Tech & Rights

Az élettársi törvény után is hosszú még az út az LMBTI-jogok elfogadásáig Olaszországban

Az olasz törvény történelmi mérföldkövet jelent az LMBTI-jogokért való küzdelemben, ugyanakkor hevesen bírálják, amiért nem rendelkezik olyan fontos kérdésekről, mint a mostohagyermek örökbefogadása.

by Dóra Görgei
(Image: Praveen)

Az olasz kormány május 11-én fogadta el azt a törvényt, amelyik azonos nemű és heteroszexuális párok számára is lehetővé teszi törvényes élettársi kapcsolat létesítését. A lépést nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel - némelyeknek az nem tetszik, hogy ilyen ügyben egyáltalán törvényt hoznak, másoknak tartalmi kifogásai vannak a jogszabály ellen.

Matteo Renzi miniszterelnök a törvény elfogadásakor kinyilvánította, hogy "ünnep ez a nap". Ám hiába az elégedettség, a törvény nem sok jogot ad az LMBTI embereknek, és nem mondható, hogy általa megvalósult volna a házassági egyenlőség.

Az LMBTI közösség, elismerve, hogy valóban történelmi előrelépést jelent, maga is kifejezte a jogszabály tartalmával kapcsolatos kifogásait.

Vívmányok

Az azonos neműek élettársi kapcsolata kölcsönös erkölcsi és anyagi támogatáson alapul: a pároknak feladatuk a közös igények megvalósítása. Az új olasz törvény legfőbb vívmánya, hogy nyugdíj-, végkielégítési és öröklési jogosultságot biztosít a túlélő partner számára.

Lights are projected onto the Trevi Fountain to make it look rainbow colored to celebrate the civil unions bill in Rome May 11, 2016. (REUTERS/Alessandro Bianchi)

A jogszabály ezen felül a név viselésével kapcsolatos jogokat is biztosít, azaz a partnerek dönthetnek a családi nevükről, vagyis, hogy megtartják-e a sajátjukat, vagy felveszik a partnerük nevét, esetleg mindkettőt szeretnék viselni. Végül, de nem utolsósorban, az élettársi kapcsolatot könnyebb felbontani, mint egy egyszerű házasságot.

Vitás részek

A törvény nem tesz említést hűségről, ami, csakúgy, mint az örökbefogadási jogok hiánya, megdöbbentette az LMBTI közösséget.

Azzal, hogy az azonos nemű partnerek nem kaptak örökbefogadási jogot, az országgyűlés elsősorban az LMBTI személyek gyermekeit bünteti.

A mostohagyermek örökbefogadásáról szóló rendelkezés abból a megfontolásból maradt ki a törvénytervezetből, hogy azt a Szenátus biztosan megszavazza. Így a bíróságokra hárul a feladat, hogy az eléjük kerülő örökbefogadási esetekben értelmezzék a törvényt és mérlegeljék, hogy az örökbefogadás valóban a gyermek legfőbb érdekét szolgálná-e.

A man protests in front of the Italian Parliament during the final vote on the civil unions bill. Both proponents and opponents of LGBTI rights have criticized the law.  (REUTERS/Alessandro Bianchi)


Az sem szerepel a törvényben, minek nevezendők az azonos nemű párok tagjai, ha egyszer sem házastársaknak, sem férjnek és feleségnek nem hívják őket.

LMBTI emberek Olaszországban

Olaszország messze le van maradva a nyugati országok között a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális emberek emberi jogainak szempontjából, és az ilyen személyek a mai napig súlyos jogsérelmeknek vannak kitéve az országban.

Ez derült ki az ILGA-Europe 2015. évi éves jelentéséből, amely szerint 49 ország közül Olaszország 19,75 százalékkal a 35-dik helyen áll.