Tech & Rights

Ne várjanak karácsonyi csodát a litván rabok

A litván hatóságok közönye az állami börtönökben tapasztalható egyre romló állapotok iránt az elítéltek jogainak további megsértésével ér fel.

by Meta Adutaviciute
“A fogva tartás gyatra körülményei, főként ami a higiéniát és a rendelkezésre álló mellékhelyiségek számát illeti, az időnkénti túlzsúfoltsággal együtt minden bizonnyal az Egyezmény 3-dik cikkének megsértését jelenti," áll az Emberi Jogok Európai Bíróságának Mironovas és mások v. Litvánia ügyben hozott ítéletében.

'Egész Európa rákfenéje'

A strasbourgi bíróság már másodszor állapította meg, hogy az állami börtönökben fennálló rettenetes körülmények révén Litvánia megsérti az elítéltek jogait.

Személyenként 1,23 négyzetméternyi férőhelyet biztosító, hálóterem-jellegű cellák, a "higiéniai szabályokat súlyosan megszegő", alapvető higiéniai feltételeket nélkülöző környezet, kevés mellékhelyiség és bútorzat, elégtelen világítás, a dohányosok és a nemdohányosok összezárása, az, hogy a börtönkórház tüdőbajban szenvedő betegei együtt zuhanyoznak a többiekkel - és még folytatni lehetne a sort.

A bíróság hétből három esetben jogsértést állapított meg és összesen 31 000 euró kártérítést ítélt meg. Az döntés nem volt egyhangú - Pinto de Albuquerque bíró mind a hét panaszos kérelmének helyt adott.

"A börtönök túlterheltsége olyan, egész Európát érintő probléma, amelyből kiderül, hogy a legtöbb országban elégtelenek a büntetőjogi és büntetés-végrehajtási intézkedések," indokolta részbeni különvéleményét az illető bíró. "A rendszerszintű problémákat csak tartós, strukturális megoldásokkal lehet orvosolni, ezekhez képest a börtönök átmeneti, felületes rendbetétele mit sem ér."

Elbukott börtön-reform

Litvániában más európai országokhoz képest még súlyosabb problémát jelent a börtönök túlzsúfoltsága. 2013 végén 100 000 lakosra 315 elítélt jutott, ez az EU-ban a legnagyobb, az összes európai országot nézve pedig (Oroszország és Belorusszia után) a harmadik legmagasabb érték.

A gyatra fogva tartási körülmények miatt némelyik európai ország nem hajlandó foglyot kiadni Litvániának, miközben a nemzeti bíróságok egyre magasabb összegű kártérítést ítélnek meg a sérelmet szenvedett elítélteknek.

Az Igazságügyi Minisztérium 2008 óta egyre-másra hozakodik elő nagyra törő tervekkel az országos börtönrendszer megújításával kapcsolatban. Új létesítmények építését, illetve a szabadságvesztés helyett egyéb büntetési formák bevezetését tervezik. Ám a feltételes szabadlábra helyezés és a próbaidő 2012-es reformja semennyivel sem csökkentette az elítéltek számát, az új létesítmények 2017-re kitűzött építését pedig 2022-re halasztották.

Döbbenetes közöny

Kriminológiai szakértők szerint tovább fog romlani a helyzet. Fokozódik majd a túlzsúfoltság, egyre rettenetesebbek lesznek a körülmények, nő a börtönbeli erőszak és bűncselekmények, valamint az öngyilkosságok száma.

A Kínzás Elleni Európai Bizottság 2014-es jelentésében azt javasolta a litván hatóságoknak, hogy "határozott lépéseket tegyenek a börtönök túlzsúfoltságának leküzdésére" és "haladéktalanul intézkedjenek" az elfogadható fogva tartási körülmények elérése érdekében az ország legrosszabb hírű börtöneiben. A bizottság legközelebb 2016-ban látogat Litvániába.

A litván hatóságok mindezidáig se határozott lépéseket nem tettek, se haladéktalanul nem intézkedtek a helyzet javítása érdekében, ehelyett inkább döbbenetes közönyről tettek tanúbizonyságot.