Tech & Rights

UNGASS 2016: Nem jött össze a drogpolitikai reform

Nem jött össze a várva-várt drogpolitikai reformkísérlet. Lehetséges, hogy az ENSZ nem katalizálja, hanem pusztán tükrözi a változásokat.

by LibertiesEU
Véget ért az ENSZ Általános Közgyűlésének különleges ülésszaka. Csalódniuk kellett azoknak, akik óriási horderejű eseményre számítottak.

Az UNGLASS első napjának végeztével erőtlen és homályos dokumentum született. A megnyitó plenáris ülés vita nélkül elfogadta. Ahelyett, hogy felfedték volna, milyen erőfeszítéseket tesznek világszerte a kábítószer ellenőrzésére, a közös viták és kerekasztal beszélgetések nem voltak többek hatástalan, üres szócséplésnél.

Meghallották a mozgalom mondanivalóját

Több civil szervezet is kellemetlenül érezte magát az UNGLASS-on. A vezetőség ugyanis megváltoztatta a napi találkozók részvételi szabályait, így a civil képviselőknek órákig sorba kellett állniuk, hogy bejussanak, sokan pedig szóhoz se jutottak.

Másfelől elmondható, hogy minden eddiginél magasabb volt a civil részvétel, és ennek köszönhetően szokatlanul fellángoltak az érzelmek az ENSZ egyébként hűvös, hivatalos közegében: az aggodalmas diplomaták szégyenére a civilek megtapsolták vagy éppen lehurrogták az előadókat.

Rengeteg kísérő eseményre, gyűlésre és művészeti eseményre került sor az UNGLASS égisze alatt, a civil megszólalók élénken hoztak fel újabb és újabb tényeket a plenáris és kerekasztal beszélgetéseken. Végre meghallották a mozgalom hangját - úgyhogy azért van ok a büszkeségre!