Tech & Rights

#MeAndMyRights: A magánszféra védelmén múlik a szabadságunk

A magánszféra védelmének köszönhetően megszabadulhatunk a társadalom ellenőrző tekintetétől, ezért vagyunk képesek kritikusan gondolkodni, megkérdőjelezni a társadalmi szabályokat és vitába szállni a kétes elképzelésekkel.

by Israel Butler

A legtöbbünket arra tanítottak, hogy nem szabad a földre hajigálni a szemetet, hanem be kell dobni a kukába. Ám hiába tudjuk, mi a szabály, mégis sokan a földre szemetelnek: elég csak körülnézni az utcán. Az utóbbi években pszichológusok több kísérletet folytattak azzal kapcsolatban, hogyan lehetne kezelni a szemetelés problémáját. Voltak köztük olyanok, amikor emberi szemet ábrázoló képeket helyeztek el feltűnő helyekre olyan környékeken, ahol fennáll a szemetelés lehetősége. Máskor magára a szemetesre rakták ki a szemet ábrázoló képet. Ezután az eredményt összehasonlították olyan helyzetekkel, amikor a "szemetelni tilos" feliratokhoz nem társult szemet ábrázoló kép. Azt találták, hogy a szem jelenlétében az emberek sokkal nagyobb valószínűséggel dobták a kukába a szemetet.

#MeAndMyRights sorozatunk előző cikkeit is olvasd el!

Hogy miért? Mert az ember már csak úgy van vele, hogy igyekszik megfelelni a közösség szabályainak, főleg, ha úgy érezzük, figyelnek bennünket. Így próbáljuk meg elkerülni a környezetünk által ránk mért büntetést. A szemet ábrázoló képek is elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a tudattalanunkat figyelmeztessék: figyelnek bennünket - még akkor is, ha tudjuk, valójában nem is.

Figyelő szem: a társadalom ellenőrző tekintete

Ugyan csak pár éve kísérleteznek "figyelő szemmel", az efféle próbálkozások azonban már az 1930-as évektől kezdve jelen vannak a szociálpszichológiában. A kutatók az ilyen jellegű kísérleteknek köszönhetően kimutatták, hogy csoporthelyzetben az ember inkább követi a többségi szabályokat és elképzeléseket. Ezt a jelenséget nevezik "társadalmi kontrollnak". Röviden arról van szó, hogy társadalmi nyomás hatására szabálykövetők leszünk és igazodunk a többségi véleményekhez.

A kísérletek azt is kimutatták, hogy a társadalmi kontroll annyira erős, hogy még olyankor is a többségi véleményhez tartjuk magunkat, ha az objektív értelemben tévedésen alapul. Egyes kísérletekben például a pszichológusok beépített emberei egyhangúlag hamis véleményt adtak arról, hogy melyik a leghosszabb egy papírra húzott három vonal közül. A kísérlet voltaképpeni alanya pedig merő alkalmazkodásból általában igazodott a csoport véleményéhez. Az évek során aztán finomodtak a kísérletek, már nem vonalakat néznek, hanem mondjuk azt vizsgálják, hogyan fejezzük ki a politikai véleményünket vagy az erkölcsösségről alkotott meggyőződéseinket.

#MeAndMyRights sorozatunk előző cikkeit is olvasd el!

Az újabb kísérletek között akad olyan, amelyikkel azt próbálták meg kideríteni, ilyen helyzetekben mi történik fizikailag az agyunkban. Amikor egy személy ellenkezik a csoporttöbbséggel, az agyának a negatív érzelmekért felelős része lép működésbe. Amikor pedig egyetértését fejezi ki a többséggel, oxitocin szabadul fel a szervezetében, az a "szeretet"-hormon, amelyik az anyát az újszülötthöz, a szexuális partnereket pedig egymáshoz köti. Úgy látszik tehát, arra vagyunk berendezkedve, hogy kövessük a szabályokat és a többségi állásponthoz tartsuk magunkat. Nem kizárt, hogy azért, mert több százezer év alatt az ember arra edződött, hogy összetartó csoportok tagjaként a többiekre támaszkodva növelje a túlélési esélyeit és férjen hozzá olyan közös javakhoz, mint a védelem, az élelem és a hajlék. Manapság az, aki vitára ad alkalmat a véleményével, legfeljebb azt kockáztatja, hogy a Facebook barátai elpártolnak tőle. Réges-régen feltehetően kizárták volna a csoportból, vagy a társai magára hagyták volna, hogy egyedül elpusztuljon.

A magánszféra védelme: sokkal több mint a rejtőzködés joga

Mi köze mindennek a magánszféra védelméhez? A magánszféra védelme annyit tesz, hogy rajtunk múlik, milyen információt osztunk meg magunkról, és kivel. Általában információkat, gondolatokat, véleményeket, tulajdont, a személyes terünket és a testünket szoktuk másokkal - mégpedig a partnerünkkel, a családtagjainkkal, barátokkal, osztálytársakkal és kollégákkal, ismerősökkel és idegenekkel, valamint a szélesebb nyilvánossággal - megosztani. Mi döntjük el, mit és kivel óhajtunk megosztani, mint ahogyan azt is, hogy bizonyos dolgokat senkivel sem szándékozunk megosztani. Ha mindez tényleg rajtunk múlik, akkor védve van a magánszféránk. Ha pedig elveszik tőlünk a lehetőséget, hogy mi döntsünk ezekről a kérdésekről, azzal bizony megsértik a magánszféránkat.

Azáltal, hogy engedi eldöntenünk, kivel osztunk meg információkat magunkról, a magánszféra védelme azt is lehetővé teszi, hogy meghatározzuk, milyen mélységig fedünk fel bizonyos dolgokat. Más szóval feljogosít bennünket arra, hogy "elrejtőzzünk". Csakhogy a magánszféra védelme sokkal több, mint a rejtőzködés joga. Azt jelenti, hogy létrehozhatunk magunk körül egy olyan teret, amelyikben szabadon cserélhetünk információkat, gondolkodhatunk és dönthetünk a társadalmunkról és arról, hogy miként vezessék azt.

A magánszféra védelmének köszönhetően megszabadulhatunk a társadalmi kontrolltól. Ennélfogva kérdőjelezhetjük meg a többségi véleményeket, szabályokat, értékeket és hagyományokat. Ha senki sem figyel bennünket, vagy olyanokkal vagyunk együtt, akikben megbízunk, olyan gondolatoknak, véleményeknek is hangot adunk, amilyeneket nem mernénk vállalni a nyilvánosság előtt. Ez pedig nélkülözhetetlen a demokrácia működése szempontjából. Hogy miért? Erről majd legközelebb.

Ha alaposabban meg akarod érteni ezeket a kérdéseket, vagy szeretnél utánanézni, milyen tényekre és kutatásokra támaszkodtunk a cikkben, itt a teljes jelentésünket elolvashatod arról, hogyan értelmezhető a 'Biztonság az emberi jogokon keresztül'.

#MeAndMyRights