„Lassú és törékeny” a fejlődés Bulgáriában az emberi jogok terén

Az Európa Tanács legutóbbi bulgáriai jelentése „lassú és törékeny” fejlődésről számol be a bentlakásos intézmények lakói és a migránsok emberi jogvédelmének erősödése, valamint a média szabadságának terén.

„Bulgária bizonyos előrehaladást mutat az emberi jogok védelme terén, ez a fejlődés azonban lassú és törékeny, különösen, ami a bentlakásos intézmények lakói és a migránsok jogait, valamint a média szabadságát illeti,” fogalmazott Nils Muižnieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa a 2015. február 9-e és 11-e közötti bulgáriai látogatása alapján készült beszámoló közzétételekor.

A Bolgár Helsinki Bizottság (BHC) üdvözölte a jelentés megjelenését és a bolgár államnak szóló ajánlásokat. A szervezet egyben emlékeztetett arra, hogy már jó ideje figyelmeztette arra a közintézményeket, hogy némely fejlemények folytán várhatóan sérülnek majd az emberi jogok.

Elavult jogszabályok

Muižnieks biztos egyik javaslata arra vonatkozik, hogy mielőbb vonják ki az összes gyermeket az állami gondozásból, és gondoskodjanak arról, hogy a bentlakásos intézetekből kikerülő gyermekek családi környezetben nevelkedhessenek vagy közösségi szolgáltatásokat vehessenek igénybe. Egyúttal a fiatalkorúak büntetésvégrehajtási intézményrendszerének felszámolását is javasolja a biztos és azt, hogy szüntessék meg a javító és nevelőintézeteket, ahová az „antiszociális magatartású” gyermekeket szokták bezárni:

„A gyermekeket mindenfajta egyéni igényfelmérés nélkül helyezik el ezekben az elavult jogszabályok alapján működő intézményekben, ahol igen gyakoriak a testi és lelki erőszakcselekmények. Aki oda bekerül, sem kellő védelemben, sem minőségi oktatásban nem részesül, ezért alig lesz lehetősége beilleszkedni a társadalomba.”

2014 decemberében a BHC sokadszorra jelezte, hogy törvénytelenül és önkényesen fosztanak meg bolgár gyermekeket a szabadságuktól, mégpedig igen hosszú időre. A BHC kutatói által, az gyermekek számára fenntartott zárt intézetekről készített kétévenkénti jelentések összefoglalója itt olvasható.

Mentális zavarokkal küzdő felnőttek

„Egyik legfőbb akadály a jelenlegi jogszabályozás, aminek folytán könnyen előfordulhat egy bentlakóval, hogy részben vagy teljesen gyámság alá helyezik. Arra kérem a bolgár hatóságokat, tegyenek többet a mostani rendszer megváltoztatásáért, egy megalapozott döntéshozatalra épülő, új rendszer kialakításának érdekében,” jelentette ki a biztos.

Vajon mit nyújt a mentális zavarokkal küzdő felnőtteknek az állam tizenegy évvel a reformok után: támogatást, gondoskodást, avagy elszigeteltséget? Olvasd el a BHC mintegy 60 bulgáriai otthonban, menhelyen, gondozóközpontban és más, mentális zavarokkal küzdő felnőttek számára létesített bentlakásos gondozó intézményekben tett látogatásainak alapján készített monitoring jelentésének eredményeit.

Menedékkérők törvénytelen fogva tartása

A biztos javaslatai között szerepelt az is, hogy hagyjanak fel a menedékkérők törvénytelen letartóztatásának gyakorlatával, javítsák az idegenrendészeti fogdákban kialakult állapotokat, és vizsgáljanak ki minden rossz bánásmóddal kapcsolatos esetet ezekben az intézményekben.

„A bevándorlókat csak végső esetben szabad letartóztatni, akkor is a lehető legrövidebb időre, és az egyes esetek egyéni értékelése alapján. Gyermekeket pedig egyáltalán nem szabad letartóztatni, akár a családjukkal, akár egyedül érkeztek az országba.”

A biztos felszólította a bolgár hatóságokat, gondoskodjanak arról, hogy a bolgár határról nem küldik vissza az odaérkezőket sem külön-külön, sem tömeges kiutasítással, és hogy minden ilyen esetet alaposan kivizsgálnak.

A biztos arra is kéri a hatóságokat, tegyenek többet a menedékjogot megkapók illetve a nemzetközi oltalomban részesülők társadalmi befogadásáért.

A Bolgár Helsinki Bizottság 2014-es a menedékjogi eljárásról szóló éves monitoring jelentése szerint a menedékkérők szempontjából az elsőrendű kérdések közé tartozik a kísérő nélkül érkező gyermekek emberi jogainak problémája, a nyilvántartásba vételük, valamint a számukra nyújtott jogi szolgáltatások.

Nils Muižnieksnak az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosának a jelentése itt, a beszámoló rövid összefoglalója pedig itt olvasható.