Németországban az egyes tartományok felelősek a kitoloncolásra várók őrizetben tartásáért. Csakhogy nem mindegyik tartomány rendelkezik külön e célra szolgáló idegenrendészeti fogdával. Ezért azokat a személyeket -- többségükben szíriai, marokkói és vietnami állampolgárokat -- akikre a főtanácsnok döntése vonatkozott, közönséges börtönökben tartották fogva.
Az ítélet alapjául a 2008. december 16-án elfogadott, úgynevezett "Visszatérési Irányelv" szolgált, amely a tagállamokban alkalmazott közös eljárásokról rendelkezik az Unióban illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérésével kapcsolatban.
Az irányelv kötelezi az EU-s tagállamokat, hogy a rendelkezésre álló legenyhébb intézkedéseket foganatosítsák a kiutasítás végrehajtására, lehetőleg próbálják meg elérni, hogy az érintett személy önkéntesen távozzon az országból, és csak a legvégső esetben folyamodjanak az illető őrizetben tartásához valamely, kifejezetten ezt a célt szolgáló intézményben. Az eljárás során mindvégig tiszteletben kell tartani az arányosság elvét. Kizárólag akkor fosztható meg valaki a szabadságától, ha olyan magatartást tanúsít, aminek alapján feltételezhető, hogy nem hajlandó együttműködni.
Az őrizetet általában az erre szolgáló különleges fogdákban kell végrehajtani. Ha valamely állam nem rendelkezik ilyennel, a fogvatartottak közönséges büntetés végrehajtási intézménybe kerülnek, ahol az elítéltektől elkülönítve kell őket tartani.
Elvileg csak olyankor tarthatják közönséges börtönben, nem pedig rendeltetésszerű fogdában az érintetteket, ha a kiutasításra váró külföldiek magas létszáma miatt túlterhelt a rendszer.
A főtanácsnok azon az állásponton van, hogy az illegális bevándorlók nem tarthatók fogva börtönökben pusztán amiatt, mert az adott állam (vagy annak alegysége) nem rendelkezik különleges fogdával. Yves Bot azt is hangsúlyozta, hogy még ha az őrizetben lévő beleegyezik is a közös elhelyezésbe, a tagállam akkor sem teheti meg, hogy összezárja a többi fogvatartottal.