Tech & Rights

Az európai erődben nincsen helye az emberi jogoknak

Az új magyar bevándorlóellenes törvényekkel nagyszabású tervei vannak a magyar miniszterelnöknek: Orbán Európa megmentőjének képében szeretne tündökölni, az emberi jogok és az alkotmányos elvek rovására.

by Peter Sarosi

Ha bárkinek kételye támadna azzal kapcsolatban, mi történt Orbán forgatókönyve szerint tegnap a magyar határon, elég belegondolnia a következményekbe: végre ország-világ láthatta, hogy ezek a megveszekedett fenevadak letámadták Európát. Az emberi civilizációval egyidős, ősi stratégia ez: ha elég szemét módon kezelnek egy kisebbséget, jó eséllyel hamarosan nekivadul, ami a nyilvánosság szemében alapot szolgáltat a vele szembeni legkeményebb bánásmódra.

Orbán végre eljátszhatta Európa pajzsának szerepét, amiért annyira odavan: egyik oldalon a betolakodók, másikon a véderők állnak. Ráadásul sikerült megtörnie a magyar társadalomban terjedő együttérzést, ami veszélyeztette a valóságértelmezését: nevezetesen azt, hogy a civilizációk összecsapásának lehetünk tanúi. Most a menekültek kizárásával a magyarok gyakorlatilag nem is találkozhatnak velük, hogy segítsenek rajtuk. Így egyes egyedül Orbánon múlik, milyen kép alakul ki róluk, ami megkönnyíti a dehumanizálásukat, azt, hogy elhitesse: ezek a "betolakodók" jelentik most az első számú közellenséget.

A 22-es csapdája

A kormány azt állítja, az "igazi" menekültek szabadon beléphetnek az EU területére - ami cinikus hazugság. Vannak ugyan belépési pontok, ám a hatóságok kevesebb mint száz esetet dolgoznak fel naponta. A hivatalnokok pár perc alatt rendelkeznek valaki sorsáról, a döntés pedig rendre ugyanaz: a menedékkérelem elutasítása és a kérelmezőt visszatoloncolása Szerbiába úgy, hogy egy évig be se teheti a lábát a Schengen-térségbe.

A kormány biztonságos harmadik országnak nyilvánította Szerbiát, holott nem az. Szerbia eddig még senkinek sem adta meg a menekültstátuszt, hiszen nincs is menekültügyi rendszere, és ezért minden kérelmet azonnal elutasít. A legabszurdabb az egészben az, hogy a kérelmező Szegeden fellebbezhet az elutasítással szemben, ahová viszont nem juthat el. A 22-es csapdája.

Gyorsított eljárás

Azokat, akik a kerítésen áttörve illegálisan lépnek be Magyarország területére, letartóztatják, és a most már bűncselekménynek nyilvánított illegális határátlépésért indítanak ellene büntető eljárást, aminek eredményeként akár 5 év börtönre ítélhetik. A kormány 130 bírót és törvényszéki alkalmazottat vezényelt Szegedre, hogy gyorsított eljárással ítékezzenek az ilyen bűncselekmények ügyében.

A magyar állam azzal, hogy a menekülteket megbünteti illegális határátlépésért még mielőtt döntést hozna a menedékkérelmük ügyében, megsérti a menekültek jogállásáról szóló 1951-es egyezmény 31-dik cikkét. A büntetőeljárásról szóló törvény mostani módosítása ráadásul egyértelműen alkotmányellenes is. A jogsértést elkövetőktől megtagadják a tisztességes eljáráshoz való jogot, ezért az ügyészeknek és a bíráknak nem volna szabad végrehajtaniuk a törvénymódosítást.

Ám hiába. Szerdán az első elkövetőt egy 80 perces eljárás során az országból való azonnali kitoloncolásra ítélték. Az illető férfi Irakból jött, ahol a háborúban elveszítette a bátyját, és igen valószínű, hogy hazatérése esetén az ő élete is veszélyben forogna. Most már bűnelkövetőnek számít, aki egy évig nem léphet be az EU területére, valamint 66 dollárt kell fizetnie eljárási díj gyanánt. Semmi esélye arra, hogy megkapja a menedékjogot. Ha újra megpróbál belépni Magyarországra, leültetik.

Állj ki az emberi jogokért!

Orbán a híveihez szólva egy héttel ezelőtt kijelentette, hogy a mostani menekültválsággal vége a "liberális blablának", azaz az emberi jogok és az alkotmányos elvek védelmének. A kérdés most már az, vajon az európaiak többsége vele egyetértésben elutasítja-e az Európai Unió alapelveit, vagy itt és most véget vet ennek a rémálomnak.

Te is tehetsz a változásért, ha ide kattintva aláírod a petíciót.