Tech & Rights

Hozzátok ki a lányainkat! Olaszországban letartóztatott nigériai nők tragikus története

Olaszországban, zárt menekültállomásokon több tucat olyan nigériai nőt tartanak fogva, akik az emberkereskedelem áldozatai. Helyi civil szervezetek küzdenek a kitoloncolással fenyegetett nők szabadon bocsátásááért.

by Corallina Lopez Curzi
(Photo by Giacomo Zandonini)

Egyik pokolból a másikba: Nigériából megszöktek, most pedig a Ponte Galeria AKK-ban tartják őket bezárva

66 nigériai nőt, aki a pokolból szabadult, azaz a Boko Haram rémtettei elől menekülve jutott Olaszországba, most az ország legnagyobb zárt menekültállomásán tartanak fogva, ráadásul kitoloncolással fenyegetik őket. A nők július végén érkeztek Olaszországba, rettenetes lelki és fizikai állapotban, és bár nyilvánvaló volt, hogy kínzás és emberkereskedelem áldozatai, még csak arról sem tájékoztatták őket, hogy jogukban áll menekültjogért folyamodni.

Ehelyett azonnal a hírhedt Ponte Galeria azonosítási és kitoloncolási központba (AKK) szállították őket. Testükön és lelkükön az erőszak nyomait viselik, mégsem kapták meg a nekik járó védelmet. Ellenkezőleg: további traumáknak tették ki őket azzal, hogy minden magyarázat nélkül rács mögé helyezték őket a Ponte Galeria "börtönben".

Már hat hete tartják őket adminisztratív alapon bezárva. Négyüket végül szeptember 3-án szabadon bocsátották és humanitárius védelem alá helyezték őket, és további tizenkettő megkapta a tartózkodási engedélyt. Többségüknek azonban tragikus a helyzete: a menekültjogi kérelmük végső elbírálására várva még mindig ki vannak téve annak a veszélynek, hogy visszatoloncolják őket Nigériába.

A LasciateCIEntrare közbeavatkozása: az ENSZ embercsempészettel foglalkozó különmegbízottját szeretnék megnyerni az ügynek

A Ponte Galeria AKK-ban fogva tartott nigériai nőket teljesen magukra hagyták. Attól a pillanattól kezdve, hogy bevitték őket a menekültállomásra, az olasz Légy Szabad (Be Free) nevű civil szervezet - egy emberkereskedelem, erőszak és diszkrimináció áldozatait segítő szociális szövetkezet - alkalmazottai vette gondozásba az ügyüket. Ez a szervezet mondta ki először, hogy embertelenül bánnak velük.

Augusztusban a bevándorlók adminisztratív alapon történő fogva tartása ellen küzdő LasciateCIEntrare (magyarul kb. "Engedj be minket az AKK-ba") közbelépett és két engedélyezett látogatás során a Ponte Galeriában találkozott a nigériai nőkkel (harmadszorra már nem kapta meg az engedélyt). A két szervezet most azon dolgozik, hogy az ENSZ emberkereskedelemmel foglalkozó különmegbízottjának figyelmébe ajánlják az esetet, minden követ megmozgatva annak érdekében, hogy ne toloncolják ki a nigériai nőket, és adják meg nekik a nekik járó biztonságos menedéket.

További tájékoztatásért kattints ide és ide.