Miről fognak szavazni?
Az európai parlamenti képviselők arról döntenek majd, elindítsanak-e egy olyan eljárást, amelyiknek eredményeként az EU különféle szankciókkal sújthatja a magyar kormányt. A határozattervezet és jelentés elfogadásáról szóló szavazásra szeptember 11-én kerül sor. A dokumentumok elfogadása esetén nyomban életbe lép az Európai Unió működéséről szóló szerződés 7. cikke. A magyar kormány elleni szankciók foganatosításáról nem a parlament dönt, ez ugyanis nem tartozik a hatáskörébe. Pozitív kimenetelű szavazás illetve a határozat elfogadása esetén annyi történik, hogy hivatalosan az Európai Unió Tanácsának kezébe kerül Magyarország sorsa. A Tanácsban az egyes országok miniszterei foglalnak helyet. Amennyiben napirendre tűzik Magyarország ügyét, a kormányoknak meg kell azt vitatniuk és végül el kell dönteniük, hogy szerintük is olyan súlyos-e a helyzet.
Mi az Európai Parlament baja Magyarországgal?
A Fidesz 2010-es kormányalakítása óta immár hatodjára hoz határozatot az Európai Parlament Magyarországról. Ami bizony igen sok. Korábban csak EU-n kívüli országok esetében, például Zimbabwében, Oroszországban vagy Mianmarban fordultak elő olyan súlyos ügyek, hogy arra már az Európai Parlament is felfigyelt. A mostanában problémássá vált Lengyelországot leszámítva egyik uniós tagállamban sem szokott annyira elmérgesedni a helyzet, hogy már európai parlamenti határozatért kiáltana.
A határozattervezet és az ahhoz mellékelt jelentés szövege számos, 2010 óta bekövetkezett magyarországi fejleménnyel kapcsolatos súlyos problémát vet fel. Az alábbiakban ezeket foglaljuk össze:
- A kormány az ellenőrzése alá vonta a nyilvános vitát. A közszolgálati média és a magánkézben levő média csatornák többsége kormánypárti. A magántulajdonú médiavállalatok java részét kormányközeli személyek birtokolják, a többi pedig attól való félelmében, hogy különben nem jutna hozzá a reklámokért járó kormánypénzekhez, vagy megbírságolnák őket különféle homályos szabályok megszegése miatt, egyszerűen óvakodik a kormány bírálatától. Ezért azután a nyilvánosság szinte kizárólag egyoldalú, a kormány iránt elfogult híreket kénytelen fogyasztani. Összeesküvés-elméletekkel traktálják arról, hogy a civil szervezetek és az EU milyen ármányokkal serkenti a bevándorlást, azzal riogatják, hogy a menedékkérők romlásba döntik a nemzetet, miközben egy-két független médiaorgánum híradásain kívül egy szót se hallani a kormány korrupciós botrányairól.
- A kormány rendkívül megnehezítette a kormányzati hatalom bíróságok általi ellenőrzését. A vezető beosztású bírák java részének távoznia kellett, az Alkotmánybíróságot politikai szövetségesekkel töltötték fel és megvonták tőle azt a hatáskört, hogy megállapítsa, az újonnan hozott törvények megfelelnek-e a polgári szabadságjogok normáinak. A kormány továbbá fegyelmi intézkedést foganatosíthat a bírákkal szemben, ügyeket vehet el tőlük és adhat oda más bíráknak, valamint kinevezhet illetve elmozdíthat vezető bírákat. Mivel a rendes bíróságok többsége még mindig függetlenül működik, a kormány külön bíróságot hozott létre arra, hogy a választásokkal, a nyilvános tiltakozás jogával és a korrupciós ügyekkel kapcsolatban ítélkezzen.
- A kormány olyan választási szabályokat fektetett le, amelyekkel nagyjából elkerülhetővé vált a Fidesz veresége. A kormány érdekei szerint újrarajzolták a választási körzethatárokat, közpénzből finanszíroznak a hatalmon levő párt választási üzeneteit hirdető tömegtájékoztatási kampányokat, és a nyilvánossághoz szinte kizárólag a kormányzó párt érdekeit képviselő üzenetek jutnak el.
- A kormány súlyosan korrupt. A nagyszabású állami megbízásokat általában a szolgáltatásaikat és a termékeiket drágán mérő, a közpénzeket, így az uniós alapokat is zsebre vágó kormányszövetségesek kapják.
- A kormány jelentősen megnyirbálta a polgári jogokat és az alapvető szabadságjogokat. Konkrétan: megpróbálta bezáratni a Közép-Európai Egyetemet és számos civil szervezetet, megakadályozta, hogy a menekültek menedékjogot kérjenek és nem volt hajlandó fellépni a roma- muszlim- és zsidóellenes rasszizmussal, valamint a családon belüli erőszakkal szemben.
Hogyan készült a határozat és a jelentés?
Az Európai Parlamentben főként a képviselői bizottságokban folyik a munka. Ezek tematikus bizottságok, van, amelyik a kereskedelemmel, másik az energiával foglalkozik és így tovább. A Magyarországról szóló határozatot és jelentést a (LIBE-ként is emlegetett) Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottság fogalmazta. A bizottság kijelöl egy kutatásért és a szöveg megírásáért felelős (referensnek nevezett) képviselőt. A magyarországi jelentést Judith Sargentini, a Zöldek képviselőcsoportjának tagja szerkesztette. A többi (baloldali, centrista és jobboldali) képviselőcsoport kinevez egy-egy "árnyékreferenst". A munka legjavát a referens végzi el, aki azonban, nehogy a végén a többi politikai csoportosulás leszavazza a jelentést, rendszeresen találkozik azok képviselőivel, hogy olyan szövegváltozatban sikerüljön megegyezni, amelyik mindenkinek kedvérevaló. A szóban forgó határozat és jelentés elkészítésekor a referens jogvédőkkel, egyetemeken és különféle kutatószervezetekben dolgozó szakértőkkel, a magyar kormány képviselőivel, valamint különféle nemzetközi szervezeteknél, így az ENSZ-nél és az Európa Tanácsnál dolgozó szakértőkkel is konzultált.
A jelentést 37 szavazattal, 19 ellenében fogadta el a LIBE bizottság. Emellett az Európai Parlament négy másik bizottsága is írt egy-egy kérdéssel, például a nőkkel kapcsolatos bánásmóddal, a média szabadságával vagy az egyetemekkel kapcsolatos ún. "véleményt". Ezek egytől-egyig egyetértettek abban, hogy el kell indítani a 7. cikk szerinti eljárást, és mindegyiket nagy többséggel fogadta el a bizottság.
A jelentésben feltárt tények különféle nemzetközi szervezeteknek dolgozó szakértői testületek jelentéseiből származnak. Valamennyi uniós kormány tagja ezeknek a nemzetközi szervezeteknek és engedélyezte a saját szakértőinek a demokratikus, jogállami és emberi jogi helyzet vizsgálatát. Némelyik testület a kormányok által kinevezett és elismert szakértőiken keresztül már több mint ötven éve végzi ezt a munkát. Ilyenek például az ENSZ, az Európa Tanács vagy az EBESZ szakértői testületei. Ezért teljesen hiteltelen azzal érvelni, hogy a határozat illetve a jelentés pontatlan vagy elfogult információkat tartalmaz.
Mekkora annak az esélye, hogy elfogadják a határozatot?
Ez a határozat annyiban különleges, hogy a 7. cikk aktiválásához legalább a szavazatok kétharmada szükséges, nem elég, ha csak egyszerű többséggel fogadják el a képviselők.
Orbán pártjának, a Fidesznek a képviselői az Európai Parlamentben a legnagyobb frakcióval rendelkező Európai Néppártban (EN) foglalnak helyet. A legutóbbi időkig az EN a saját tagjai iránti lojalitás folytán mindig egységesen leszavazta a magyar kormányt bíráló határozatokat. Az utolsó alkalommal azonban, 2017-ben megváltozott ez a trend. Egyre több néppárti képviselő kezdett el feszengeni amiatt, hogy Orbán megállás nélkül építi le a demokráciát. Amikor 2017-ben a Magyarországról szóló utolsó határozatról szavaztak, az EN már annyira meghasadt, hogy a vezetőség megengedte a képviselőknek, hogy szabadon szavazzanak. Azaz nem volt kötelező valamiféle, a párt által elfogadott hivatalos álláspontot követniük, hanem a saját belátásuk szerint adhatták le a voksukat. Az EN három táborra szakadt. 200 képviselője szavazott, ebből 67-en a határozat mellett, 93-an ellene szavaztak, 40-en pedig tartózkodtak. Az Európai Parlament összes képviselőjének 58%-a szavazta meg az akkori határozatot.
A mostani határozat akkor mehet át a jövő héten, ha azok a néppárti képviselők, akik a múltkor nemmel szavaztak vagy tartózkodtak, azóta megváltoztatták az álláspontjukat. Ha szeretnénk benyomást nyerni arról, másképp gondolkodnak-e vajon ma az EN képviselői, meg kell néznünk, hogyan szavaztak a határozatot előkészítő öt parlamenti bizottságban.
Az néppárti képviselők közül összesen 42-en vettek részt az öt bizottság szavazásain, közülük 10-en mozdultak el abba az irányba, hogy vagy támogatásukkal (6) vagy pedig tartózkodásukkal (4) elősegítsék a 7. cikk foganatosítását, míg korábban ellene szavaztak, tartózkodtak vagy távol maradtak a szavazástól. Csakhogy közben 6 képviselő a másik irányba mozdult el, amennyiben a 2017-es határozatot megszavazók közül a cikk beindítása ellen szavaztak (2) vagy tartózkodtak (4). Ebből persze csak halvány következtetéseket vonhatunk le az EN-ben uralkodó hangulatra nézve. A holland, svéd, finn és luxemburgi néppárti képviselők egyre kritikusabban viszonyulnak a Fideszhez, és a lengyel, ír, portugál, belga, görög és máltai képviselők többsége megszavazta a 2017-es határozatot. A nagyszámú lakossággal rendelkező Lengyelországot kivéve azonban ezeknek a kis országoknak kevés európai parlamenti képviselőjük ül az Európai Néppárt soraiban. A jövő heti szavazás csak akkor megy át, ha (a náluk jóval nagyobb) Németország, Olaszország, Spanyolország és Franciaország képviselői támogatni fogják. Márpedig ők egyelőre nem fedték fel az álláspontjukat.
Előfordulhat, hogy az EN tagjainak jelentős része még a Fideszt támogatja, mivel nem tudják, mire készül Orbán a következő, jövő márciusban tartandó európai parlamenti választások után. Az EN attól tart, hogy több helyet is elveszít majd, márpedig ha megszavazzák a 7. cikk érvényesítését, akkor Orbán feltehetően bosszút fog állni azzal, hogy a képviselőit átrakja egy másik frakcióba, ami tovább gyengítené a Néppártot. Orbán nemrég találkozott az Északi Liga elnökével, Mateo Salvinivel, aki Olaszország miniszterelnök-helyettese. Mivel ők nem néppártiak, ebben burkolt fenyegetést láthat az EN: ha nem védi meg továbbra is a felelősségre vonástól, Orbán új politikai szövetségre léphet a többi tekintélyelvű populistával.
És akad még néhány bonyolító tényező. Előfordulhat, hogy Románia balközép képviselőinek egy része (akik amúgy támogatnák a jelentést) attól tartva, hogy a legközelebb Románián csattan az ostor, a végén nem szavazzák meg a 7. cikk beindítását. Ezek a képviselők annak a jelenleg hatalmon lévő pártnak a tagjai, amelyik nemrég lesújtott a korrupció ellen fellépő tüntetőkre és azokra a civil szervezetekre, amelyek megpróbálták megakadályozni, hogy a kormány gyengítse a korrupcióellenes törvényeket és az igazságszolgáltatást. Az is lehet, hogy a képviselők közül egyesek egyszerűen nem mennek el szavazni, mert már a választási kampányukkal lesznek elfoglalva.
Mitől fontos ez az ügy?
Lehet, hogy furcsán hangzik, ámde egészen az idei évig sosem alkalmazták még a 7. cikket. Az európai kormányok igyekeznek zökkenőmentes kapcsolatokat ápolni egymással és elkerülni azt, hogy emberi jogok terén folytatott ténykedésük megpiszkálásával kiváltsák mások haragját vagy neheztelését. Ez nem jelenti azt, hogy ne vitatnák meg egymás emberi jogi teljesítményét. Ilyenre is sor kerül, és akár el is mérgesedhet a vita - azonban más intézmények, így például az EBESZ és az Európa Tanács berkeiben. Mivel az ilyesféle csatározások az EU-tól távol mennek végbe, ettől még zavartalanul működhetnek együtt a tagállamok kormányai olyan ügyekben, mint a szabad kereskedelem, a környezet védelme vagy a szervezett bűnözés elleni fellépés. Ámde az utóbbi időben több uniós kormány vetett fel kellemetlen kérdéseket annak kapcsán, hogy a magyar és a lengyel tekintélyelvű populista kormányzat súlyosan veszélyezteti az alapvető szabadságjogokat.
Mi az a 7. cikk?
A 7. cikket abból a célból alkották, hogy rendkívüli eljárást lehessen indítani a demokrácia és a polgári szabadságjogok védelmében. Olyankor lehet csak érvényesíteni, ha egy ország súlyosan és rendszerszinten sérti meg a modern demokrácia megfelelő működését garantáló szabályokat. Ide tartozik a szabad és független média védelme, a bíróságok függetlensége és hatáskörük biztosítása arra, hogy megálljt parancsoljanak a hatalmukkal visszaélő kormányoknak, a kisebbségek védelmét szolgáló törvények, valamint az alapvető szabadságjogok. Az EU hiába próbálta politikai nyomásgyakorlással és törvényes eljárásokkal eltántorítani Orbánt. Valahányszor nemzetközi nyomás nehezedett rá, Orbán taktikája az volt, hogy három lépést tett előre, egyet hátra és számos káros intézkedést nem volt hajlandó megszüntetni.
A 7. cikk szerinti eljárás igen hosszú ideig tart. A Tanácsnak legalább háromszor kell szavaznia róla, a folyamat különböző szakaszaiban. Valamely kormánnyal szemben kizárólag az összes többi kormány egyetértésével foganatosíthatók különféle szankciók. Nemrég került sor első ízben a 7. cikk aktiválására az Európai Unió történetében, amikor is a Bizottság elrendelte, hogy a Tanács tűzze napirendre Lengyelország ügyét, miután a lengyel kormány az irányítása alá vonta az országban működő bíróságokat. A lengyel helyzetet azóta már több találkozón is megvitatták, ám a miniszterek még mindig nem hoztak róla hivatalos döntést. Ide nem elég a pattogatott kukorica. Jobb, ha az ember hálózsákkal érkezik.
A 7. cikk alapján hozott szankció bármilyen olyan intézkedés lehet, amelyik egy országot megfoszt valamilyen jogától, amelyre az EU-hoz történő csatlakozáskor tett szert. A leggyakrabban emlegetett példa erre az, amikor egy kormány elveszíti a szavazati jogát, és ezért nem szólhat bele többé, milyen törvényeket fogad el az EU. Az EU-hoz való csatlakozás ugyanakkor olyan, egyéb fajta előnyökkel is jár, mint amilyen az uniós finanszírozásból történő részesedés, az Európán belüli határokon keresztül folytatott szabad kereskedelem, illetve az, hogy a pénzügyi eszközök mozgatása és a szolgáltatások nyújtása és igénybe vétele az EU teljes területére kiterjed. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a tagállamok képviselői részt vehetnek azon a rengeteg találkozón, ahol az uniós törvényekről és szakpolitikai intézkedésekről döntenek.
És a verdikt?
Orbán odáig feszítette a húrt, hogy Magyarországból választásokon alapuló autokrácia lett. Olyan államot alkotott, amelyik már nem illik bele abba a demokráciáról alkotott elképzelésbe, amelyikről az ötvenes években megegyeztek az európai kormányok. Mielőtt egy ország csatlakozik az EU-hoz, bizonyítania kell, hogy rendelkezik a demokrácia megfelelő működését biztosító garanciákkal, a kormányt ellenőrző független bíróságokkal, valamint az alapvető szabadságjogok védelme mellett lehetővé teszi, hogy a társadalom összes rétege és csoportja részt vegyen a civil és a politikai életben. Ezeket a garanciákat azért teremtették, hogy útját állják a tekintélyelvű államok létrejöttének és soha ne ismétlődhessenek meg a II. világháború borzalmai. Objektív, tényszerű és súlyos bizonyosságok szólnak a magyar kormánnyal szemben. Bármivel próbálkozott az EU, eddig még semmi sem működött ellene. Így azután elég kézenfekvő döntésnek látszik a határozat megszavazása. Még reálpolitikai érvek sem szólnak igazán ellene: Orbán biztosan nem marad lojális az Európai Néppárthoz, ha egyszer Lengyelországban és Olaszországban a képviselőcsoport riválisaival bratyizik.