Tech & Rights

Litvánia is csatlakozik a legnagyobb európai szabadtéri holokauszt emlékműhöz

A dolgozó és alkotó emberek emlékezetét hordozó Stolpersteine ("emlékező kövek") olyan emberek emlékezetét őrzik, akik a holokauszt idején eltűntek a semmibe. Most négy litván nagyváros járdáiba építve jelenik majd meg az emlékezetük.

by Human Rights Monitoring Institute
G. Demnig, noz.de image
Az európai nagyvárosokban látható emléktáblákat Gunter Demnig, a híres német építész és művész, akitől az ötlet származik, saját kezűleg fogja elhelyezni Litvániában.

Emberi életek emléke

A Stolpersteine elnevezésű emlékkövek 18 európai állam több száz nagyvárosában találhatók meg elszórva. Annak a több ezer embernek állítanak emléket, akik Európa-szerte dolgoztak és hoztak létre műalkotásokat, majd a holokauszt idején mintha eltűntek volna a semmibe.

"A projektem illetve maga az ötlet egész Európának, mindegyik egykor német megszállás alatt álló országnak szól. Litvániában rettenetes emberiség elleni bűncselekmények történtek," mondta Demnig.

Litvánia lesz az első balti állam, ahol az utcákon elhelyezik a mintegy 20 zsidó és roma származású holokauszt áldozatra emlékező táblát. A Vilniusban, Kaunasban, Šiauliaiban és Panėvėžysben elhelyezett kövek egy-egy valaha ott élő és dolgozó személy életét mesélik el.

Jelentést adni a tragédiának

Birutė Sabatauskienė, a köveket Litvániába hozó Litván Emberi Jogi Központ vezetője szerint a Stolpersteine segítségével jelentést adhatunk a kollektív emlékezetben élő litvánoknak, akik odavesztek a holokausztban.

"A legkülönbözőbb emberek emlékezetét őrizzük így meg: atlétáét és politikusét, művészét és orvosokét, vendéglőtulajdonosokét és azokét, akiket még értettségi előtt meggyilkoltak - egykori szomszédainkét, a közösségünk valaha élt tagjaiét."

A Stolpersteine kis rézlapocskával borított betonkockák, amelyeket többnyire a járdába építenek be annak a helynek a közelében, ahol az illető holokauszt áldozat élt, dolgozott vagy tanult.

Gunter Deming augusztus 28-30-án tervezi elhelyezni a köveket.

A cikk a manoteises.lt szövegeinek felhasználásával készült.