Democracy & Justice

Miért válnak a szervezetek az egészségünkre?

Szerveztekbe tömörülve elérhetjük, hogy a járvánnyal való megbirkózás során a helyes utat válasszák a kormányzatok.

by Jascha Galaski

Mindannyian azt szeretnénk, ha a kormányunk gondosan járna el a járványhelyzet kezelésekor, úgy, hogy mindannyian megkaphassuk a számunkra szükséges támogatást - legyen szó az orvosok és ápolók megfelelő védőfelszereléséről vagy arról, hogy a munkájukat elveszítettek alapjövedelemben részesüljenek.

A politikusainktól elvárjuk, hogy a kutatók és szakértők lehető legjobb tanácsait fogadják meg. Tudjuk, hogy a kormányzati szereplők az üzleti élet vezetőivel is megosztják az aggodalmaikat. Hogyan szorítsuk viszont rá őket arra, hogy minket, a szélesebb nyilvánosságot is meghallgassanak? Kell, hogy legyen valami mód arra, hogy a tudtukra adjuk a problémáinkat, hogy azután döntéseikkel mindannyiunk javát szolgálják.

Persze írhatunk a parlamenti képviselőnknek. De ugyan ki is figyelne oda egy-egy árva megszólalóra? Ezért jó, hogy jogunk van szervezeteket létrehozni, illetve szervezetekbe tömörülve képviselni az érdekeinket. Így az érintett állampolgárok összefogva, szervezetten léphetnek fel, és a nyilvánosság részeként bárkinek lehetőségében áll csatlakozni hozzájuk, hogy ő is hallassa a hangját. Azzal, hogy általuk két választás között is folyamodhatunk a képviselőinkhez, amíg hatalomban vannak és egyre-másra hozzák a minket érintő döntéseket, a szervezetek a demokratikus működést szolgálják. Rengeteg példát lehetne hozni arra, hogyan terelhetők a helyes irányba a kormányok a szervezetek jóvoltából. Az alábbiakban ezek közül mutatunk be párat.

Egészségügy

Mindannyiunknak fontos, hogy egészségesek legyünk. Mert akkor azt tehetünk, amit akarunk, például értékes időt tölthetünk a szeretteinkkel, dolgozhatunk, hogy eltartsuk a családunkat. Ezért emberi jogunk, hogy egészségügyi szolgáltatásokban részesüljünk. Az utóbbi időben azonban az európai kormányok nagy része csökkentette az orvosok és ápolók ellátását. Nyilván bármelyik egészségügyi rendszert megterhelne egy járvány elleni küzdelem. Ám az egészségügyi rendszer meggyengítésével a kormányok most még inkább megnehezítették, hogy gondoskodni lehessen az emberekről a koronajárvány idején.

Orvosok és ápolók Európa-szerte őket képviselő szervezetekbe tömörülve próbálják képviselni az érdekeiket, és rábírni a kormányokat arra, hogy több közpénzt fordítsanak védőfelszerelésekre, orvosi személyzetre és orvosságokra. Bár sokáig nem vették komolyan az ilyen követeléseket, több kormány végre a helyes útra tért.

Anyagi támogatás

Mindannyian szeretnénk biztosítékot kapni arra, hogy egy átmeneti nehéz időszakban, ha megbetegszünk vagy elveszítjük a munkánkat, számíthatunk valamilyen alapszintű megélhetésre. Többek között ezért fizetünk adót és társadalombizotsítási hozzájárulást. És ezért fűződik emberi jogunk a társadalombiztosításhoz.

Németországban valaki petíciót indított, amelyikben általános alapjövedelem biztosítását kéri a kormánytól. A petíciót máris több mint félmillióan írták alá. Egyes országban a politikusok komolyan fontolóra vették az intézkedést, melyet Spanyolországban hamarosan be is vezetnek.

Egy petíció aláírása az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy egyszerre hallassuk a hangunkat és megértessük a politikusokkal, hogy valami gond van. A szóban forgó petíció, ahogy sok másik mögött is, a Change.org nevű szervezet áll. De világszerte sok számos szervezet ad olyan eszközöket az emberek kezébe, amelyek révén a kormányok tudomására hozhatják, mit várnak tőlük.

Szabadság

Mindannyian szabadon akarunk élni. Szabadon kívánjuk olvasni és megbeszélni a híreket, megosztani egymással a személyes dolgainkat, és szabadon akarunk járni-kelni, abban a tudatban, hogy senki sem figyel bennünket. Ebből fakad a magánélet védelmének joga, aminek köszönhetően szabadon gondolkodhatunk, beszélhetünk, nyilváníthatunk véleményt és élhetjük úgy az életünket, hogy senki sem szól bele. Manapság szinte mindenhez internetet használunk és mindenhová magunkkal visszük a mobiltelefonunkat. Ami azt jelenti, hogy mindennek, amit teszünk, nyoma marad az online térben.

Számos kormány szeretné megszerezni az effajta személyes információt, hogy nyomon követhesse, ki mindenki fertőzött, merre járt, és vajon tényleg otthon maradnak-e az emberek. A legtöbben nem bánjuk, ha felfüggesztik a szabadságjogainkat, amennyiben ezzel segítünk megfékezni a vírus terjedését. Mindannyian szívesen teszünk egymásért.

De hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy a kormányok kizárólag a koronavírus elleni küzdelemben támaszkodnak az ilyen információkra? És hogy rövidesen törlik őket, illetve, ha véget ér egyszer a járvány, abbahagyják a gyűjtésüket. Sajnos a legtöbb kormány nem teremti meg a magánéletünk védelmének ilyen biztosítékait. Egyszerűen megkérik a telefontársaságokat, hogy az összes személyes adatunkat adják át nekik.

Egy egészséges demokrácia az egészségnek is jót tesz

A szervezetek azzal, hogy hidat építenek a politikusok és a nép közé, jobbá teszik a demokráciát. Ha a tudtukra adhatjuk a véleményünket, a képviselőink inkább fognak mindannyiunk érdekét szolgáló döntéseket hozni. A szervezetek egészségessé és virágzóvá teszik a közösségeinket, hiszen nekik köszönhetően lehet egészséges és virágzó a demokráciánk.

#HumanRightsUnderCorona

#EmberiJogokKoronaIdején