Tech & Rights

Még a vihar is lesújtott észak-franciaországi menekülttáborra

Vihar sújtott le Franciaországban a Grande-Synthe-i táborra, ahol eleve embertelen körülmények között élnek a menekültek. Most bokáig hömpölyög a sár, és teljesen tönkrementek a szálláshelyek.

by Danela Žagar
A szél és az eső kb. 200 ember szálláshelyét tette tönkre, a hatóságok azonban nem engedik, hogy az önkéntesek új sátrakat hozzanak. (Image: Jordi Bernabeu Farrús - Flickr/CC content)
A lakók fertőzés- és járványveszélynek vannak kitéve, az önkéntesek pedig nem tudnak jobb körülményeket teremteni.

A bristoli Aid Box Convoy szervezet önkénteseitől tudjuk, hogy nap mint nap elönti a sátrakat az ár. A helyi hatóságok igyekeznek megakadályozni a tábor bővülését, ezért az önkéntesek és a humanitárius munkatársak nem hozhatnak új sátrakat a tönkrement, lakhatatlanná vált régiek helyébe, illetve nem kezdhetnek munkálatokba a meglévő szálláshelyek renoválása céljából.

Eláztak

Az önkénteseknek állításuk szerint nincsenek tapasztalataik ilyen mértékű problémák - egészségügyi gondok, élelemhiány, elromlott vécé - kezelését illetően, amit viszont tehetnének, az tiltva van.

Az aktivisták jelezték, hogy még tűzifát vagy takarókat sem hozhatnak. A viharok kb. 200 ember szálláshelyét áztatták el és tették tönkre, a lakók az elosztó sátrakban húzták meg magukat.

Az Orvosok Határok Nélkül munkatársai október óta tevékenykednek a közeli Dunkirkban. A szervezet azt nyilatkozta a The Guardian napilapnak, aggódnak amiatt, hogy közel félévnyi vita után arról, hogy hova helyezzék át ezeket az embereket, még mindig semmi sem történt.

Új tábor

A francia hatóságok egy másik tábor létrehozását tervezik, ahol jobbak volnának a körülmények, ezért nem engedik a meglévő tábor helyrehozatalát.

A grande-syntheu-i menekülttábor körülbelül 3000 menekült számára az utolsó franciaországi állomást jelenti. Ezek az emberek abban a reményben érkeztek ide, hogy a csatornán keresztül Angliába jutnak. Akárcsak a calais-i tábor, a grande-syntheu-i is 80 kilóméterre esik az angliai Dovertől.

A calais-i tábort gyakran "dzsungelnek" tituláló médiaorgánumokban az jelent meg, hogy még ha a calais-iban többen laknak is, a grande-syntheu-i táborban még rosszabbak a körülmények.

Grande-Syntheu-ben 2006 óta működik a tábor, de évekig kevesebb mint 100 menekült élt itt. Tavaly szeptember, azaz az európai humanitárius válság kezdete óta drasztikusan nő a lakók száma, hetente 50-100 új menekült érkezik a táborba.