Jogerősen pert nyert a TASZ: a rendőrség diszkriminálta a romákat egy magyar településen

A Kúria jogerősen megállapította, hogy a magyar rendőrség 2011-ben Gyöngyöspatán hátrányosan megkülönböztette a helyi romákat azzal, hogy elmulasztott megfelelően fellépni a szélsőséges szervezetekkel szemben.

A TASZ saját nevében, a gyöngyöspatai romák jogainak érvényesítése céljából perelte be a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot az egyenlő bánásmódról szóló törvény alapján. A per célja az volt, hogy a bíróság kimondja: a rendőrség 2011-es gyöngyöspatai fellépése nem volt törvényes és sértette a helyi romák egyenlő bánásmódhoz való jogát.

Az ítélet rendkívül fontos és meghatározó előrelépés a magyar jogvédelemben és joggyakorlatban: először mondta ki a Kúria közérdekű perben azt, hogy a rendőrség hátrányosan megkülönböztette roma honfitársainkat. A Kúria az ítélet indokolásában kihangsúlyozta, hogy a gyöngyöspatai szélsőséges járőrözés a cigányok elleni sorozatgyilkosság utáni legsúlyosabb rasszista cselekmény volt Magyarországon. Ezellen a rendőrségnek nyilvánvalóan fel kellett volna lépnie.

A Kúria a jogsértés megállapításán túl el is tiltotta a rendőrséget a jövőbeni hasonló jogsértésektől, továbbá nyilvános elégtétel adására is kötelezte a rendőrséget. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a rendőrség a jövőben tiszteletben tartsa a legnagyobb magyarországi kisebbség tagjainak alapvető jogait.