Így éljünk a jogainkkal, hogy a koronajárvány után visszaszerezhessük a szabadságunkat

Sokan nem bánják, ha a koronajárvány megfékezése érdekében a kormány átmenetileg felfüggeszti a szabadságjogaikat. Az emberi jogok ugyanakkor eszközt adnak a kezünkbe, hogy amikor már nincsen szükség a korlátozásokra, visszanyerhessük a szabadságunkat.

Amikor politikusokra bízzuk a kormányzást, megkívánuk tőlük, hogy mindannyiunk javát szolgálják. Az eljövendő hónapokban a közösségeinknek meg kell küzdeniük a koronavírus járvánnyal. Elvárjuk, hogy a kormányok a biztonságunk szolgálatára fordítsák a rájuk ruházott hatalmat és arra, hogy mindenki megkaphassa a szükséges támogatást. Előfordul, hogy a kormányzat kénytelen rá megkérni az embereket, hogy átmenetileg ne éljenek bizonyos szabadságjogaikkal. Ilyesmire olyankor kerül sor, amikor igazán nagy a baj. Vagyis "szükségállapot" idején.

Milyen szabadságjogokra gondolunk

Az ember társas lény. Szeret utazgatni, sétálgatni, barátokkal találkozni, családot látogatni, koncertre megy, sporteseményeken vesz részt, templomba illetve munkába jár. Ebből az igényből fakadóan emberi jogunk a "mozgásszabadság" és a "gyülekezési szabadság". Ám ha egy veszedelmes vírus garázdálkodása idején élünk azzal a jogunkkal, hogy összeterelődjünk egy csomó másik emberrel, félő, hogy magunk is hozzájárulunk a járvány terjedéséhez.

Mindannyiunknak szükségünk van a személyes térre. Arra, hogy véleményt cserélhessünk, újságot olvassunk, vagy egyszerűen úgy érezhessük, nem figyelik minden lépésünket. Ezt - vagyis, hogy a ránk vonatkozó személyes információkat megtarthassuk magunknak - teszi lehetővé a magánélet védelmének joga. Valamennyien internetezünk és mobilozunk, ezáltal rengeteg nyomot hagyunk magunkról az online térben. Az ilyen személyes információkra most számos kormány le akar csapni, hogy nyomon követhessék a fertőzöttek útját, amerre jártak, és ellenőrizni tudják, hogy valóban otthon marad-e az, akinek muszáj.

Mi a gond?

A kormányok olykor túl messzire elmennek a szabadságunk korlátozásában vagy a kelleténél hosszabban tartják fenn a korlátozó intézkedéseket. Így volt ez pár éve az Európát ért terrortámadások után. Több kormány is felhatalmazta a biztonsági szolgálatokat, hogy megfigyelhessenek bennünket, tüntetéseket tilthassanak be, bizonyítékok híján is felkutathassanak és letartóztathassanak valakit. A szabadságunkat csorbító korlátozások egy része a mai napig fennáll. Miközben, mint kiderült, egyik eszköz sem szolgálta a terrorista akciók megelőzését vagy megbüntetését.

Mostanában számos uniós ország kormánya használja fel a rólunk szóló személyes információkat arra, hogy kiderítse, hova megyünk vagy hogyan érezzük magunkat. Ez eddig akár rendben is volna, amennyiben az információkat kizárólag a koronavírus leküzdésére használják fel, rövidesen törlik, és a járvány lecsengése után már nem gyűjtik. Ezáltal úgy sikerülhet emberéleteket menteni, hogy közben csak minimálisan avatkoznak be az életünkbe. Némelyik EU-s tagállamban viszont a kormány az efféle biztonsági korlátozások betartása nélkül akar kicsikarni személyes információkat a telefontársaságoktól. Nem tudhatjuk, meddig őrzik majd meg ezeket az információkat, mire használják fel őket, és valaha is abbahagyják-e a gyűjtésüket.

Sok kormány, például a brit, az olasz vagy a francia is hozott olyan törvényeket, amelyek alapján a rendőrség letartóztathatja, aki nyilvánosan gyüllekezik vagy feltételezhetően vírushordozó. Nagy-Britanniában két évre, azaz az indokoltnál jóval hosszabb időre kaptak ilyen felhatalmazást, míg Olaszországban és Franciaországban néhány hetente vagy pár havonta meg kell erősíteni ezeket az extra hatásköröket.

Hogyan szerezzük vissza a szabadságunkat?

Képzeld el mondjuk, hogy egy új törvény alapján a rendőrség elveheti a kocsidat, hogy életmentő orvosságokat szállítsanak vele. Valószínűleg szívesen odaadnád. De vajon nem akarnál-e garanciát arra, hogy a lehető leghamarabb visszakapd az autót? Meg arra, hogy a rendőrség ne használhassa másra, például arra, hogy hétvégén kiruccanjanak a kollegákkal a tengerpartra? Talán arról is szeretnél bizonyságot szerezni, hogy probléma esetén akad független bíró, akihez fordulhatsz. Ugyanez a helyzet a szabadságjogaink, például a magánélethez való jogunk vagy a mások láthatását lehetővé tévő mozgásszabadságunk tekintetében.

Emberi jogunk fűződik tehát a szabadságjogainkat korlátozó kormányok ellenőrzésére hivatott független bíróságokhoz. Ezek az intézmények vigyáznak arra, hogy a vezetőink ne vegyenek el a kelleténél többet tőlünk. És felelnek azért, hogy visszakapjuk a szabadságjogainkat, amint a kormánynak már nincsen szüksége rá, hogy megvonja őket tőlünk. A parlamenti képviselőinkkel kapcsolatban is ez a helyzet: emberi jogunk a választásokon szavazva képviselőket választani magunknak. Nekik pedig az a dolguk, hogy ne engedjék, hogy a miniszterek túlontúl megnyirbálják a szagbadságjogainkat, vagy túl hosszan tartsák fenn ezt az állapotot. Sorozatunk következő részeiben elmagyarázzuk, hogyan támaszkodunk független újságírókra, különféle jogokra és demokráciapárti aktivistákra annak érdekében, hogy a miniszterek ne éljenek vissza velünk szemben a hatalmukkal.

Bizonyos országokban, mint például Magyarországon, ahol nincsenek független bíróságok, sem tiszta választások, és a média nagy részét magáévá tette a kormány, amely folyamatosan támadja a civileket, nehéz a jogainkra támaszkodva visszanyerni a szabadságjogainkat. A magyar kormány arra használja fel a koronavírust, hogy további lépéseket tehessen a diktatúra kiépítésének irányában. Orbán miniszterelnök például olyan törvényt akar hozni, amely alapján bebörtönözhetnék a kormányt bíráló újságírókat. Sajnos z Európai Unió ebből a szempontból nem tesz sokat a demokrácia védelmében. Ezért is fontos, hogy megértsük a jogainkat és a szabadságjogainkat, élni tudjunk velük, és körömszakadtáig ragaszkodjunk hozzájuk.