Tech & Rights

Jogunk van lefényképezni a rendőröket!

Az utóbbi időben kétszer is előfordult, hogy a rendőrök TTIP-ellenes tüntetéseken készített sajtófelvételeket semmisítettek meg. Az esetek abba a nyomasztó tendenciába illeszkednek, hogy a belga rendőrség korlátozza a szólásszabadságot.

by David Morelli
A Belga Emberi Jogi Liga alapos és független vizsgálatot követel azzal kapcsolatban, hogy egy októberi TTIP-ellenes tiltakozáson a rendőrök visszaéléseket követtek el a sajtó munkatársaival szemben.

‘Mocskos balosok’

Az egyik ügyben a ZIN TV stábja volt a kárvallott. Az állampolgárok kulturális, oktatási és információs részvételét támogató webtelevízó munkatársaival október 15-én bánt el a rendőrség.

Az operatőrnek minden aznapi felvételt törölnie kellett a kameráról. A televízió munkatársai szerint egyes felvételeken látható volt, hogy "a rendőrség megalázóan bánt a 'munkakerülőknek' és 'mocskos balosoknak' titulált tüntetőkkel, akik szerintük jó dolgukban csak bosszantják a köznépet".

A nyilatkozat szerint az is szerepelt a felvételeken, hogy "a letartóztatásokért felelős rendőrfőnök megvető megjegyzésekkel illette a tüntetőket" és "egy tartálynyi könnygázzal félemlítették meg őket".

Ok nélkül letartóztatott újságíró

A másik ügy érintettje egy olasz újságíró, a Fotoreporter Professionisti Associati tagja, aki elment, hogy dokumentálja az eseményt, és a rendőri beavatkozás idején ott tartózkodott a közelben.

Mivel már végzett a dolgával, épp indult volna, nem akart belefolyni az eseményekbe, de két sarokkal odébb letartóztatta három rendőr, akik először is igazoltatták. Közölte velük, hogy újságíró, és a sajtóigazolványát is felmutatta, a rendőrök pedig elkobozták a fényképezőgépéből a memóriakártyát.

Ezután bármiféle indoklás nélkül kocsiba rakták és a brüsszeli Ixelles központi rendőrállomására szállították. 36 órás letartóztatásából ötöt a hideg udvaron töltött, a szabad ég alatt, és csak az olasz konzulátus és egy olasz európai parlamenti képviselő közbenjárására engedték el, akik igazolták, hogy valóban újságíró.

A letartóztatásának okával kapcsolatban semmilyen magyarázatot sem kapott a rendőrségtől.

Jogunkban áll lefilmezni a rendőrséget

A Belga Emberi Jogi Liga (LDH) a két eset és a rendőri erőszak megfigyelésére létesített weboldalon szereplő információk alapján úgy gondolja, sajnos nem egyedülálló esetekről van szó. A weboldalra számos olyan jelentés érkezett, melyek arra vonatkoznak, hogy a rendőrség nem engedte illetve megakadályozta, hogy filmre vegyenek rendőri intézkedéseket, sőt, még fel is jelentettek olyanokat, akik ilyesmivel próbálkoztak. Jan Nolf egykori békebíró januári meghurcolása csak egy a számos eset közül.

Mint az ábra mutatja, már a sajtó munkatársait is érinti ez a fajta törvénytelen rendőri fellépés. Ezzel kapcsolatban fontos rámutatni, hogy amikor a rendőrök elkobozzák egy újságírótól a fényképezőgépe memóriakártyáját, ezzel nem csak az információforrás védelmét illető, a sajtószabadság körébe tartozó jogot, hanem az Emberi Jogok Európai Egyezményének a sajtó és a szólás szabadságáról rendelkező 10-dik ciikkét is megsértik.

Az LDH ezért fontosnak tartja, hogy az állampolgároknak és az újságíróknak - függetlenül attól, van-e vagy nincs sajtóigazolványuk - a figyelmébe ajánljon néhány sort Mathieu Beys "Mik a rendőrséggel szembeni jogaink" című könyvéből:

"A rendőri intézkedések lefényképezésének vagy lefilmezésének nincsen általános törvényi akadálya. Úgy az egyszerű állampolgároknak, mint az újságíróknak, akár tájékoztatási céllal, akár azért, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek egy eseménysorozattal kapcsolatban, jogukban áll lefilmezni vagy lefényképezni a rendőrség intézkedéseit. [...] Egy olyan rendőrre, aki igyekszik a szakmai etika szabályai szerint eljárni, nem hozhat szégyent, ha lefényképezik vagy lefilmezik intézkedés közben."

A Joggal a Demokráciáért Európai Bizottság ("Velencei Bizottság") így nyilatkozott erről a kérdésről:

"A résztvevőket és a harmadik személyeket nem szabad megakadályozni abban, hogy lefényképezzék vagy lefilmezzék a rendőrségi műveleteket, és ha a rendőrség igényt tart a róla készült felvételekre, ehhez mindenekelőtt bírósági engedélyt kell szereznie."

Ha a rendőrség érvényes indok nélkül berendezéseket koboz el illetve törli a felvételeket, lopás bűncselekményében válik vétkessé.

Vizsgálati kérelem

Az Emberi Jogi Liga alapos és független vizsgálatot követel a ZIN TV és az olasz újságíró panaszai alapján valamint azt, hogy találják meg az elkövetőket és, amennyiben megalapozottnak bizonyulnak a vádak, büntessék is meg őket.

Önmagában az, hogy Jan Jambon belügyminiszter (NV-A) azt állítja, hogy biztonságuk érdekében fontolóra vette a rendőrökről lefényképezésének vagy lefilmezésének tilalmát, fenyegetést jelent a demokráciára nézve. A cenzúra visszatértét jelenti és a szólásszabadságra mért súlyos csapással ér fel, ha megtiltják, hogy teljesen ártatlan tüntetők magánemberként felvételeket készítsenek a rendőrökről.