Tech & Rights

Elkelne egy rendes információszabadság törvény Olaszországnak

Most tárgyalja az olasz parlament az információszabadságról szóló várva várt törvényt, ám a civilek szerint jelenlegi formájában alkalmatlan és hasznavehetetlen a tervezet.

by Corallina Lopez Curzi
Olaszország azon kevés nyugati demokráciák közé tartozik, amelyek nem ismerik el a tudáshoz való jogot olyan törvényen keresztül, amelyik az információszabadságot szabályozza.

Az információhoz való hozzáférésre sokféle szabály együttese vonatkozik, amelyek így együtt sem igazán felelnek meg a célnak, ugyanis nem minden állampolgár számára, hanem csupán az egy-egy ügyben "közvetlenül érintetteknek" biztosítják a tudáshoz való jogot.

Egy rendes törvény

2014 nyarán több mint 30 civil szervezet - köztük a Diritto di Sapere,a Transparency International Italia és a Polgári Jogok és Szabadságjogok Olaszországi Koalíciója - elindította a #FOIA4Italy kampányt egy olyan törvény azonnali megalkotásáért és érvényesítéséért, amelyik minden állampolgár számára biztosítja az információhoz való jogot. Egy konkrét törvényjavaslattal is előálltak és egy ilyen értelmű petíciót is megfogalmaztak, melyet több mint 42 ezren írtak alá.

Az azóta eltelt időben a civilek újra elővették a kérdést, és bemutatták az 2016. évi átláthatósági terveket, mely dokumentumban kiemelt prioritásnak nevezik egy új információszabadság törvény megalkotását.

Komolyan kell venni az információszabadság törvénybe iktatását

Beiktatási beszédében Matteo Renzi miniszterelnök ígéretet tett rá, hogy érdemben kezelni fogja az állampolgárok megfelelő tájékoztatását illető problémát. Az azóta eltelt csaknem két évben, számos ígéret és még több halogatás után ott tartunk, hogy az olasz kormány végre megvitatja az ún. "média rendeletet". Néhány újságírónak sikerült megszereznie a pár nappal ezelőtt elfogadott rendelet első változatát.

A civil szervezetek szóvá tették, hogy a törvényjavaslat sok sebből vérzik. Ha a mostani formájában elfogadják, a jogszabály nem teszi lehetővé, hogy az állampolgárok ténylegesen élhessenek a tájékoztatáshoz való jogukkal.

A FOIA4Italy tagjainak közös közleménye rá is mutat, miért nem felel meg a média rendelet mostani verziója annak a 10 alapvető kritériumnak, amely egy helyénvaló információszabadság törvényhez szükségeltetik, miért mondják róla, hogy kusza szabályrendszer, amely nem alkalmas arra, hogy átláthatóság és az információkhoz való hozzáférés szempontjából javítson a jelenlegi helyzeten: a "polgári hozzáférés" javasolt mikéntjét valóban gyengíti a kivételek végtelen sora és a szankciók hiánya.

Röviden szólva, mostani formájában hasznavehetetlen a törvény. Ezért civil szervezetek arra kérik az olasz kormányt, haladéktalanul módosítsák a törvény szövegét, majd fogadják el a mostaninál megfelelőbb törvényváltozatot: Olaszországnak rendes információszabadság törvény kell!