A legtöbben úgy érezzük, hogy a törvények betartása többnyire az egyetlen helyes út. Ha pedig nem értünk egyet valamely jogszabállyal, két lehetőségünk van: megkérjük a bíróságot, vizsgálja felül a törvényszerűségét, vagy meggyőzzük róla a nyilvánosságot és a politikusokat, hogy módosítani kellene az adott jogszabályt.
A helyes út
Van, amikor mégis megengedhető a törvénysértés. Ahogy sorozatunk első cikkében állítottuk, bizonyos esetekben valaki úgymond kiszivárogtatóként lép fel, és ilyen minőségében megilletné őt a büntetlenség joga. Például olyankor, amkor valaki csak úgy tudja a nyilvánosság elé tárni, hogy a munkáltatója - amelyik lehet akár egy kormányügynökség is - több millió eurót sikkasztott, ha bizalmas adatokat tulajdonít el és szivárogtat ki. Ilyen helyzetben az illető azzal szembesül, hogy az őt törvényszegésre sarkalló morális indok erősebb annál az általános erkölcsi parancsnál, hogy a törvényt be kell tartani. Ezért nem volna szabad megbüntetni a kiszivárogtatókat.
A "politikai kötelezettségek kérdése" a filozófiában arra vonatkozik, hogy miközben többé-kevésbé általános megegyezés szerint az embernek erkölcsi kötelessége betartani a törvényt pusztán azért, mert törvény - nem pedig azon az alapon, hogy etikailag igazságosnak vagy méltányosnak tekinthető -, arról már megoszlanak a filozófusok álláspontjai, miből fakad ez az erkölcsi kötelesség.
Politikai kötelezettségek
Platón Kritón (i.e. 360) című művében az a párbeszéd, amelyikben Platón előadja, milyen okokból nem akart mestere, Szókratész, megszökni Athénból, egyesek szerint az első filozófiai tárgyalása annak a kérdésnek, honnan származnak a politikai kötelezettségeink (az a kötelességünk, hogy tartsuk be a törvényt).
Szókratészt i.e. 399-ben bűnösnek találták istentelenség és az athéni ifjúság megrontásának vétkében, és halálra ítélték. A Kritónban Platón elbeszéli, hogyan tervezték meg Szókratész a megszöktetését a barátai, ám az inkább maradt és megitta a bürökből nyert mérget. A politikai kötelezettségek eredetét tárgyalva a mai napig idézni szokták Szókratész érveit a maradásra és a büntetés elfogadására.
Szókratész először is azt hozza fel, hogy hosszú athéni tartózkodása arra utal, hogy elfogadta a város törvényeit és kötelezte magát a betartásukra. Ez az érvelés nagyon hasonlít a politikai kötelezettségvállalásról szóló modern beleegyezés elméletekhez. Ezeket az elméleteket mutatjuk majd be sorozatunk harmadik cikkében.
Szókratész másik hivatkozása a fair play, azaz becsületes játék eszméje. Elmagyarázza, hogy ha nem engedelmeskedne a törvénynek, ezzel polgártársaival szemben is vétséget követne el, "potyázó" volna, aki a többieknek a törvényes rend fenntartására tett erőfeszítésein élősködik. Ez az okfejtés a politikai kötelezettségekkel kapcsolatos tisztességességről szóló elméletekhez áll közel, amelyekkel sorozatunk negyedik cikkében foglalkozunk majd.
Harmadsorban Szókratész kifejti, mennyi mindent köszönhet az athéni törvényeknek, többek között a neveltetését és a tanulmányait is. Emiatt, állítja, helytelen volna a részéről, ha nem engedelmeskedne a város törvényeinek, csak mert azok éppen nem előnyösek a számára. Ez a megközelítés a politikai kötelezettségek kapcsán a háláról szóló elméleteket előlegezi meg, amelyekről ugyancsak a sorozat negyedik cikkében lesz majd szó.
Ajánlott elméletek
Nem Platón Kritónja volt az első filozófiai mű a politikai kötelezettségek alapjáról. Utána viszont sokáig egyáltalán nem esett szó erről a kérdésről. A filozófusok legközelebb a középkorban tértek vissza a probléma tárgyalására. Ekkoriban váltak uralkodóvá az eszmék terén az ún. isteni elrendelés elméletek, amelyek szerint azért tartozunk engedelmességgel az uralkodónak, mert Isten így rendelkezett. A tizenhetedik században azután megjelentek a társadalmi szerződés elméletek. Ezek azt állítják, hogy a békés társadalmi együttélés érdekében mi (illetve a felmenőink) bizonyos szabályokban egyeztünk meg. Ettől fogva egy sor különféle elmélet látott napvilágot. A tagságról szóló elméletek például amellett érvelnek, hogy ha az ember beleszületik valamely társadalomba, ezzel különböző kötelezettségek járnak. Olyan ez, mint hogy valamilyen családba születik az ember, ami, akár akarja, akár nem, bizonyos kötelezettségeket ró rá a családtagjaival szemben. Ugyanez érvényes arra a helyzetre is, amikor valamilyen állam szülöttjei vagyunk. A természetes kötelesség elmélete szerint pusztán annál fogva, hogy emberi lények vagyunk, bizonyos kötelezettségeink vannak egymás iránt. Egyik ilyen, hogy be kell tartanunk a törvényeket. A tagságról és a természetes kötelességről szóló elméleteket később, a sorozat ötödik cikkében fogjuk tárgyalni.
Olyan elméletalkotók is vannak, akik szerint nem létezik a törvények betartását előíró általános erkölcsi kötelesség. Velük, azaz a filozófiai anarchizmus különféle válfajaival utolsó cikkünkben foglalkozunk majd.