Democracy & Justice

Olaszországban gyermekek százezrei várják bizonytalanságban az állampolgársági törvényről szóló vita kimenetelét

Az évtizedek óta befogadónak számító Olaszországban 5 millió külföldi lelt otthonra. Csakhogy a befogadókészség nem terjed ki arra, hogy a bevándorlók gyermekei megkapják az állampolgárságot, még akkor sem, ha egyébként Olaszországban születtek.

by Malika Bêche-Capelli

Számos európai országgal ellentétben Olaszországban az állampolgárságról szóló törvény 1992-es módosítása óta a jus sanguinis elv alapján nem a születési helyen, hanem a szülők állampolgárságán múlik, megkapja-e valaki az állampolgárságot.

Másik törvény kell

Olasz állampolgárságra szinte kizárólag úgy tehet szert az ember, ha olasz szülőktől származik. Külföldi szülők gyermekének, még ha Olaszországban született és nőtt is fel, csak rendkívüli nehézségek árán, még olasz mércével mérve is borzalmasan hosszú és bonyolult eljárás révén sikerülhet csak állampolgárságot szereznie.

Egyre nagyobb nyomás nehezedik a népszerűtlen állampolgársági törvényre, szinte biztos, hogy meg fogják változtatni. Ideális esetben a jus sanguinis elvét elvetik és helyette a jus solis, vagyis a születés helye alapján adnának állampolgárságot.

Ellenállás a jobboldalról

A Demokrata Párt és számos civil kezdeményezés, mint például a l'Italia sono anch'io (én is Olaszország vagyok), támogatja a javaslatot, a populista jobboldal ellenállása miatt azonban patthelyzet alakult ki.

A Forza Nuova, a Casa Pound és a Lega Nord nevű pártok támadják a legharsányabban az új törvényt. A lakosság körében félelmet keltve újra és újra azt hangoztatják, hogy a módosítás folytán terhes nők tömegei lepnék el Olaszországot, hogy itt adjanak életet a magzatuknak.

Right-wing parties, like the extremist Forza Nuova, seen here, have waged a fearmongering campaign against changing the law.

Olaszországban immár évek óta hol előveszik, hol megint félreteszik az állampolgársági törvényt, és valahányszor a javaslat átkerül a Szenátusból a Képviselőházba vagy fordítva, újabb és újabb módosításokkal gazdagodik, parttalan vitákra adva alkalmat, miközben semmi kézzelfogható előrelépés sem történik.

Paolo Gentiloni olasz miniszterelnöknek világos elképzelése van az Olaszországban született, külföldi szülőktől származó gyermekekkel kapcsolatban: "Ideje volna olasz állampolgárokként bánni ezekkel a gyerekekkel."

A status quo megváltoztatását számos politikus és közszereplő sürgeti, függetlenül attól, hogy egyébként egyetértenek-e a jus solis elvvel vagy sem.

'Mérsékelt' egyetértés

Úgy néz ki, a képviselőknek sikerült megegyezniük a jus solis "mérsékelt" változatáról. Az új törvény egyfajta jus culturae alapján olyan, külföldi szülőktől származó gyermekeknek adná meg az állampolgárságot, akik Olaszországban születtek és a szüleik már legalább 5 éve legálisan az országban tartózkodtak, vagy külföldön születtek, de 12 éve már Olaszországban élnek, és itt is járnak iskolába.

Italian Prime Minister Paolo Gentiloni is in favor of changing the law, saying it's time to protect the children at the heart of the debate. (Image: Associazioni cristiane lavo/Flickr)

A mostanihoz képest ugyan előrelépésnek számít az új törvény, a többi Európai ország jogi szabályozásánál viszont sokkal szigorúbb.

Az Egyesült Királyságban például külföldi szülők gyermeke automatikusan megkapja az állampolgárságot, ha a szülők már legalább 10 éve tartózkodnak legálisan az országban. Németországban nyolc, Spanyolországban pedig csak egy év ott tartózkodást ír elő a törvény. Még Franciaországban is, ahol egyébként általában nehéz állampolgársághoz jutni, bármely az országban született gyermek, aki öt éven át életvitelszerűen az országban tartózkodott, kérvényezheti az állampolgárságot, amint betöltötte a 18-dik évét.