Tech & Rights

Spanyol bábjátékosokat tartóztattak le a terrorizmus dicsőítéséért

A szatírikus előadásban szereplő egyik bábfigura egy "Éljen sokáig az Al-Quaeda és az ETA!" feliratú táblát tartott.

by Rights International Spain
Két bábjátékost öt napig tartottak előzetes őrizetben a terrorizmus dicsőítése miatt, ugyanis az előadásukban szereplő egyik figura egy olyan feliratú táblával mászkált, amit a bíró az ETA és az Al-Quaeda terrorszervezetek támogatásaként értelmezett.

A spanyol Nemzeti Bíróság egyik bírája óvadék letételére sem adva lehetőséget döntött a két bábjátékos bebörtönzése mellett, akiket letartóztattak és éjszakára egy rendőrőrsön tartottak fogva, miután egy szatirikus bábjátékot adtak elő egy madridi utcán.

Az előadáshoz tartozott

Annyi történt, hogy az előadás során az egyik figura egy "Gora ALKA-ETA ("Éljen sokáig az Al-Qaeda és az ETA!" baszk nyelven) feliratú táblával jelent meg a színen.

A bábosok elmagyarázták a bírónak, hogy az előadásukban szerepelt egy rendőr, aki bizonyítékokat gyártott a főszereplők ellen, hogy azután bűncselekmény elkövetésével vádolja meg őket: ő készítette ebből a célból a terrorszervezeteket (az ETÁ-t és az Al-Quadát) éltető táblát is. A felirat egy kitalált történeten alapuló előadáshoz tartozott, semmilyen értelemben sem maguknak az előadóknak a véleményét fejezte ki.

The decision could lead to "an atmosphere of censorship," warns Rights International Spain. The decision could lead to "an atmosphere of censorship," warns Rights International Spain. The decision could lead to "an atmosphere of censorship," warns Rights International Spain.

A bíró mindennek ellenére az előzetes fogva tartás mellett döntött arra hivatkozva, hogy ezek a cselekmények megvalósíthatják a terrorizmus dicsőítését, és hogy a bábjátékosok akár megint felléphetnek ugyanezzel a darabbal.

Jogi túlkapás

Patricia Goicoechea, a Rights International Spain (Nemzetközi Jogok Spanyolország) társelnöke az InfoLibrének kifejtette, hogy az előzetes letartóztatást kérő bírósági határozatban "összefüggéstelenül írták le az eseményeket", noha az összefüggések ismerete nélkül lehetetlen annak megállapítása, hogy fennforgott-e a terrorizmus dicsőítésének a szándéka.

Goicoechea azt is hozzátette: "Ha az egyik figurát olyan szavak jellemeznek, amelyek ugyanakkor sem a mű fő üzenetét nem képviselik, sem az alkotók szándékait nem fejezik ki, akkor nem bűncselekményről van szó."

Goicoechea rámutatott, hogy ha "túlkapások történnek ezek alapján a jogszabályok alapján" az " a szólásszabadság aránytalan korlátozásához, a cenzúra illetve az öncenzúra légkörének kialakulásához" vezethet, ami komolytalanná teszi a büntetőjogot.

A bábosok majdnem öt napot töltöttek börtönben óvadék letételének lehetősége nélkül, amikor a bíró egy újabb határozattal visszavonta az intézkedést, ugyanakkor fenntartotta a velük szembeni vádakat és elrendelte, hogy adják át az útlevelüket és bizonyos időközönként jelenjenek meg a bíróságon.