Tech & Rights

Versenyeztetés nélkül kapott újabb kinevezést a bolgár menekültügyi hivatal elnöke

Versenyeztetés nélkül helyezték vissza a tisztségébe az Állami Menekültügyi Hivatal eddigi vezetőjét. Állampolgárok és civil szervezetek tiltakoztak a kinevezése ellen az elnöksége alatt, 2013-ban bekövetkezett humanitárius válságra hivatkozva.

by Bulgarian Helsinki Committee

Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök ismét Nikola Kazakovot nevezte ki az Állami Menekültügyi Hivatal élére, mégpedig versenyeztetés, illetve a Minisztertanáccsal történő egyeztetés nélkül. A kormányzó párt, a GERB uralmának első ciklusa alatt, amikor is az államot teljesen felkészületlenül érte a menekültáradat, ugyancsak Kazakov vezette a hivatalt.

A hivatalnak az említett időszakban folytatott tevékenységével kapcsolatban most is nyomoz az állami ügyészség. A Közpénz-felügyeleti Ügynökség (PFIA) jogsértéseket állapított meg a közbeszerzésekkel kapcsolatban; az okozott kár 261 083 leva (kb 130 000 euró).

Az állampolgárok, önkéntesek, aktivisták és civil szervezetek körében óriási felháborodást keltett az újrakinevezés.

"Mialatt Kazakov irányítása alatt állt a menekültügyi hivatal, a legsúlyosabb humanitárius válság következett be Bulgária mint nemzetközi védelmet nyújtó ország történetében. A legkülönbözőbb helyi, európai és nemzetközi testületek és szervezetek egyaránt arról számoltak be, hogy a menekültek embertelen és megalázó bánásmódnak voltak kitéve" - állítja a Bolgár Helsinki Bizottság (BHC).

A Menekültek Barátai elnevezésű informális csoportosulás levelet küldött Bojko Boriszov miniszterelnöknek és Meglena Kuneva miniszterelnök-helyettesnek, arra kérve őket, átlátható versenyeljárás keretében válasszák ki a hivatal új vezetőjét.

"Az Európai Unió valamennyi szervének és szervezetének, külföldi kormányzatoknak és intézményeknek az aktív közreműködésével már több mint egy éve vesződünkKazakov ténykedésének a következményeivel. Újrakinevezése annyit tesz, a kormány inkább hagyja, hogy megismétlődjenek a múlt hibái, mintsem, hogy megpróbálná korrigálni azokat" - jellemezte a helyzetet a kormányon az átlátható versenyeztetést számon kérő BHC.