Tech & Rights

Megerősítést nyert, hogy a madridi rendőrség diszkriminatív gyakorlatokat folytat

A madridi rendőrség tevékenységét megfigyelő aktivistákból álló Emberi Jogokat Figyelő Körzeti Brigádok jelentése szerint továbbra is végez etnikai profilalkotást a rendőrség.

by Rights International Spain

Megjelentette a 2012-2014 időszakkal foglalkozó, harmadik jelentését az Emberi Jogokat Figyelő Körzeti Brigádok (Brigadas Vecinales de Observatión de Derechos Humanos), egy madridi civil szervezet, amely a rendőrség tevékenységeinek megfigyelésével foglalkozik.

Ez alatt az idő alatt a megfigyelők megbizonyosodhattak arról, hogy a rendőrség továbbra is végez etnikai profilalkotást, amit dokumentáltak is. Ebből világosan kiderül, hogy a valóságban semmit sem érnek a kormány által tessék-lássék foganatosított intézkedések ennek a diszkriminatív, törvényellenes és önkényes gyakorlatnak a kiirtására.

A jelentés még egy rendkívül zavaró körülményre hívja fel a figyelmet: arra, hogy a spanyol hatóságok azzal fenyegetik a brigádok aktivistáit, hogy amennyiben nem hagynak fel a tevékenységükkel bírsággal sújtják vagy bűncselekménnyel vádolják meg őket.

Az aktivisták vélemény- és gyülekezési szabadságának megsértésén túl a hatóságok magát a megfigyelési tevékenységet is akadályozzák ezzel, márpedig ennek egyetlen célja elérni azt, hogy sose forduljon elő az, hogy a rendőrök diszkriminációt követnek el, illetve törvénysértően lépnek fel.