Beszédében, valamint nemrég egy interjúban is alapvető problémáknak nevezte a civilek szűkülő mozgásterét és a civil szervezetek szabadságának korlátozását. Hogyan nézne ki az Ön által felvázolt monitoring rendszer, és hogyan kíván nyomatékot adni ennek a kezdeményezésnek?
Még nagyon az elején tartunk, alig figyelünk oda erre a problémára. Egyelőre ugyanis nincsen közmegegyezés arról, mennyire vagyunk illetve legyünk érzékenyek az EU-ban működő civil szervezeteket érő fenyegetettségére. Hagyományosan az EU-n kívüli helyzetre fókuszáltunk, és eközben hagytuk, hogy észrevétlen az EU-n belül tönkremenjenek a dolgok. Ez volt az első lépés. A FRA pár hónap múlva közzétesz egy jelentést arról, merre tartunk. Ebben lesz egy jó csomó ajánlás, például egy megfigyelőközpont létesítéséről a civil társadalom védelmére. Az ötlet egy pár hónapja lezajlott konzultáción merült fel és abból indult ki, hogy nincsen olyan megkülönböztetett forrás, ahonnan az összes tagállamban zajló folyamatokkal kapcsolatos minden információ beszerezhető volna. Szerintem nagyszerű gondolat, azt pedig még át kell gondolni, hogy végül mi valósítsuk-e meg, vagy pedig nyújtsunk támogatást valamely más intézménynek a megfigyelőközpont létrehozásában.
Ön szerint szélesedik-e a FRA mozgástere a civil szervezetek fokozottabb támogatását illetően? Személyesen Ön tervezi-e, hogy határozottabban kiáll e mellett a cél mellett?
Egyértelműen. A FRA-nak nem csak az a dolga, hogy szorosan együttműködjön, hanem az is, hogy megfelelő módon támogassa is a civil társadalmat. Egyik legutóbbi kezdeményezésünk arra irányult, hogy a civil társadalom új módon vehesse igénybe az ügynökségünket. Működik nálunk egy úgy nevezett Alapjogi Platform, amelyikhez minden olyan csoportosulás csatlakozhat, amelyiknek a tevékenysége megfelel az emberi jogi elveknek. A Platform nem csak arra való, hogy mi beszélhessünk a munkánkról a civileknek, hanem arra is, hogy meghallgassuk a véleményüket arról, hogyan tudnánk nekik jobban segíteni.
A civil társadalomnak köszönhetően működhet olajozottan a demokrácia. Ha engedjük, hogy tönkremenjen, azt bármelyik állam demokratikus beállítottsága megsínyli. Ezért nagyon oda kell rá figyelnünk.
Mondana valamit arról, mit gondol a civil szervezetek és a magyar kormány közötti konfliktusról?
Az Európai Bizottság, az ENSZ és az emberi jogok európai biztosának véleményét osztva úgy vélem, emberi jogi szempontból problémás törvényt fogadtak el Magyarországon. Kifogások merülnek fel azzal kapcsolatban, megfelel-e az új jogszabály a nemzetközi jognak, illetve az európai uniós törvényeknek. Ezekkel foglalkozni kell. Véleményünkkel nem vagyunk egyedül, ugyanezt hangoztatják különféle nemzetközi emberi jogi testületek.
Ön szerint van-e bármiféle jogosultsága a magyar kormány érvelésének, miszerint átláthatóbbá kell tenni ezeket a szervezeteket, és a szóban forgó törvény révén a kormány jobban az ellenőrzése alá tudja majd vonni őket?
Engem főként nem az érdekel, milyen elképzelések vannak az intézkedések mögött, hanem az, hogy mi a hatásuk. Elsősorban azt látjuk, hogy egy ilyen törvény olyan mértékben korlátozza az emberi jogokat, ami már a nemzetközi jogba ütközik. A nemzetközi törvények értelmében az olyan típusú jogok korlátozásánál, amelyek nélkülözhetetlenek az egészséges civil társadalomhoz, például, ha korlátozzák az egyesülés szabadságának jogát, be kell tartani a szükségesség és arányosság elvét. A nemzetközi megfigyelők szerint ez a törvény a szükségesség és arányosság elve által megengedettnél erőteljesebben korlátozza a jogokat.
A civil szervezetek körében, főként Brüsszelben, mostanában sok szó esik arról, hogy az EU-t fel kell rá szólítani, több közvetlen támogatást nyújtson az Unióban tevékenykedő civil szervezeteknek. Léteznek harmadik országban működő civil szervezetek finanszírozására vonatkozó programok, ugyanakkor az EU-n belül vannak még rendelkezésre álló források, amelyeknek hasznosítása egyelőre tisztázatlan. Kikérte-e a Bizottság az Ön véleményét ezzel kapcsolatban, illetve tervezi-e, hogy valamilyen módon hangot ad az elképzeléseinek?
Több civil szervezet igazgatótanácsában is megfordultam már és így találkoztam azzal a különös jelenséggel, hogy a leggazdagabb országokban működő szervezetek sokszor a legszegényebbek, például azért, mert nem férnek úgy hozzá a fejlesztési támogatásokhoz, ahogy számos harmadik országbeli szervezet. Ezért, a megbízható finanszírozáshoz való hozzáférhetőség híján fordulhat elő, hogy egyes európai országokban egészen gyenge a civil társadalmi szektor. Ez komoly probléma, kutatást is szenteltünk neki, amelynek eredményeiről nemsokára megjelentetünk egy jelentést. Ám, mint jeleztem, én nem vagyok bizottsági szóvivő, független szervezet vagyunk, ugyanakkor beszélni szoktunk velük, így azt is tudom, őket is foglalkoztatja a kérdés. De hogy mire jutottak, azt tőlük kell megkérdeznie.
Annyit mindenképpen megteszünk, hogy minden illetékes európai szereplőre, így az Európai Bizottságra is igyekszünk nyomást gyakorolni, hogy ismerjék fel a civil társadalom támogatásának szükségességét és erőteljesebben álljanak ki mellette.
Egyetért-e Ön azzal, hogy a civil szervezeteknek különböző kihívásoknak kell küszködniük a nyugati és a keleti tagállamokban? Vagy úgy véli, hogy egyazon keretben kezelhetők a gondjaik?
Nem értek egyet ezzel a megközelítéssel. A mi elemzéseinkből az derül ki, hogy igen, országról országra más a helyzet, ugyanakkor a különbségek nem írhatók le valamiféle határozott kelet-nyugati választóvonal mentén. A munkánk során egyébként minduntalan előkerül ez a választóvonal. Állandóan felmerül, hogy kelet és nyugat közötti különbségekről van szó, ám amikor ezt igazolni próbáljuk, rendre az derül ki, hogy nem - vagyis általában a választóvonaltól nyugatra legalább olyan súlyosak a problémák, mint keletre, csak legfeljebb nem annyira látványosan. Példának okáért egyes országokban, amelyek ettől a választóvonaltól nyugatra esnek, az adótörvényeket úgy módosították, ami kedvezőtlen volt a civil szervezetek számára, mondjuk azzal kapcsolatban, hogy mi tekinthető adómentességet élvező jótékonysági célnak. A lobbizással kapcsolatos szabályozások is súlyos terhet jelentenek a civil szervezetekre nézve. Az állam általában békén hagyja a civil szervezeteket, amelyek azonban fizikai agressziónak vannak kitéve, ha olyan célt képviselnek, például, ha muszlim vagy zsidó közösségekért vagy az LMBT közösségért állnak ki. Márpedig az ilyen támadások kinyomozásában gyakran nem jeleskedik a rendőrség. Egész Európában vannak problémák. Általában igyekszem elkerülni ezt a kelet-nyugati logikát, legalább is addig, amíg nem látom bizonyítottnak az érvényességét.
A magyar sajtó nagy része vagy kormánymédia vagy kormányközeli személyek magánérdekeit szolgálja. Ennélfogva alig létezik független sajtóorgánum, és a nyilvánosság leginkább a kormánypárti sajtóból tájékozódik. Tudna-e bármilyen szerepet vállalni a FRA ennek a problémának a kezelésében?
Az Ügynökség olyan, alapvető fontosságú ügynek tartja a sajtószabadságot, ami nélkül elképzelhetetlen, hogy virágozzék a társadalom, és betartsák az emberi jogokat. Tavaly novemberben éppen erről a kérdésről tettünk közzé egy jelentést egy bizottsági vitán. A jelentésben az EU-s tagállamokban működő kutatócsapataink segítségével a média szabadságát érő fenyegetettség típusait térképeztük fel. Azt találtuk, hogy ezek egészen különbözők, kezdve az újságírókkal szembeni fizikai atrocitásoktól, amelyek sokkal inkább érintik a nőket, mint a férfiakat, azon keresztül, hogy nem tekintik újságírásnak a közösségi médiában megjelenő tartalmak nagy részét, egészen a monopolizáló "tendenciák" szabadjára engedéséig. Súlyos problémáról van szó. Mindannyian kíváncsian várjuk, mire jut az EB a vita során. Ami a FRA-t illeti, minden tekintetben figyelni fogjuk a szólásszabadság és a médiaszabadság mértékét. Például hamarosan megvizsgáljuk az emberi jogok és a különféle algoritmusok kérdését, ugyanis ezek a technológiák rendkívüli hatást gyakorolnak az online közösségi médiára. Így próbálunk meg mindig egy lépéssel előrébb járni.