelem jogának gyakorlásaugyanis akadályokba ütközhet. Ennek négy fő oka lehet: (1) forráshiány, (2) sürgősségi eljárások kudarca, (3) jogbizonytalanság, (4) a büntetés kultúrája avagy a mindinkább ellenségre szabott büntetőjog.

1. Forráshiány

Az igazságszolgáltatás évek óta forráshiánnyal küszködik. Kevés a személyzet, nem futja új berendezésekre, korszerű számítógépekre, a bírák és az ügyészek nem részesülnek különféle szakirányú képzésekben, és még folytathatnánk a sort. Most pedig, a járvány kellős közepén, még az alapvető személyes és kollektív védelem sem valósul meg.

Az ügyvédeknek úgy kell segítséget nyújtaniuk a fogvatartottaknak a rendőrőrsökön és a bíróságokon, hogy ezekben a lényegileg zárt létesítményekben nem adnak nekik kesztyűt és maszkot. Ha vigyázni akarunk az egészségünkre, nem szabad a védenceink közelébe mennünk - pláne megérintenünk őket -, és lehetőleg minél rövidebb időt tölthetünk csak el velük (ami megnehezíti a bizalom kialakulását és így azt, hogy megosszák velünk a saját változatukat az eseményekről).

Ez nyugtalanságot kelt a fogvatartottakban, hiszen immár nem csak a szabadságuktól vannak megfosztva, hanem azt is tapasztalják, hogy hiányos a védelmük.

Egyes bírák és ügyészek pedig (akik amúgy bizonyos távolságból szokták követni a fogva tartottak vallomását) igyekeznek rövidre zárni a meghallgatást, inkább nem ismerik meg a védelem minden szempontját.

Mindemiatt pár napja a négy fő bírói szövetségből három sürgős figyelmeztetést intézett az Általános Igazságügyi Tanács Állandó Bizottságához azzal, hogy abbahagyják a szolgálatot, ha nem kapnak egészségvédelmi eszközöket.

2. Sürgősségi eljárások kudarca

Ahogy már említettem, a rendelet lehetővé teszi a bíráknak sürgős és ezért halaszthatatlan eljárás lefolytatását. Elvileg ehhez nem fér kifogás. A rendelkezés megvalósítása azonban már nem olyan egyszerű, tekintve, hogy a bíróságok minimális szinten működnek, és ahány bíró, annyiféleképpen értelmezheti a "sürgős" jelentését.

Hadd utaljak ezzel kapcsolatban egy közelmúltbeli esetre. A rendőrség letartóztatta az egyik ügyfelemet, akit azzal vádoltak, hogy erőszakoskodott az egyik tiszttel, amit ő váltig tagadott. Vizsgálóbíró elé állították, majd eleresztették. Megtekintettük a letartóztatás helyszínét, ahol több térfigyelő kamerát is láttunk. Lehetséges tehát, hogy felvétel készült a rendőri akcióról, ami bizonyítaná az ártatlanságát. A nyomozóbíróságot két hete megkértem, hogy kérje el a felvételeket a Városi Tanácstól, azonban még nem foglalkoztak a levelemmel. Holott nyilvánvalóan sürgős közbenjárásra van szükség, hiszen a törvény értelmében a rögzítésük után egy hónappal törölni kell a felvételeket, hacsak egy bíró nem tart rájuk igényt. Ezért egy ügyeletes bíróságot pár napja ismét megkértem, hogy szerezze meg a felvételeket, amit azonban illetékesség hiányára hivatkozva visszautasítottak. Tehát arra vagyok kárhoztatva, hogy újra és újra próbálkozzak, máskülönben az ügyfelem számára roppant fontos bizonyítékok semmisülnek meg.

Az igazságszolgáltatás megbénulása egyértelműen hatással van a védelemhez való jogra. Bizonyítékok tűnhetnek el vagy károsodhatnak. Nem csak felvételekre gondolok. Az idő múlásával a tanúk egyre kevésbé tudnak visszaemlékezni az esemény idején megfigyelt részletekre, végül a vallomásuk elveszítheti a hitelességét és a hatékonyságát.

Mire visszatérünk a normális kerékvágásba, annyira felhalmozódnak majd az ügyek, hogy a mostaninál is súlyosabb késedelmekkel kell majd megküzdeniük a bíróságoknak. Ehhez adódik még hozzá a rendelkezésre álló bizonyítékok gyengébb minősége.

3. Jogbizonytalanság

Az előző pontban kifejtett háttéroknak nem volt köze a mostani szükségállapothoz, ennek a harmadik tényezőnek azonban van: az irodámat számos olyan üggyel keresték fel mostanában, ahol a rendőrség szubjektív, önkényes alapon akart valakit megbüntetni, amire nem szolgáltat alapot a törvény. Mind a lakosság, mind a rendfenntartók fejében nagy ugyanis a káosz azzal kapcsolatban, mi kényszeríthető ki jogilag, és mi nem.

Érkeztek például hívások állampolgároktól, akiket munkába menet igazoltattak olyan munkahelyi igazolást kérve tőlük, amelyik a feladataikat és a munkaidejüket is feltünteti. Csakhogy ilyennel nem rendelkeztek. Hiába minden magyarázkodás, a rendőr megbüntette őket. Természetesen jó volna, ha ilyen igazolásokat állítanának ki a munkahelyek, mindenkinek megkönnyítené az életét, ámde ez nem kötelező.

A március 14-i királyi rendelet általában megtiltotta, hogy az emberek kimenjenek az utcára, kivéve bizonyos eseteket (pl. ha valaki munkába, élelmet vagy gyógyszert vásárolni megy), azt azonban nem írja elő, hogy munkahelyi igazolással lépjünk ki az utcára, ezért ez rendőri igazoltatásnál sem kérhető számon.

Az is szerepel a rendeletben, hogy "köztereken be kell tartani az egészségügyi hatóságok ajánlásait és kötelező szabályait". Ezeket azonban nem határozták meg, így nem is ismerhetjük őket. A jogbizonytalanság minden bizonnyal még fokozódni fog, egyrészt, mert nincsenek egységes szabályok szükségállapot esetére, másrészt az interneten egyre terjednek a pletykák, álhírek és beugratások, miközben a lakosság körében eleve nagy a feszültség. A negyedik pontban éppen az általános idegesség következményeivel foglalkozom.

4. A büntetés kultúrája

Végül a társadalmunkban virágzó büntető- és bosszúálló kultúráról lesz szó.

Néhány napja egy Valladolidban letartóztatott fiatalemberről készült videófelvétel keringett a közösségi médiában. Láthatólag ok nélkül tartózkodott kint az utcán, ezért nem számíthatott együttérzésre. Azonban nem emiatt riasztó a felvétel: a teljesen békésen viselkedő fiatal férfit letartóztatása után többször is pofon vágja és seggfejnek nevezi az egyik rendőr.

Ám ahelyett, hogy pellengérre állították volna ezt az elfogadhatatlan hozzáállást, a közösségi média hemzsegett a rendőrt támogató üzenetektől: "nagyon helyes", "ha már a szülei nem adtak neki", "így kell megnevelni az ilyeneket", "ha ott lettem volna, még kettőt lekeverek neki", "van, aki csak ebből ért", hogy csak néhányat idézzek a videó alatt futó megjegyzésekből. Senki sem vonja kétségbe, hogy rendőri erőszak történt, ehelyett inkább üdvözlik, mivel egy "semmirekellő", "felelőtlen" személlyel szembeni fellépés során került rá sor, aki "veszélybe sodor bennünket" és "nincsen ránk tekintettel" (sic!).

Fokozódik a gyűlölködés. A járvány idején a szabályszegőkre nem úgy néznek, mint egy másik állampolgárra, aki hibázott és ezért felelnie kell, hanem mint ellenségre, mindenáron kiiktatandó veszélyforrásra. Ez elvezet a védekezés jogára egyértelműen veszélyt jelentő rendőri és bírói túlkapásokhoz, elfeledteti, hogy a büntetőjogot is végső soron az a jobbító szándék vezérli, hogy a törvények megsértőit visszavezesse a társadalomba.

A védelem joga azt jelenti, hogy bíróságon védekezhetünk az ellenünk felhozott vádakkal szemben, mégpedig teljes körű egyenlőségi és függetlenségi garanciákkal (amennyiben tiszteletben tartanak egyéb, például a hatékony bírói jogvédelemhez, az igazságszolgáltatás pártatlanságához és az ártatlanság vélelméhez kapcsolódó jogokat). Hatékony védelem esetén az okozott kárral arányosak lesznek a büntetési tételek. Védelem nélkül nincsen tisztességes tárgyalás. E jog gyakorolhatósága nem pusztán egy adott személy, hanem valamennyi állampolgár jogainak védelmét szolgálja. Ha viszont a többiek pártolják a túlkapásokat, akkor valamennyi mindannyiunkat megillető igazságügyi garancia megszűnése előtt megnyílik az út.

Reméljük, csak átmeneti félelmekről, bizonytalanságról és feszültségekről van szó. Mert különben az oly sok munkával kivívott társadalmi és eljárási jogaink meggyengülésével fenyegető autoriter rendszer kialakulásával kell számolnunk.

A cikk először a Rights International Spain blogjában jelent meg.