Democracy & Justice

Németország: A civileket fenyegeti az új bevándorlási törvény

Németország büszkén nevezi magát “Rechtsstaat”-nak, a jogállamiság elvét tiszteletben tartó igazságos és egységes államnak. Nem ezt sugalllja viszont a német belügyminiszter új törvényjavaslata, amelyik többek között büntetné a bevándorlók megsegítőit.

by Jascha Galaski

Miután nem sikerült minden második elutasított menedékkérőt kitoloncolnia az országból, a német kormány most újult erővel próbál megszabadulni tőlük. Horst Seehofer belügyminiszter (CSU) február 13-án mutatta be 74 oldalas “Geordnete-Rückkehr-Gesetz”, magyarul nagyjából "szabályozott visszatérítés törvénye" nevet viselő törvényjavaslatát.

A törvényjavaslat bevezeti a kitoloncolás előtti "megelőző letartóztatást", és a hatóságok bírósági döntés nélkül is fogva tarthatnák a menedékkérőket, akiknek visszautasították a kérelmüket - ez azonban alkotmányellenes. Ráadásul (a szökés kockázatának állítólagos fennállására hivatkozva) több okból lehetne valakit őrizetbe venni, miközben romlanának a fogva tartás körülményei (börtönbe kerülhetnének olyanok, akik semmilyen bűncselekményt sem követtek el). Seehofer úr nyilvánvalóan nem olvasta a bevándorlók fogvatartását helyettesítő módszerekről, illetve a fogva tartás káros hatásairól szóló cikkünket.

A német belügyminiszter nehezebbé akarja tenni a megtűrt tartózkodás engedélyének (“Duldung”) megszerzését, amely egy munkavállalásra és szakképzésben való részvételre jogosító státusz. Ha Seehoferen múlna, a "biztonságos származási országból" érkezők diszkriminatív módon,pusztán nemzeti hovatartozásuknál fogva általában nem kaphatnának Duldungot.

Abban nincsen semmi újdonság, hogy a német belügyminiszter a kemény vonalas bevándorlási politika híve. Annyi változott, hogy most a civil társadalom ellen fordult.

Már Németországban is büntetik a civileket?

Egyre több olyan EU-s ország van, ahol büntetik, ha valaki segít a bevándorlóknak. A francia bevándorlási törvény öt évig terjedő szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós bírsággal fenyegeti azokat, akik "segítséget próbálnak nyújtani külföldieknek az országba történő jogellenes belépésben, az ország területén való utazásban illetve az ott tartózkodásában"; Magyarországon bűncselekménynek minősül a menekültek bárminemű megsegítése; az új olasz kormány megtiltotta a civil szervezeteknek, hogy embereket mentsenek ki a Földközi-tengerből; és még sorolhatnánk tovább. Most pedig Németországot is elérte a vírus.

Seehofer törvénytervezete - melyet bájosan "tűnés a francba törvénynek" neveztek el az aktivisták - kimondja, hogy három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ha valaki akár hírlevélben, akár a közösségi médiában közzéteszi vagy terjeszti, mely napokon vagy időszakokban indulnak a bevándorlókat kitoloncoló repülőjáratok. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikke értelmében a cenzúra ezen formája sérti az emberi jogokat, valamint a szólás és a sajtószabadságát.

Az intézkedés egyértelműen összefügg az afgánok felháborítást keltő kitoloncolásával. Máris több száz afgán személyt küldtek vissza háború sújtotta országukba, és 2019-ben is folytatódik a hazareptetésük. Emiatt okoz gondot a kitoloncolás napjának közzétételét büntető javaslat. A közéletben fontos vita zajlott az Afganisztánba történő hazatérítésekről, a repülőtereken is számos demonstrációra került sor.

A kitoloncolások idejének közzététele lehetővé teszi, hogy az érintettek fellebbezést nyújtsanak be. A törvénytelen kitoloncolásokat gyakran hiúsítják meg jogi eszközökkel. A Pro Asyl elnevezésű német szervezet szerint a Szövetségi Bíróság 2015 óta minden harmadik kitoloncolási ügyben hozott döntést felülbírált.

Legutóbb a Szövetségi Alkotmánybíróság az utolsó pillanatban leállította egy kétgyermekes etióp apa kitoloncolását. A férfi már több mint öt éve él Németországban, ahol szakképesítést is szerzett.

A törvénytelen kitoloncolások súlyos következményekkel járhatnak az érintettekre nézve, főleg, ha olyan államba térítik vissza őket, ahol üldöztetésnek lesznek kitéve. Ezért az a jogi védelmük szempontjából fontos lehet, ha bejelentik, mikor indul valamely kilakoltatási repülőjárat.

Az emberi jogvédők bűnözőnek való beállítása miatt elmehet a kedvünk attól, hogy segítsünk embertársaikon. Azt már megszokhattuk, hogy Magyarországon egyre szűkül a civil társadalom tere. Most, hogy Németországot is elérte a fertőzés, muszáj tennünk valamit, hogy már az elejétől fogva határozottan fellépjenek ez ellen a folyamat ellen.