Democracy & Justice

Magyar civilek közösen tiltakoznak hazájuk civiltörvénye ellen

23 magyar civil szervezet együtt fordult a magyar Alkotmánybírósághoz a civileket megbélyegző törvény miatt.

by Hungarian Civil Liberties Union
A külföldről támogatott civil szervezetek elleni magyarországi törvény alapján minden civil szervezet, amely legalább 7,2 millió forint támogatást kap külföldről, köteles magát regisztrálni a külföldről támogatott szervezetek nyilvántartásába, és ezt a címkét honlapján és kiadványain feltüntetni.

Ezen felül az ilyen szervezeteknek az 500 000 forintot meghaladó, külföldről érkező adományok esetén a támogatók személyes adatait is közölniük kell az állammal, amely ezeket az adatokat nyilvánosságra hozza.

A Civilizáció kampány keretében korábban több civil szervezet tiltakozott a megbélyegzés ellen, többek között tüntetést is szerveztek, illetve az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának ülésén is tiltakoztak a szervezetek képviselői. A törvény szerintük sérti a civilek Alaptörvényben biztosított jó hírnévhez, a magánszféra tiszteletben tartásához fűződő jogát, valamint sérti a szabad véleménynyilvánítási és egyesülési szabadságot.

Összefogás

Az Alkotmánybírósághoz eljuttatott alkotmányjogi panaszt 23 civil szervezet együtt nyújtja be, bizonyítva ezzel, hogy nem csupán a kormány által ellenségként megjelölt civil szervezetek tartják jogilag aggályosnak és társadalmilag károsnak a külföldi támogatások átláthatóságáról szóló törvényt, hanem olyanok is, akik ritkábban kerülnek konfliktusba a kormányzattal, így összefognak az őket megbélyegző, a munkájukat megnehezítő törvény ellen.

A beadványt a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság jogászai szerkesztették.