Eric Hobsbawm, a 20. század talán legnagyobb történésze ezt írja Interesting Times (Érdekes idők) című önéletrajzában: "Soha ekkora keletje nem volt még a történelem felülvizsgálatának, a kitalált történelemnek, mint manapság. Azok foglalkoznak ezzel, akiknek nincsen ínyére a valódi múlt, helyette olyat akarnak, amelyik megfelel a céljaiknak. A történelmi mítoszok nagy korszakát éljük. Ma különösen fontos, hogy a hivatásos történészek védelmükbe vegyék a történelmet. Szükség van ránk." Az Interesting Timest először 2002-ben adták ki, az azóta eltelt 16 évben pedig csak még inkább időszerűvé vált Hobsbawm helyzetértékelése.
A kormányok természetszerűleg mindig is nyomást gyakoroltak az iskolákra, hogy éreztessék, létezik egyfajta nemzeti közösség, és bizonyos értékeket sajátíttassanak el az állampolgárokkal. Liberálisabb időszakokban azonban a történelemtanárokat arra szokták biztatni, értessék meg a diákokkal, hogy a történelmet mindig valakinek vagy valakiknek a nézőpontjából ismerhetik meg. Hogy már a tanítandó téma és események kiválasztása is esetleges és szükségképpen elfogult emberi döntéseken múlik - a történelemnek az a változata pedig, amit az iskolában megtanulnak, nem az egyetlen megismerésre méltó történelem-elbeszélés.
Kevésbé liberális korokban másképp fest a helyzet. Ilyen időszakokban a tekintélyelvűek nem kérik arra az oktatókat, hogy minél többfelől közelítsék meg a történelmi múltat. Nem szólítják fel őket arra, hogy megvitassák a diákokkal, milyen sok nézőpontból szemlélhető a történelem, és kérdéseket tegyenek fel a tananyagban szereplő leírásokkal kapcsolatban. A tekintélyelvűek inkább újraírják a történelmet, mégpedig a saját igényeiknek megfelelően, az oktatókat pedig arra kényszerítik, hogy az általuk megalkotott verziót mint a történelem egyetlen igaz elbeszélését tanítsák.
Egy sor olyan módszer áll a tekintélyelvűek rendelkezésére, amelyekkel elérhetik ezt a célt. Elsősorban is meghatározhatják azon tankönyvek szűk körét, amelyekből a tanárok tanítani szabad, ezeket pedig az általuk képviselt ideológia iránt erősen elkötelezett történészekkel íratják meg. Másodszor, kötelezhetik rá a tanárokat, hogy az órákon leadott anyag ne térjen el a tankönyvtől. Harmadszor, megoldhatják, hogy az országos vizsgák csakis ezeken a tankönyveken alapuljanak.
Ez a fajta ténykedés rendkívül veszélyes, függetlenül attól, milyen irányultságú tekintélyelvűekről van szó. Amikor éppen nacionalistákról, akkor pedig egyenesen rémisztő. Nem kell túlságosan visszamenni az európai történelemben ahhoz, hogy olyan fegyveres konfliktusokra, népirtásokra leljünk, amelyeket a nemzeti fölényérzet váltott ki, illetve az a megingathatatlan elképzelés, miszerint az illető nemzettel igazságtalanul elbántak a környező nemzetek.
Igaza van Hobsbawmnak. Tényleg nagy szükség van olyan történészekre, akik elmagyarázzák, hogy a történelem sokkal bonyolultabb és árnyaltabb annál, mint amilyennek a tekintélyelvűek szeretnék láttatni velünk. Ám nem csak hivatásos történészek kellenek ide. Miránk is szükség van.
Kutatások kimutatták, hogy a nemzeti identitással kapcsolatosan kitartóan vallott elképzeléseinkre általában az általános iskolában teszünk szert. Ha egy békés, erős, multinacionális Európában szeretnél élni, ahol hatékony az együttműködés a különféle hátterű emberek között, akkor tanítsd meg a gyermekeidnek, hogy a homogén nemzet mint olyan nem valami természetes adomány, hanem egy adott célokat szolgáló konstrukció. Segíts nekik megérteni, mennyire természetes az, hogy a nemzet közösségén belül is számtalanféle érdek létezik, és hogy teljesen rendben van, ha nincsen egyetértés a múlt és a jelen eseményeit illetően. Vezesd rá őket, hogy bizonyos feszültségek történelmi eredetűek, és hogy a mi nemzetünk nem feltétlenül állt mindig az erkölcsileg feddhetetlenek oldalán.
Azt is magyarázd meg nekik, hogy attól még, ha valaki kérdéseket tesz fel vagy kritikusan viselkedik, még nem lesz áruló. Az ilyen magatartás éppenséggel a valódi hűség jele.