Tech & Rights

Tegyük érvénytelenné a magyarországi menekültkvóta-szavazást!

A magyar kormány idegenellenes gyűlöletkampánnyal készül az október 2-i népszavazásra. 22 civil szervezet a kormányzati félelemkeltés elutasítására és a népszavazás érvénytelenítésére buzdítja az állampolgárokat.

by Hungarian Civil Liberties Union
Az október 2-i kvótanépszavazáson erre a kérdésre kell válaszolniuk a magyaroknak: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

A civilek "Ez a mi országunk: érvénytelenítsd a népszavazást!" című közös nyilatkozatukkal fejezik ki tiltakozásukat az ellen az embertelen politika ellen, amit a magyar kormány folytat a menekültekkel szemben.

Mi, civil szervezetek és az országért felelősséget érző magyar állampolgárok egy olyan országban hiszünk, ahol az emberség, a szolidaritás és egymás tisztelete mentén intézzük közös ügyeinket. Azt látjuk, hogy a kormány veszélyezteti értékeinket, ezért felemeljük szavunkat az október másodikára kiírt népszavazás, és az azt beharangozó gyűlöletkampány ellen.

Úgy döntöttünk, hogy kampányt indítunk a népszavazás érvénytelenítéséért, mert nem viszi előre közös ügyeinket, értelmetlen és embertelen is.

"Értelmetlen" kérdés

A népszavazásra bocsátott kérdés nem viszi előre a közös ügyeinket. Nem kínál választ a menekültek helyzetére, sem az Európai Unió jövőjére. Éppen úgy elutasítja a szolidaritást nehéz helyzetű embertársainkkal, mint a többi európai tagállammal. Nem kívánja megteremteni a békés együttélés kereteit. Meggyőződésünk, hogy ahol a gyűlölet határozza meg a közbeszédet, ott hosszú távon senki nem lehet biztonságban.

A népszavazásra bocsátott kérdés értelmetlen. Az EU-ban nem született olyan döntés és nem is tárgyalnak arról, hogy kötelező “betelepítési” kvótát írjanak elő. Ha lenne is ilyenről szó a jövőben, a tárgyalóasztalnál Magyarország is ott ülne.

A referendum kérdésére adott válasznak ráadásul nincs konkrét jogi következménye, és azt sem tudjuk, hogy a kormány pontosan mire kér felhatalmazást az állampolgároktól, mert ezt nem árulták el nekünk.

"Megtépázott" szolidaritás

A népszavazási kampány embertelen. A népszavazás és az azt kísérő kampány célja a menekültekkel szembeni gyűlöletkeltés. Egyetlen következménye az lehet, hogy a már most is rendkívül megtépázott társadalmi szolidaritást tovább gyengítve megerősítést ad a kormánynak a gyűlöletkampány folytatására.

Október 2-a igazi kérdése, hogy képes lesz-e valaha ez az ország egy humánus közösséggé válni. Ezért dolgozunk az év 365 napján, október másodikán, és az azt megelőző egy hónapban is.

Vannak közöttünk, akik érvénytelenül fognak szavazni, míg mások bojkottálják a menekültellenes kényszernépszavazást. A célunk mégis közös: érvénytelenítsük ezt a népszavazást.

Csatlakozz hozzánk, oszd meg a nyilatkozatunkat, beszélgess barátaiddal, munkatársaiddal, szomszédaiddal. Győzd meg őket is, együtt be tudjuk bizonyítani, hogy emberséges és szolidáris a mi országunk.