Democracy & Justice

Olaszországban még bűncselekmény az illegális bevándorlás, de vajon meddig?

Nem elég, hogy az állam nem ér vele semmit, a migránsokat és a menedékkérőket is súlyosan veszélyezteti az illegális bevándorlásról szóló törvény.

by Justine Cary
A Renzi kormány 2016 január elején bejelentette, hogy eltörli az illegális bevándorlás büntethetőségét. Az intézkedést azonban ismét elhalasztották, holott nyilvánvaló, hogy most, a menekültválság közepette, sürgősen szükség volna a változtatásra.

Az illegális bevándorlást tiltó törvényt Angelino Alfano belügyminiszter kezdeményezésére 2009-ben fogadta el a Berlusconi-kormány.

A jogszabály értelmében lényegében egy illegális bevándorló nyomban bűnelkövetőnek minősül, akire pénzbírságot kell kiróni és el kell távolítani az országból. A törvény a migránsokat és menekülteket érintő korlátozó intézkedések után hozott a "biztonsági csomagnak" a része.

Haszontalan és veszélyes jogszabály

Most, hogy több év eltelt a bevezetése óta, világossá vált, hogy a szóban forgó törvény haszontalan az országra nézve és veszélyes a bevándorlók számára. Azért felesleges, mert egyáltalán nem csökkent általa a bevándorlás illetve az illegális bevándorlás, ugyanis ez utóbbi forma a bevándorlás szerves részét képezi.

Interior Minister Angelino Alfano championed the 2009 law that criminalized irregular immigration.


Ráadásul a migránsok kitoloncolása sem vált gyakoribb jelenséggé. A bírák inkább nem alkalmazzák a törvényt, mivel az torlódást eredményezne a törvényszékeken, a bírságokat pedig többnyire úgysem fizetnék be.

Mélyen igazságtalan ez a törvény, mely az állampolgársága alapján rendel büntetni valakit. A migránsoktól megtagadják a szabad helyváltoztatás jogát, amennyiben fogdába zárják és kitoloncolják őket.

A jogszabály a bevándorlókat is veszélybe sodorja. Mivel nem rendelkeznek jogi státusszal, kénytelenek feketén, silány munkabérért dolgozni, vagyis kizsákmányolva. A törvénytelenséget eredményező helyzet megosztja a társadalmat.

A törvény szerint továbbá azt a személyt, aki segít egy bevándorlónak Olaszországba kerülni, ugyancsak megbírságolhatják és lecsukhatják. A rendelkezés teremtette visszás helyzetekben az olaszok egyszerűen nem nyújthatnak segítséget a bevándorlóknak.

The law on irregular immigration says that Italians who assists a migrant entering Italy may be fined or jailed.  (Image: Steve Evans - Flickr/CC content)

Ideje megváltoztatni a törvényt

De hát miért van még mindig érvényben ez a diszkriminatív, veszélyt okozó jogszabályt? Amiről még a politikusok is elismerik, hogy káros és haszontalan.

Kizárólag politikai okokból nem törölték még el ezt a törvényt: Alfano és Renzi kijelentette, hogy a kormány nem akar rossz üzenetet küldeni a biztonság ügyével kapcsolatban, sem arra buzdítani a migránsokat, hogy jöjjenek csak Olaszországba.

Ezzel együtt ideje volna módosítani a törvényt. Nem szabadna büntetni a háború és erőszak elől menekülőket; ezeknek az embereknek inkább védelemre és támaszra volna szükségük.