Tech & Rights

Hollandiában büntetlenül forgalmazható a Mein Kampf

Egy demokratikus országban szükségtelen betiltani a könyvet, állapította meg a bíróság, hozzátéve, hogy úgyis könnyen beszerezhető könyvtárakból vagy az internetről.

by PILP
Az Amsterdami Fellebbviteli Bíróság február 1-én hozott ítéletet egy galériatulajdonos ügyében, aki amszterdami galériájában Adolf Hitler Mein Kampfját árulta.

Az ügy azzal kezdődött, hogy a Federatief Joods Nederland (Holland Zsidó Szövetség) 2013. október 27-én feljelentést tett a galéria tulajdonosa ellen, amiért a Mein Kampfot árulta.

Történelmi tárgy

Az ügyész szerint a galéria-tulajdonos bűncselekményt követett el egy olyan tárgy forgalmazásával illetve tárolásával, amely egy bizonyos csoport számára sérelmesnek tekinthető, a zsidók mint faji és etnikai csoport elleni gyűlöletkeltésre és diszkriminációra való felbujtásra alkalmas kijelentéseket tartalmaz.

2014. november 21-én az amszterdami körzeti bíróság azt az ítéletet hozta, hogy noha tilos a Mein Kampf forgalmazása, mégsem lehet megbüntetni a régiségbolt tulajdonosát. Ha ugyanis elítélnék a galeristát, azzal sérülne az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleményszabadságról rendelkező 10-dik cikke.

A körzeti bíróság szerint az olyan társadalmi változások miatt, mint például hogy ma már könnyen beszerezhető a Mein Kampf, és figyelembe véve, hogy a könyv történelmi tárgyként került eladásra, felesleges volna egy demokratikus társadalomban elítélni a galéria tulajdonosát. Az ügyész fellebbezett az ítélet ellen.

Óvatosság

Az Amszterdami Fellebbviteli Bíróság február 1-i ítélete még a körzeti bíróságnál is messzebb ment, ugyanis úgy ítélte meg, hogy a Mein Kampf forgalmazása úgy, ahogy van, nem büntethető, ezért a galériát minden jogi eljárás alól felmentette.

A demokratikus társadalom érdekeit szem előtt tartva óvatosan kell eljárni a véleménynyilvánítás korlátozásakor. Az Emberi Jogok Európai Bírósága nagyon magas szinten szabja meg a tiltás határait. Még a visszatetsző, esetleg megütközést keltő, sérelmes vagy zavart kiváltó véleményeknek és meggyőződéseknek is, amennyire lehet, helyet kell kapniuk a nyilvánosságban, monda ki a bíróság.

A fellebbviteli bíróság megállapítása szerint a Mein Kampf, az antiszemitizmust, illetve a nyilvános vitában az antiszemitizmus elleni küzdelem céljait figyelembe véve, a könyv tartalmát és küllemét tekintve fontos szerepet tölt be mint az antiszemita gondolkodás egyik történelmi forrása.

Az ügy kapcsán nem merül fel olyan nyomós társadalmi indok, aminek alapján el kellene ítélni a galéria tulajdonosát a Mein Kampf tárolásáért. A könyvet a régi példányok iránt érdeklődőknek adta el. A tulajdonos nem azonosul a náci gondolkodásmóddal és nem is hirdet ilyen eszméket. A Mein Kampf ráadásul könnyen beszerezhető könyvtárakból illetve az internetről.

Az ügyész jelezte, hogy a döntés megsemmisítéséért fellebbez majd az Amszterdami Fellebbviteli Bíróságnál.