Tech & Rights

Hölgyeim és Uraim, ismerjék meg a CILD polgári szabadságjogi díjának nyerteseit!

A CILD polgári szabadságjogi díjával az arra érdemes aktivistákat, kampány-szervezőket, jogászokat és művészeket tüntetik ki, akik 2015-ben a legtöbbet tették az emberi jogokért és a polgári szabadságjogokért folytatott küzdelemben. Íme a 16 nyertes.

by Corallina Lopez Curzi
A CILD csapata Anthony Romeróval, az ACLU igazgatójával
Egy szép, csillagos novemberi estén került sor a Szabadságjogok Olaszországi Koalíciója által szervezett első polgári szabadságjogi díjátadó ünnepségre. A díj célja a polgári szabadságjogokért küzdők elismerése és támogatása és az emberi jogi kultúra terjesztése Olaszországban.

Elismeréssel kell illetni azoknak egyéni és közös erőfeszítéseit, akik mások jogaiért küzdenek: úgy is mondhatnánk, a polgári szabadságjogok hősei megérdemlik, hogy alkalomadtán megünnepeljék őket kemény munkájukért és elszántságukért, különösen olyan nehéz időkben, mint a mostani.

Ezért a CILD úgy döntött, nyilvános elismerésben illetve díjban részesíti azokat a némán és szorgosan munkálkodó egyéneket, akik példamutatásukkal bebizonyították, hogy "a jogaink mások szabadságán múlnak", különös tekintettel az olyan egyszeri állampolgárokra és szervezetekre, akiknek illetve amelyeknek a fantasztikus teljesítménye mostanáig rejtve maradt a nyilvánosság elől.

Szabad nevezés

A versenyre szabadon lehetett jelölni emailben vagy tweeten, a nevezéseket pedig a CILD igazgatótanácsa és három külső zsűritag bírálta el. Ezután került sor a Palazzo delle Esposizioniban tartott káprázatos eseményre, ahol kihirdették, ki lett a 16 nyertes. A díjazottakat Carlo Gabardini színész és író mutatta be Stefania Passamonte csodálatos zongorajátéka kíséretében. Olaszországi politikusok és közéleti személyiségek mellett két nevezetes külföldi díszvendég - Anthony Romero (az ACLU ügyvezető igazgatója) és Dénes Balázs (a Nyílt Társadalom Alapítványok Európai Szabadságjogi Platformjának igazgatója) - is részt vett a díjkiosztón.

From the left: CILD's Creative Director, Giulio Frigieri; CILD's President, Patrizio Gonnella; CILD's Communications Manager, Antonella Napolitano; CILD's Executive Director, Andrea Menapace; European Liberties Platform Director, Balázs Dénes; CILD's Program Manager, Andrea OleandriBalról jobbra: Giulio Frigieri, a CILD kreatív igazgatója; Patrizio Gonnella, a CILD elnöke; Antonella Napolitano, a CILD kommunikációs igazgatója; Andrea Menapace, a CILD ügyvezető igazgatója; Dénes Balázs, az Európai Szabadságjogi Platform igazgatója; Andrea Oleandri, a CILD programigazgatója

Hölgyeim és uraim, íme a díjazottak...

Fiatal aktivista díj - Valeria Verdolini: Valeria Milánban élő jogszociológus, aki kutatóként migránsokkal foglalkozik, és szerepelt "A menyasszonnyal vagyunk" című filmben. Sokféleképpen lehet valaki elkötelezett az emberi jogok előmozdítása és védelme iránt. Valeria a maga részéről azzal bizonyította elkötelezettségét, hogy 2015 szeptemberében felpakolt és elindult kocsival az osztrák-magyar határra, hogy ott segítsen a határon átlépni szándékozó menekülteknek.

Közös hang díj - Primavera Romani: 2015 őszén egy kb. 30 roma és szinti fiatalból álló csoport állt össze azzal a szándékkal, hogy újjáépítik Olaszországot, egy olyan országot teremtenek, ahol a diszkriminációt és az intoleranciát a párbeszéd és az integráció váltja fel. Közzétettek egy kiáltványt is, melyet később az olasz Szenátus elé tártak. Ez a politikai irat illetve mozgalom olyan erős tartalommal bír, hogy nehéz lett volna ellenállni a kísértésnek, hogy díjazzák ezeket a szebb jövőről, az egyenlőséget komolyabban vevő országról álmodó fiatalokat.

Közalkalmazotti díj - Francesco Mondello: A börtönőrként dolgozó Francesco régóta áll már a milánói mintabörtön, a Bollate alkalmazásában, és kulcsszerepet játszott különféle innovatív rehabilitációs projektek kitalálásában és megvalósításában (mindenekelőtt, ami a Börtön-rockot illeti).

Jogász díj - Az Oliari-ügyet vivő jogászcsapat (Schuster, Paoletti, Gallo, Sartori, D'Amico, Clara és Pitea ügyvédek): Ennek a fantasztikus jogászcsapatnak az áldozatos munkája nélkül sosem jött volna létre az Emberi Jogok Európai Bíróságának korszakalkotó ítélete az Oliari-ügyben, amely elmarasztalta Olaszországot, amiért nem adott egyenlő jogokat az azonos nemű pároknak. A hét tehetséges és elkötelezett jogász küzdelme egy egyenlőbb és igazságosabb társadalomért mindenképpen nyilvános elismerésért kiált.

Kutatói díj - E. A. Jannini professzor: Ha betegségről beszélünk, akkor a homofóbiát érdemes tanulmányozni. Lényegében erre jutott Olaszország talán legnagyszerűbb szexológusa, Jannini professzor és fantasztikus kutatócsapata (amelyik csupa orvosból áll, úgy is, mint Ciocca, Limoncin, Maggi, Mollaioli, Niolu, és Siracusano) a homofób magatartásformákat a pszichotikus viselkedésmódokkal, éretlen védelmi mechanizmusokkal és szorongó kötődési mintákkal összefüggésbe hozó tanulmányában.

Újságírói díj - Carola Frediani: Carola író és újságíró, aki 2010-ben EFFECINQUE néven megalapította a saját ügynökségét. Többek között az Espresso, a La Stampa, a Wired és a Corriere della Sera szerzői között szerepel, de a hackelésről szóló eredeti kutatása, illetve a tömeges megfigyelésről írt alapos elemzése is ismertté tette a nevét, és ezekkel érdemelte ki a díjat is.

Tanári díj - Lucrezia Di Gregorio: Van egy iskola Rómában, ahol a gyengén és a jól halló gyerekek egy osztályba járnak, együtt játszanak és együtt nevelkednek - az integráció olyan igazi példája ez, amiért méltán kapott kitüntetést Lucrezia Di Gregorio, az iskolában zajló oktatási tevékenységek felelőse.

Üzleti tevékenység díja - Barikama': a Barikama' (a bambara szó magyarul 'ellenállót' jelent) elnevezésű szociális szövetkezetet 2011-ben hozták létre egy mikro-hozamot termelő projekt keretében. A joghurtot és organikus zöldségeket értékesítő üzletet öt Rómában élő afrikai fiatal vezeti. Négyen közülük részt vettek a 2010-es rosarnói rasszizmus- és kizsákmányolásellenes felkelésben, majd kitalálták, hogyan lehetne beindítani egy társadalmilag erősen elkötelezett, szilárd alapokon nyugvó üzletet. A Barikama' jelképesen egyrészt a korábbi hatalom illetve a 'ndrangheta általi kizsákmányolás és erőszak alóli felszabadulásra, másrészt a mikrohozam értékelésére utal, amivel a rasszizmus elleni küzdelemnek és az integrációnak egy különleges - és gazdaságilag reális! - módját sikerült megteremteni.

Televíziós díj - Gazebo: Diego Bianchi Gazebo című tévéműsora azzal tűnik ki a többi program közül, hogy pontosan, komolyan és egyszersmind iróniával értekezik a migráns- és menekültkérdésről.

Könyvdíj - Daniele Biella "Nawal, a menekültek angyala" című műve: Daniele könyve egyedülálló mű. Egy huszonhét éves marokkói nő, Nawal történetét meséli el, aki gyermekkora óta Cataniában él, és nemrég ráragadt a "menekültek angyala" megnevezés, amiért olyan fáradhatatlanul segíti és támogatja a Szicília partjaihoz érkező menekültek ezreit. Gyönyörű, megragadó történet.

Filmdíj - Maria Sole Tognazzi "Én és ő" című alkotása: Végre egy film, amelyik nem sztereotípiákkal, leegyszerűsítve beszél egy olasz filmekben nemigen szereplő témáról, az azonos nemű párokról, és ezáltal a nézőket ráébreszti arra, hogy minden szerelem egyenlő, függetlenül attól, kinek milyen a szexuális orientációja.

Közösségi média díj - Patrizia Moretti: Patrizia a blogján merített erőt és talált hangot ahhoz, hogy kifejezze fia, Federico Aldrovandi erőszakos halála miatti felháborodását, és országos mozgalmat is indított igazságtételt követelve a fia rendőrök általi meggyilkolásáért. Különleges példája ez a közösségi média jó ügy érdekében történő felhasználásának.

Életút kitüntetés - Giorgio Bignami: Giorgio egész életén át egyszerre volt kutató és aktivista. Ő a Forum Droghe egyik alapítója, amely egy prohibicionista drogpolitika gyökeres megváltoztatásáért kiálló szervezet. Annak, aki egész életében a polgári szabadságjogokért küzdött, igazán jár, hogy elismerjék az érdemeit.

Személyiség-díj - Andrea Costa és a Baobab központ valamennyi önkéntese: Andrea Costa a Baobab központ koordinátora, aki munkatársaival együtt önmagát nem kímélve küzd azért, hogy fáradságos útjukon átmeneti menedéket kapjanak a migránsok és a menekültek. Erőfeszítéseiknek köszönhetően ezrek életét sikerült jobbá tenni. Igazán különleges példája ez annak, mi mindenre képesek a rosszul működő hatóságok feladatait átvevő helyi kezdeményezések.

Végül három fantasztikus csapat részesült a sajtókezdeményezésekért járó különdíjban, köztük a 19 millió projekt szervezői is.

A díjátadással kapcsolatos további részletekért és képekért kattints ide.