Dzsihád vs. McWorld
Benjamin R. Barber politológus Jihad vs. McWorld 1996-os című népszerű könyvében azt írja, hogy két, egyaránt erős befolyás vetekszik azért, hogy uralkodjon a lelkünkön és a gondolkodásunkon. Az egyik a "McWorld", ami a homogenizáló, nyereségorientált, higiéniai szempontból kifogástalan kapitalizmus szellemének metaforája nála, a másik pedig a "dzsihad", ami minden ezzel szembeni reakciót jelent: az etnocentrikus törzsiség előretörésétől kezdve, az erősödő elvakult gyűlöleten át az az iránti vágyig, hogy térjünk vissza "a kozmopolita kapitalizmus előtti, vallási misztériumok, hierarchikusan szerveződő közösségek, szigorú hagyományok és kábult történetiség uralta világba". A McWorld kívülről teszi áthatolhatóvá, a dzsihád pedig belőlről kezdi ki a határokat. Barber úgy ítélte meg, hogy végül a McWorld győzedelmeskedik majd a dzsihád jelentette anti-modernitás felett és egyedül marad a színen. Nem gondolta viszont, hogy ez egy örömteli végkifejlet volna. Szerinte ugyanis a demokrácia legalkalmasabb közege a nemzetállam, és miután a dzsihád és a McWorld egyaránt leépítik a nemzetállamot, mindegy, melyik fél gyűri le a másikat, a demokráciának annyi.
Az újjáéledő tribalizmus elhozta a 2.0-t?
Mármost Barber tézise, miszerint a McWorld és a dzsihad dialektikus satuszorításába kerülve szétzúzódik a nemzetállam és maga a demokrácia, kétségkívül provokatív. Ha 2019-ben körülnézünk, azt találjuk, hogy részben passzé is. Még tart a McWorld uralma, akárcsak a dzsihádé, ugyanakkor némelyik ország politikai vezetőinek sikerült nemzeti szintre emelniük a tribalizmust. Így a nacionalizmus lényegében visszatért, dzsihád 2.0-ként. A britek várhatóan kilépnek az Európai Unióból. Az amerikai elnök falat építene országa déli határára, hogy kívül tartsa a bevándorlókat. A magyar miniszterelnök már meg is tette ezt. Akkor most örüljünk neki? Barber örüljön neki, hogy így lett? Végül is a nemzetállam ismét erősödni látszik, és mivel ez jelenti a demokrácia legalkalmasabb közegét, talán mégis beszélhetünk örömteli végkifejletről.
Ha meg akarják fékezni a rombolást, a progresszív európaiaknak azonnal cselekedniük kell
Érdekes kérdés, hogy Barber örüljön-e vagy sem (ami azt illeti, nemigen lelkesedett a fejleményekért). Nekünk viszont semmi okunk örvendezni. Ezek a vezetők ugyanis, akiket tekintélyelvű populistáknak is nevezhetünk, lehet, hogy azt állítják, a nemzetük szuverentiását védik a falak építésével, mert számukra a saját országuk az első. Mondhatják, hogy a többség (igaz honfitársaik!) akaratának képviseletében járnak el, és egyedül ők igazi demokraták. Csakhogy nem mondanak igazat. Valójában tovább szítják a gyűlöletet és a félelmet, és kihasználják a sérülékenységünket a saját hatalmuk megszilárdítására.
Szerencsére még nem veszett el a tekintélyelvű populisták elleni harc. Ám nekünk, progresszív európaiaknak, már nem maradt sok időnk a válaszra. Ha téged is érdekel, miért, és szeretnéd tudni, milyen intézkedéseket támogass, hogy győzelemre vihessük az ügyünket, olvassd el advocacy igazgatónk, Dr. Israel Butler új könyvét ITT.