Az esetet az robbantotta ki, hogy 1997-ben Litvániában sterilizáltak egy bizonyos L.H. nevű személyt, mégpedig az illető engedélye nélkül. Mindez azután történt, hogy L.H.-nak szülés közben komplikációi támadtak, amiért császármetszést kellett végrehajtani. L.H. pert indított, és ennek eredményeként, a 2006-ban hozott végzés alapján, kártérítést kapott a kórháztól, ahol a steriilizációt végrehajtották.
Ez idő alatt azonban a kórházigazgató kérésére az egészségügyi szolgáltatások minőségét ellenőrző állami intézmény (az Orvosi Ellátás és Munkaalkalmassági Vizsgálat Minőségellenőrző Intézete, MADEKKI) elkezdte gyűjteni a kórtörténeti dokumentumokat a panaszosról. L.H.-t a MADEKKI egyik képviselője tájékoztatta erről telefonon, aki egyszersmind közölre vele, ő tehet arról, hogy sterililzálták. Az ügyet feljebb vitték, magasabb szintű bírósághoz, amelyik megerősítette (bár eltérő érvekre támaszkodva), hogy a MADEKKI nem sértette meg a panaszosnak a magánélet tiszteletben tartásához jogát, még ha az összegyűjtött dokumentumok érzékeny adatokat tartalmaztak is L.H. sok éven át tartó orvosi kezeléséről.
Az L.H.-val szembeni döntés indoklásában a feljebbviteli bíróság másképp érvelt, mint az alsóbb bíróság. Először is megismételte, miként kell orvosi dokumentumokkal kapcsolatban értelmezni a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogot, ideértve azoknak a feltételeknek a védelmét, amelyek elengedhetetlenek e jog gyakorlásához. A Bíróság szerint az Emberi Jogok Egyezményéhez csatlakozó Országokban a lehető legkomolyabban kell venni az orvosi okiratok bizalmas jellegét: "Fontos ez nem csak a betegek magánéletének tiszteletben tartása miatt, hanem azért is, hogy ne csalódjanak az orvosi szakmában..."
A bíróság ezután rámutatott, hogy L.H.ról hét évvel a sterilizáció után kezdtek el kezelési adatokat gyűjteni, akkor, amikor a panaszos összetűzésbe került a kórházzal. Ezen az alapon a bíróság kétségbe vonta azt az állítást, miszerint az adatgyűjtésre amiatt lett volna szükség, hogy felülbírálják a szóban forgó beavatkozást végző orvos felelősségét, és kijelentette, hogy sem a kórház, sem pedig a MADEKKI nincsen olyan helyzetben, hogy jogi vagy fegyelmi szempontból megítélhesse azt. A testület ugyanakkor arra jutott, hogy a MADEKKI-nek jogában állt kórtörténeti adatokat gyűjteni L.H.-ról, mégpedig azért, mert ezáltal gondoskodhatott a beteg megfelelő orvosi ellátásáról. A döntés másik fele arra vonatkozott, hogy Lettország adatvédelmi törvénye megengedi, hogy akár a beteg engedélye nélkül orvosi adatokat gyűjtsenek róla, mégpedig a minőségi gyógyellátás jegyében.
L.H. az Emberi Jogok Európai Bíróságánál fellebbezett a döntés ellen. Az EJEB szerint a MADEKKI tevékenységét szabályozó jogszabályok pontatlanok és homályosak, és emiatt sérültek a beteg jogai. A szabályozás a hatóságok túlkapásaitól sem óvja meg a klienseket. Most már korlátozzák, milyen orvosi adatokat lehet gyűjteni valakiről. Az EJEB végül kimondta, hogy a lett hatóságok megsértették az Egyezmény 8-dik cikkét, mivel nem tettek eleget a cikk második bekezdésében szereplő feltételnek, amelyik a "vonatkozó törvényeknek" megfelelően rendeli el a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jog határainak tisztázását. A Bíróság ezt a kitételt úgy értelmezi, hogy az ilyen jogszabályokat világosan és pontosan kell megfogalmazni, nem adva teret az önkényes értelmezéseknek, amelyek folytán sérülhet a törvényes eljáráshoz való jog és a jogbiztonság.