Tech & Rights

A NJCM is támogatja, hogy a tisztességes eljárás joga bekerüljön a holland alkotmányba

A holland alkotmányba még mindig nem vették bele az alkotmányos demokráciák egyik alapjogát: a tisztességes eljáráshoz, azaz a független és pártatlan bírák által vezetett tárgyaláshoz való jogot.

by PILP

A független és pártatlan bírák által vezetett tárgyaláshoz való jog alapvető fontosságú az alkotmányos demokráciákban. A bíró jogi védelmet nyújt az állampolgárok és a kormány, illetve maguk az állampolgárok között folyó vitás ügyekben. Elég különös, hogy ez az általános alapjog nem szerepel a holland alkotmányban.

2010 novemberében az Alkotmányügyi Kormánybizottság jelentést közölt (hollandul), amelyikben egyhangúan felszólította a kormányt, vegye be az Alkotmány szövegébe a tisztességes eljáráshoz és az igazságszolgáltatás hozzáférhetőségéhez való jogot. A bizottság szerint az egyes állampolgárok illetve a jogi személyek alkotmányos szintű jogi védelme csorbát szenved Hollandiában. Ezen felül a kötelező érvényű szerződésekben előírtak sem élveznek megfelelő védelmet. Így például a kormány lépéseivel szembeni jogi védelem is kívánnivalót hagy maga után. A jelentés nyomán a Szenátus elfogadott egy indítványt, amelyik alkotmányos reformjavaslat megtételét kéri a kormánytól, konkrétan egy olyan bekezdés beiktatására vonatkozóan, amelyik a tisztességes eljáráshoz, azaz egy független és pártatlan bíró vezette tárgyaláshoz való általános jogáról rendelkezik.

2014 augusztusban a kormány elő is állt egy törvényjavaslattal, amelyik ezeket a jogokat ésszerű időn belül beemelte volna az Alkotmányba, illetve biztosította volna az eredendő jogot az igazságszolgáltatáshoz, és ezáltal az egyének alkotmányos védelmét.

A döntés értelmében az Alkotmánynak az alapjogokat tárgyaló 1. fejezetének kellene foglalkoznia ezzel a kérdéssel, kifejezést adva annak, hogy olyan alanyi (alap)jogról van szó, amelyik biztosítja a törvényhozóval illetve a bíróval szembeni fellépés lehetőségét. A holland Alkotmányba tehát bekerült egy 17-dik bekezdés, amelyik ekképp rendelkezik: "Mindenkit megillet a tisztességes eljárás joga, mégpedig ésszerű időn belül, egy független és pártatlan bíró garantálásával."

Konzultáció a Holland Emberi Jogi Jogászok Bizottságával

A Holland Emberi Jogi Jogászok Bizottságát (NJCM) is felkérték, adjon tanácsot a törvényjavaslattal kapcsolatban. A Bizottság osztja a kormány álláspontját arról, hogy a nemzetközi egyezményeknek az ugyanezen jogot védő rendelkezéseit - tehát az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) 6-dik cikkében, vagy az EU Alapjogi Chartájának 47-dik cikkében foglaltakat - érdemes megerősítenia tisztességes eljáráshoz való jog alkotmányos védelme által, például mert ezáltal az igazságszolgáltatás minden szintjén érvényesíthetővé válik. A tisztességes eljáráshoz és az igazságszolgáltatás hozzáférhetőségéhez való eredendő jog a többi alapjog és emberi jog hatékony érvényesítésének szükséges előfeltétele. A NJCM ezért határozottan kiáll a kezdeményezés mellett. Ugyanakkor kérdései és megjegyzései is vannak a javaslattal és annak indoklásával kapcsolatban.

Megjegyzések a törvényjavaslatról

A javaslat szövegében a tisztességes eljáráshoz való jog bizonyos kulcsfontosságú tényezőit kiemelik, míg másokról nem történik szó szerinti említés. Ettől ugyan világosabb a megfogalmazás, ám felmerül, hogy egyszersmind kevésbé látszik megalapozottnak a javaslat, és kevésbé tudja szolgálni az egyének jogvédelmét. A NJCM-t nem győzi meg az az érvelés, miszerint a tételes felsorolás nem illene az Alkotmányhoz.

A tisztességes eljáráshoz való jog egyes biztosítékai- a függetlenség, a pártatlanság, az ésszerű határidő - szerepelnek a javaslat szövegében, míg más, ugyancsak fontos szempontok, például a felek egyenlősége, a fellebbezési jog vagy a jogi segítséghez való jog kimaradt belőle. Hogy miért, az bizony magyarázatra illetve igazolásra szorul, különösen annak fényében, mennyire fontosak ezek a tényezők az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) a szemében.

A jogi segítséghez illetve a fellebbezéshez való joggal és más egyéb kérdésekkel kapcsolatban az indoklás kitér a tisztességes eljáráshoz való jog bizonyos esetekben való korlátozásának lehetőségére. Ezen a téren a javaslat mintha azt sugallná, hogy az erre a jogra vonatkozó meglévő illetve meghozandó rendelkezések kielégítőek. A NJCM hangsúlyozni kívánja , hogy bármikor előfordulhat, hogy az EJEB egy-egy konkrét helyzet kapcsán másként vélekedik majd erről a kérdésről. Büntetőjogi esetek kapcsán például olyan fellebbezési eljárásokat támogat a törvényjavaslat indoklása, amelyeket esetleg eleve jogsértőnek ítélne az EJEB.

Az EJEB ráadásul csak a minimum elvárásokat szabja meg, sok téren igen nagyfokú szabadságot hagyva a tagállamoknak; márpedig nem szerencsés, ha a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jog pusztán a minimum elvárásoknak felel meg. A NJCM szerint a lehetséges korlátozások hangsúlyozása némely tekintetben, különösen ami a jelenlegi kormánypolitika burkolt vagy nyílt támogatását illeti, levon a javaslat normatív erejéből, hiszen annak nem pusztán a jelenre kellene vonatkoznia.

A javaslat értelmében a tisztességes eljáráshoz való jog nem csak bizonyos jogviszonyokban érvényesíthető. Az Állami Bizottság ezzel szemben amellett tette le a voksot, hogy korlátozzák az elv érvényességét, mivel így világosabbá válna, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog mely biztosítékaira lehet számítani. A bizottság javaslata szerint a szóban forgó jogot azoknak kellene csak élvezniük, akiknek "az ezáltal a jog által védendő érdekei sérülhetnek". A NJCM arra kéri a kormányt, tegye világossá, miért nem ez a kitétel került bele a törvényjavaslatba.

A törvények alkotmányossági felülvizsgálata

A NJCM végül rá kíván mutatni arra, hogy az alkotmányos rendelkezés fontos szerepet játszhat ugyan az alkotmány normatív szerepének megerősítésében, ehhez azonban törölni kellene az Alkotmány bírósági felülvizsgálatot tiltó 120-dik cikkét. Az alkalmat megragadva a NJCM szeretné kifejezni a támogatását Liesbeth van Tongeren képviselői kezdeményezése iránt, amely az Alkotmány módosítását indítványozza a törvények alkotmányossági felülvizsgálatának ügyében.