Tech & Rights

Felmentették a Wilderst támogató férfit, aki sértegette a muzulmánokat

A vádlott egy Geert Wildersről szóló dokumentumfilmben azt mondta a muzulmánokról, hogy "seggbe" szeretik csinálni és kisfiúkat rontanak meg. A bíróság szerint nem követett el gyűlöletre, erőszakra, diszkriminációra vagy intoleranciára való uszítást.

by Nina Kesar
Az Amszterdami Fellebbviteli Bíróság március 9-én felmentett egy 37 éves, a muzulmánok sértegetésével vádolt férfit. Az ügyész 500 eurós pénzbírságot kért. Az elsőfokú bíróság ugyancsak felmentette a gyanúsítottat.

2010-ben mutatták be a Geert Wilders holland politikusról szóló Wilders - a film című dokumentumfilmet. A készítők Wilders és követőinek motivációit vizsgálják. A gyanúsított az egyik interjúalany, akit Wilders támogatójaként mutat be a film, és többek között arról beszél, hogy az arabok "seggbe" csinálják, akár kisfiúkkal is, mert "az ő kultúrájukban így szokás". A férfi ilyen kijelentéseket tett:

"Igen, tegyük fel egyszerűen a kérdést: Hiányoznának-e bárkinek a muzulmánok, ha egyszer csak eltűnnének a föld színéről? Szerintem erre a kérdésre mindenhol nemleges választ adnának, mert hát, lássuk be, nincsen semmilyen társadalmi hasznuk. A muzulmánok folyton csak kényeskednek és nyavalyognak... különleges kiváltságokat akarnak maguknak, másokat meg fenyegetnek. És hát... ha mindezt nem tennék, nem is volna semmi gond. De most ezt teszik, és ezért van a baj."

Csoport ellen elkövetett becsületsértés miatt két feljelentés érkezett a férfi ellen, akinek kijelentéseit az arabok becsületének megsértésére alkalmasnak vélték.

Muzulmánokkal szembeni ellenséges megjegyzések

Az Amszterdami Fellebbviteli Bíróság állásfoglalása szerint a gyanúsított a muzulmánokra gondolt, amikor arabokról beszélt. A bíróság továbbá megállapította, hogy az olyan fenntartás nélküli kijelentések, mint hogy a "muzulmánok szívesen csinálják seggbe" és "kisfiúkat b*nak", sértőek lehetnek a muzulmán hitűek számára.

The offensive interview was part of a documentary looking at the views and motives of controversial Dutch politician Geert Wilders.  (Image: Metropolico.org - Flickr)

Ám a kijelentések megítélésekor fontos figyelembe venni, hogy nyilvános vitában hangoztak el. A vádlott ezeket a kijelentéseket egy interjúfelvétel során tette - még egy berlini iszlámellenes tüntetés előtt, melyen személyesen részt vett - amiről úgy tudta, egy Geert Wildersről szóló dokumentumfilm számára készül, amely film a holland köztelevíziós csatornán (a VPRO adón) kerül majd adásba.

A szólásszabadság határain belül

A fellebbviteli bíróság szerint mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy közérdeklődésre számot tartó ügyekkel kapcsolatban politikai keretek között kifejthesse a véleményét még akkor is, ha a kijelentései esetleg megsértenek, felháborítanak vagy zavarnak másokat.

Ezek az ízléstelen megjegyzések nem tekinthetők a muzulmánokkal kapcsolatos ésszerű kijelentéseknek, ám a nyilvános vitában olykor ilyen provokatív beszédmóddal is találkozhatunk.

A bíróság szerint a szóban forgó megnyilvánulások nem annyira sértőek, hogy gyűlöletre, erőszakra, diszkriminációra vagy intoleranciára való uszításnak lehetne őket tartani. Ezek a kijelentések nem tekinthetők szükségtelenül sértőnek, a gyanúsított nem szegte meg a szólásszabadság korlátait.

Itt olvashatod el az ítélet szövegét (hollandul).