Tech & Rights

Hollandiában maradhat a két angolai tinédzser, Márcia és Gláucio

Mégis Hollandiában maradhat az édesanyjukkal a tizenhárom éves Gláucio és a tizennyolc éves Márcia, az apjuk viszont nem kapja meg a tartózkodási engedélyt.

by PILP

A családot augusztus 28-án, Zeistben tartóztatták le a hatóságok, és a kitoloncolásuk mellett döntöttek. A gyermekek, Gláucio és Márcia nem részesülhettek a gyermekeknek járó kegyelemben, mivel az apjuk állítólag háborús bűnöket követett el Angolában.

A tizenhárom éves Gláucio már Hollandiában született és ott is élt egész életében különböző menekültállomásokon. Nővére, a tizennyolc éves Márcia Angolában született, ahonnan hároméves korában szökött meg a szüleivel együtt. Nincsenek már emlékei a szülőföldjéről.

Amikor Zeistben letartóztatták a családot, Márcia éppen megkezdte jogi tanulmányait a rotterdami Erasmus Egyetemen. Az egész országban felháborodást keltett, hogy azonnali kitoloncolásra ítélték a családot, amit a Gyermekjogi Ombudsman "elfogadhatatlannak" nevezett.

Augusztus 31-én a Klaas Dijkhoff biztonság- és igazságügyi államtitkár úgy döntött, a két gyermek az anyjukkal Hollandiában maradhat, az apának azonban mennie kell, mivel kételyek merültek fel a múltjával kapcsolatban.

Martine Goeman a Gyermekek Védelmétől megkönnyebbülten és örömmel vette tudomásul a döntést:

A döntés tiszteletben tartja Márcia és Gláucio jogait. Reméljük, hogy az ügy nyomán visszaállítják a gyermekeknek járó kegyelemről szóló szabályt, és azok a gyerekek, akik életük nagy részét Hollandiában töltötték, nem kerülhetnek többé olyan helyzetbe, hogy a visszatolásukat kezdeményezzék egy olyan országba, amelyet nem is ismernek. Márcia és Gláucio már tetőtől talpig holland, ide tartoznak. Most végre élhetik az életüket, és szabadon építhetik a jövőjüket az országunkban. Mindazonáltal a család szétszakad, mivel az apa nem kap tartózkodási engedélyt, amibe nem szabad beletörődnünk.

Idekattintva tájékozódhatsz a háborús bűnökről és a gyermekeknek járó kegyelemre vonatkozó szabályról.