Március elején az Alapvető Jogok Ügynöksége (Fundamental Rights Agency, FRA) átfogó jelentést tett közzé a nők elleni erőszakról az Európai Unió (EU) 28 tagállamában. A FRA igazgatója, Morten Kjaerum szerint a tanulmány rávilágít arra, hogy "a nők elleni erőszak, és különösen a nőket aránytalan mértékben érintő gender-alapú erőszakos cselekmények az emberi jogok olyan széles körű sérelmét jelentik, amit nem szemlélhet tétlenül az EU". A bécsi székhelyű FRA-t 2007-ben hozták létre azzal a céllal, hogy tényalapú tanácsokat adjon az EU intézményeinek.
Az európai intézmények és a civil társadalom szervezetei régóta várnak arra, hogy egy magas szintű kutatás igazolja, amitől mindig is tartottak: Európa-szerte rendkívül elterjedt jelenség a nők elleni erőszak. A tanulmánytól azt várják, hogy alapot nyújtson a nemek egyenlőségének és a nők jogainak előmozdítását célzó érdekképviseleti munkához. Korábban is előfordult már, hogy a kérdés a nemzetközi közösség figyelmének központjába került: például 2004-ben, amikor az Egészségügyi Világszervezet közzétett egy 10 országban lefolytatott, 24 ezer interjún alapuló tanulmányt, amely igazolta, hogy a nők elleni erőszakkal szemben fel kell lépnie a közegészségügynek. Az ENSZ nők elleni erőszakkal foglalkozó CEDAW bizottsága ugyancsak világszerte monitorozza a nők jogait. A szóban forgó FRA-jelentés annyiban újszerű a nők elleni erőszakkal foglalkozó tanulmányok sorában, hogy az EU-ra összpontosítva, nagy mintán végzett összehasonlító elemzésen alapul, és státuszánál fogva alkalmas arra, hogy az EU intézményeit és a tagállamok kormányait a helyzet megváltoztatására ösztökélje. Az eredményeket 42 ezer nővel készült interjú támasztja alá, akik az őket esetlegesen érő testi, szexuális és lelki erőszakról számoltak be a kérdezőbiztosoknak, ideértve az intim partnerkapcsolatban elszenvedett (illetve családon belüli) erőszakot csakúgy, mint az online erőszakot. A tanulmány kimutatta, hogy az EU-ban minden harmadik nő volt már fizikai és/vagy szexuális bántalmazás áldozata tizenöt éves kora felett, amiből az következik, hogy nagyjából 62 millió azoknak a nőknek a száma, akiket ért már erőszak. Ennél is aggasztóbb a helyzet, ha számításba vesszük, hogy az ilyen jellegű, a magánszférában elkövetett bűncselekményeket gyakran nem jelentik, és a hatóságok sem derítik fel őket.
A részletekbe menő kutatás kimutatta, hogy minden ötödik nő (18%) szenvedett már el zaklatást és a nők fele (55%-a) szembesült már a szexuális erőszak valamilyen formájával. A nők bántalmazása az élet minden területére kiterjedő jelenség: egyaránt jelen van otthon és a munkahelyen, a nyilvános szférában és az Interneten. Az átlagnál is kiszolgáltatottabbak az etnikai kisebbségekhez tartozó válaszadók (ideértve a bevándorlókat), a transznemű és a magukat nem heteroszexuálisnak valló nők, a fogyatékkal élő, valamint a fiatal nők. A nők elleni erőszak EU-szerte elterjedt jelenség, ugyanakkor meglepő módon a nemek közötti egyenlőség terén elismerten teljesítő országok is magas pontszámot értek el az őket ért erőszakos cselekményről beszámoló válaszadók számát tekintve: Dániában 52, Finnországban 47, Svédországban pedig 46 százalék volt ez az arány. Hollandia, Franciaország és az Egyesült államok ugyancsak magasan a 33 százalékos átlag fölött végzett. Ez azonban nem jelenti, hogy az átlagnál alacsonyabb pontszámot elérő országokban, mint Lengyelországban vagy Horvátországban ritkább volna az erőszak. Ahol a testi és/vagy szexuális erőszak áldozatai számára szélesebb körű szolgáltatások állnak rendelkezésre és nagyobb mértékű a támogatottságuk, mint például a skandináv államokban, ott a nők nagyobb eséllyel jelentik az ilyen eseteket. Azt is látni kell, hogy a fizikai és a szexuális erőszak nem pusztán a bántalmazásig terjed, hanem hosszú távon okoz többek között lelki gyötrelmeket és önbizalom-vesztést.
Noha fontos célt szolgálnak ezek a felmérések, önmagukban vajmi keveset tehetnek a helyzet javítása érdekében. A változtatáshoz meg kell találni a nőkkel és lányokkal szembeni erőszak megszüntetésének megfelelő eszközeit. A jelentés hangsúlyozza, hogy az EU a mai napig nem rendelkezik olyan, átfogó jogi szabályozással, amelynek segítségével pontosítani lehetne a szexuális erőszak fogalmát, illetve megelőzhetővé és büntethetővé válna az ilyen típusú cselekmény. Az összes uniós tagállamot magába foglaló Európa Tanács 2011-ben elfogadta ugyan a Nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményt (közismert nevén azIsztambuli Egyezményt), három évvel később mégis ott tartunk, hogy csak Ausztria, Olaszország és Portugália hagyta jóvá a megállapodást. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéseit vizsgálva hamar kiderül, hogy számos európai országban "magánügynek", nem pedig hatósági fellépést követelő durva jogsértésnek minősül a családon belüli erőszak. Nem csupán a megelőzés terén vannak súlyos elmaradások. Az országos és a helyi kormányzatok gyakran a legalapvetőbb szolgáltatásokat - egészségügyi gondozást, menedéket, védett házakat, 24 órás telefonszolgálatot, szociális munkásokat, támogató csoportokat - sem biztosítják az áldozatok számára. A tanulmány egyértelművé teszi, hogy több országban vagy nem állnak rendelkezésre ezek a szolgáltatások, vagy az érintett nőket nem tájékoztatják a létezésükről.
Számos európai szervezet üdvözölte a FRA által készített, régóta áhított jelentést. E szervezetek együtt lépnek fel egy, a nők elleni erőszak felszámolását célzó átfogó európai stratégia és közös akcióterv létrehozása érdekben, valamint azért, hogy az összes tagállam ratifikálja az Isztambuli Egyezményt, méghozzá minél előbb. További célok, hogy különleges megelőző és tudatosság-növelő programokban részesülhessenek a fiatal nők, akik a jelentés szerint "rendkívül nagy eséllyel válnak áldozattá", és ugyancsak kivételes figyelmet fordítsanak a férfiakra, mint a változás előidézőire.