Tech & Rights

A második tű- és fecskendőcsere program zár be Budapesten

Nehéz idők járják, ami az ártalomcsökkentést illeti Magyarországon: újabb életmentő szolgáltatás esett áldozatul a politikai paranoiának.

by Hungarian Civil Liberties Union

Ahogy tavaly beszámoltunk róla, a legnagyobb tű- és fecskendőcsere program már feladta a túlélésért folytatott, egyenlőtlen küzdelmet, és augusztus végén bezárt. A Budapest 8-dik kerületében működő programot vezető Kék Pont költségvetését többször is csökkentette az ellenséges helyi önkormányzat, miközben aránytalanul megemelte a bérleti díjukat. A program bezárásakor jeleztük a veszélyt, hogy eztán csak fokozódni fog a probléma, hiszen a kliensek nem tűnnek el a föld színéről - hanem majd újrahasználják a tűket, vagy megpróbálnak más városrészekben hozzájutni a szolgáltatásokhoz, ahol azonban nincsen kapacitás újabb kliensek ellátására.

Sajnos igazunk lett. Hirtelen megugrott a forgalom egy kisebb léptékű, a Drogprevenciós Alapítvány által működtetett, 13dik kerületi tű- és fecskendőcsere program irodájában: míg augusztusban átlagosan 40-en, pár héttel később már több mint 80-an érkeztek naponta. Az iroda egy nyüzsgő környéken, egy ház alagsorában kapott helyet, ahová egyszerre csak kevesen férnek be. Ezért a látogatóknak sorba kellett állniuk a bejárat előtt, a tűikre várakozva. A lakók közül páran panaszkodtak emiatt, mire az önkormányzat küldött egy hivatalos értesítést az alapítványnak, hogy szüntesse be a tűk és fecskendők kiadását.

10-ből 7

A szervezet megpróbált egyezkedni az önkormányzattal, és a kerület egy félreesőbb részén talált egy új irodát, csakhogy a bérleti szerződésben szerepelt egy külön kitétel, amely kimondottan megtiltotta a tűk és fecskendők osztását. Magyarán a szervezet adhat tanácsot illetve pszichoszociális segítséget a kábítószer-fogasztóknak, tűt azonban nem. Magyarországon évek óta alacsony a HIV-fertőzöttség az intravénás kábítószer-fogyasztók körében, Románia és Görögország példája azonban egyértelműen jelzi, milyen sebességgel terjednek el a különféle járványok, ha nem állnak rendelkezésre ártalomcsökkentő szolgáltatások. Budapest egyes részein tízből hét fogyasztó hordoz hepatitis C vírust, ami halálos májkárosodáshoz vezet.

A TASZ Drogriportere, Magyarország egyik legfőbb véleményvezére az ártalomcsökkentés témájában, készített egy rövid videót és egy blogot az esetről, hogy nagyobb figyelmet kapjon a médiában. Engem meghívtak egy tévéműsorba, ahol egy konzervatív polgármesterrel vitatkoztam volna az ártalomcsökkentésről, csakhogy a másik fél nem jött el. Bár a 2013-as nemzeti drogellenes stratégia "megbélyegzés nélkül" mindenki számára elérhetővé tenné az ártalomcsökkentési szolgáltatásokat, a kormány még csak nem is mondott semmit a második tű- és fecskendőcsere program bezárásáról.

A szakmai szervezetek nevében nyílt levelet küldtünk a budapesti általános közgyűlésnek, arra kérve a képviselőket, járjanak közbe annak érdekében, hogy újra megnyithassák a tű- és fecskendőcsere programokat. Felszólítottuk őket továbbá, hogy hozzanak létre egy városi drogstratégiát és egy városi drogszolgáltatásokat összehangoló rendszert, az egyes kerületeknek ugyanis osztozniuk kellene a felelősségben, egyedül nem tudják megoldani a drogproblémáikat.

Szöveg: Sárosi Péter

Videó: Kálmán Mátyás