Tech & Rights

Az ENSZ Emberi Jogi bizottsága bírálta Írország teljesítményét az emberi jogok terén

Írország benyújtotta a negyedik időközi jelentését az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának, mely alkalomból számos kormánytisztviselő kapott figyelmeztetést a sorozatos jogsértésekért, elsősorban az abortusz jogok és a diszkriminatív gyakorlatok miatt.

by The Irish Council for Civil Liberties

Július 15-én csütörtökön az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának elnöke által intézett kemény szavakkal fejeződött be Genfben Írország negyedik időközi jelentésének tárgyalása, melyet a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya (International Covenant on Civil and Plitical Rights, ICCPR) rendelkezései nyomán kellett benyújtania. Sir Nigel Rodley ugyanis nehezményezte, hogy Írország nem vizsgált ki egy sor jogsérelmet, és nem hajlandó az igazság kiderítését és a felelősségre vonást helyezni az előtérbe az emberi jogi sérelmek áldozatainak nyújtott jogorvoslatban.

A Polgári Szabadságjogok Írországi Tanácsa (Irish Council for Civil Liberties, ICCL) mintegy harmincfős delegációt vezetett Genfbe, hogy még a meghallgatás előtt tájékoztassák a Bizottságot egy sor kérdésről és feladatról, úgy is mint:

    ·az 'utazók' (Travellers) társadalmi csoport etnikai kisebbségként való állami elismerésének szükségessége

    ·jóvátételt nyújtani a szülészeten szeméremcsont-porc metszést, ezt a barbár beavatkozást elszenvedő nőknek

    ·a Magdolna-mosodák áldozatai

    ·az egyház befolyása az iskolákban

    ·a szellemi fogyatékkal élők diszkriminációja

    ·a nők reprodukciós jogai, illetve Írország szélsőségesen szigorú abortuszpolitikája

A kétnapos meghallgatás során az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának tagjai és az ír kormány tisztviselői sokat beszéltek arról, Írország mennyire "támogatja, hogy a szerződés teljesítését ellenőrző testületek (így az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága) nagyobb szerepet kapjon az ír külpolitikában". Ez el is várható, tekintve, milyen előkelő helyet foglal el Írország az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában. Azonban a szerződéses kötelezettségek hazai teljesítésének terén a számos "folyamatban lévő" törvénytől, illetve a végrehajtás előmozdítására, a stratégiák ellenőrzésére vagy munkacsoportok felállításának tervére vonatkozó általános kitételektől eltekintve az ír kormány nemigen tudott konkrét lépésekről beszámolni.

Ahogy a bizottsági tagok hiába vártak magyarázatot az ír kormánydelegáltaktól, miért is van az, hogy miközben Írország az emberi jogok védelmezőjének és előmozdítójának mutatja magát külföldön, még mindig nem képes az Egyezményben foglalt feltételek szellemében módosítani az abortuszpolitikáján, vagy miért tagadja továbbra is meg a szeméremcsont-porc metszést elszenvedőktől az igazság tényleges kiderítését, telt-múlt az idő, és Írország már nem sokáig állhatott a figyelem központjában.

Az ICCL és más NGO-k képviselői ezért lelkesen üdvözölték Sir Nigel Rodley szavait, melyekkel a meghallgatást zárta. Összefoglalójában az elnök így fogalmazott:

"A Magdolna-mosodák, az anya- és csecsemőotthonok, a gyermekbántalmazás, a művi szeméremcsont-porc metszés - mindezek igen figyelemreméltó együttest alkotnak. Olyan, hosszan tartó ügyekről van szó, melyekről nehéz elképzelni, hogy bármely állam megengedhetne ilyesmit. Nem állhatom meg, hogy megjegyezzem: ezek [a dolgok] nem függetlenek az államhatalmat oly régóta jellemző intézményesült hitrendszertől."

A nők reprodukciós jogait szabályozó regresszív törvényekről Sir Rodley így nyilatkozott:

"A nő mint élő emberi lény élethez való elsődleges jogának elismerése előbbre való, mint a meg nem született gyermeké, és el nem tudom képzelni, milyen hitrendszer az, amelyik alapján ezt fordítva lehet szemlélni. Szerencse, hogy 2013-ra legalább ennyi tisztázódott. Csak az a kár, hogy ez a tisztázódás nem terjedt ki a nők egészségére."

A genfi megbeszélést követően a Bizottság a jövő hét folyamán ajánlásokat fogalmaz majd meg Írország számára. Frances Fitzgerald igazságügyi miniszternek és az általa vezetett minisztériumnak két lehetősége van: vagy annyiban hagyják a dolgokat, hogy azután a legközelebbi, négy év múlva esedékes meghallgatáskor végigcsinálják ugyanezt a műsort a Bizottság előtt, vagy igazi politikai szándékkal nekilátnak a Bizottság javaslatainak végrehajtásához. A kormány megújulására és arra gondolva, milyen előkelő helyet foglal el az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tagjaként, okunk van feltételezni, hogy Írország ezúttal a második utat választja. Ha rászánná magát, hogy az Emberi Jogi Bizottság hamarosan elkészülő ajánlásait érdemi vita tárgyává tegyék a Parlamentben, végre elhihetnénk, hogy a kormány valóban elkötelezte magát amellett, hogy változtat az eddigi beállítódásán.