Tech & Rights

Könnyű átlátni rajta, mivégre a káosz és a hamis veszélyérzet

A tekintélyelvűek azért keltenek káoszt és állandó veszélyérzetet, hogy sorra olyan törvényeket hozhassanak, amelyek egyre inkább szűkítik a polgári szabadságjogainkat. Közben úgy tesznek, mintha ezek a mi védelmünket szolgálnák, holott dehogy.

by LibertiesEU

There's something happening here

What it is ain't exactly clear

(Valami folyik itt, csak nem világos, hogy mi)

George Orwell nagyon beteg volt már, amikor 1949-ben megjelent az Ezerkilencszáznyolcvannégy (félévvel később meg is halt). A mű korántsem nevezhető minden idők legjobb könyvének és nem igazán értékelhető irodalmilag: nem igazán teszi próbára az olvasót és nem nyújt sokat, ha mondatról mondatra vizsgáljuk. Ugyanakkor rengeteg más szempontból igazi klasszikus, továbbra is széles körű érdeklődésre tart számot, és az olvasók előszeretettel hasonlítják a benne ábrázolt világot a saját valóságukhoz.

Ezekkel a gondolatokkal térek nyugovóra. Lehet, hogy inkább az egyszarvúak szaporodásáról kellene ábrándoznom elalvás előtt, de mit tegyek, egyre csak az jár a fejemben, hogy mennyit tud rólam az okostelefonom, és hogy talán mégis le kellene ragasztanom a laptopomon a kamerát. Csak nem élünk mi is Ezerkilencszáznyolcvannégyben? Ezen morfondírozom, ahogy lassan magával ragad az álom. A mostani kormány jóval hatékonyabb ellenőrzés alatt tart bennünket, mint amilyet Orwell valaha is elképzelt. De az Ezerkilencszáznyolcvannégyben legalább tudni lehetett róla, hogy a kormány megfigyelést folytat. Kíváncsi volnék, manapság mennyire vagyunk ezzel tisztában. Könnyen figyelmen kívül hagyható, ha egyszer nem szembesülünk nap mint nap a Nagy Testvér jelenlétével.

There's a man with a gun over there
Telling me I got to beware

(Ott egy férfi, a kezében fegyver, és azt magyarázza, hogy vigyáznod kell)

Utálom kihagyni a reggelit, de késni még annál is inkább. Rohanok tehát, még vizes a hajam, és nem találom a kulcsom. Hol a francban lehet?! A konyhából behallatszik a rádió - Avicii kéri, ébresszem fel, ha már vége. Inkább ébressz fel te engem, Avicii, ha már túlvagyok az előadásomon. Egyszercsak elhallgat a zene és megszólal egy szigorú hang.

"Figyelem, vészriasztás: a terror mértéke országszerte a mélyvörös sávba ért. Az állampolgárok maradjanak éberek és jelezzenek minden gyanús cselekményt."

Fura, fut át az agyamon, sosem hallottam ilyesféle riasztást. A gondolataim viszont továbbra is az előadásomon járnak. Meg a hülye kulcson. Alfredo, a macskám, fél szemmel lesandít a fűtőtest tetejéről, ott ütött tanyát. Nyilván nevetségesnek tartja, ahogy így kapkodok. De ő csodálkozna a legjobban, ha nem volna mit a tejbe aprítani.

Rémesen sötét egy reggel. Egyre csak az előadásom szövegét ismételgetem magamban. A háztáji egyszarvúnevelés etikájáról szól, és hogy vajon így lehet-e elérni, hogy fennmaradjon ez az állatfaj. Veszek egy újságot a bódéban és a címoldalra nézek. A főcím arra vonatkozhat, amit az imént hallottam a rádióban: Meghiúsult a veszedelmes terrortámadás; A rendőrség szerint továbbra is fennáll a fenyegetés. A cikk figyelmeztet rá, hogy legyünk kiváltképp óvatosak, és jelentsük, ha gyanús alakokat látunk. Ilyen fordulatokkal van tele, hogy: "ha látszik rajta, hogy külföldi". Ez meg mit jelentsen? Az új bevándorlási törvénynek hála szinte egyáltalán nincsenek is az országban másféle emberek.

Azután valami olyasmire leszek figyelmes, amitől a gondolataimból nyomban távoznak az egyszarvúak: a metróállomáson kisebb csoportosulás támadt. A kiváncsiságom legyőzi a pontosságomat, és megközelítem a tömeget. Ekkor sziréna hangja harsan fel, rendőrautók zárnak bennünket körül.

"Tüntetők, figyelem: mindenki készítse elő a személyi igazolványát." Egy tüntetés résztvevője lettem. A fejembe visszatérnek az egyszarvúak. Már bent kellene lennem a munkahelyemen. Nem maradhatok itt. Én nem is tüntettem. Megkérdem az egyik rendőrt, mit keresnek itt.

"Inkább az a kérdés, maga mit keres itt?" hangzik a válasz.

"Hiszen oda megyek, ahova tetszik, csak meg akartam nézni, mi ez a tömeg," felelem. De ettől még folytatja az igazoltatást és kiürítteti velem a zsebeimet.

"Csak óvintézkedés," mondja. "Új kormányrendelet. Úgy látszik, terrortámadásról kaptunk figyelmeztetést. Szabadon távozhat. Az intézkedés nem ön ellen, hanem az ön érdekében történik."

Száguldok a munkahelyemre.

Paranoia strikes deep
Into your life it will creep

(A paranoia alattomosan belefészkeli magát az életedbe)

Az előadásom közepén tartok. Épp a különböző fűfélék előnyeit taglalom az újszülött egyszarvúak etetése kapcsán. A csillagpázsit igen szapora, ugyanakkor nem olyan tápláló, mint a csenkesz. Kettő vagy talán három kollégám, ha figyel még.

Amikor befejezem, először a főnököm kérdez. "Részt vett ma reggel az egyszarvúellenes tüntetésen?"

A torkomon akad a szó. "Igen. Vagyis nem. Csak véletlenül. Valahogy beleszaladtam."

"Mehet összepakolni. Fényképes bizonyítékom van róla, hogy ott volt."

Megfordulok, hogy induljak, de még utánam szól: "Benne van már a dossziéjában."

A barátnőm, Veronika, szólásra emelkedik és magyarázatot kér.

"A Belügyminisztériumtól érkezett a fénykép", közli a főnök. Minden szem rám szegeződik. Még hozzáteszi: "Veronika, maga veheti át a helyét. Úgyis alaposabb, ami a mesterséges megtermékenyítés kérdését illeti."

"De mi barátok vagyunk", csattan fel Veronika. "Azt szeretném, ha velünk maradna."

"Ahogy gondolja," mondja a főnök. "A következő fél órában még nyitva áll az ajánlatom." Veronika rám mered.

Kitántorgok az épületből. Már besötétedett. Végiggondolom a napomat. Ahogy reggel elrohantam hazulról, és már szinte éreztem az elismerő vállveregetést, amit majd a nagyszerű előadásommal érdemlek ki. Az utca még mindig tele van rendőrrel. Tényleg biztonsági veszélyt jelentett volna az az egyszarvús tüntetés? Valahogy cseppet sem érzem magam biztonságban a sok rendőr közepette. De elhessegetem magamtól ezt a kellemetlen gondolatot és betérek a boltba. Tejbeaprítanivalóért, Alfredónak.

CODEBOX